magyarfutball.hu

2008.02.07 Waltner visszatér Zalaegerszegre

Waltner Róbert öt hónapos távollét után visszatér Zalaegerszegre. A csatár az elmúlt időszakot az Egyesült Arab Emirátusokban, az al-Dafra csapatában töltötte, de tavasztól újra kék-fehérben rohamozza az ellenfelek kapuját.

A gólvágó a ztefc.hu-nak nyilatkozott visszatérésének okairól.
– Talán a karácsonykor adott rövid nyilatkozatomból már kiderült, nem mindig a logika diktál az arab csapatoknál, a labdarúgókkal kapcsolatos döntéseket nem kizárólag a teljesítmények alapján hozzák meg. Nekem az elmúlt időszak kiválóan sikerült, hiszen csaknem minden meccsen betaláltam, gólpasszt adtam vagy tizenegyeseket harcoltam ki, jól ment a játék, csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Még pár nappal ezelőtt sem
utalt semmi arra, hogy változás állna be a helyzetemmel kapcsolatban, de az itt már megszokott, hogy folyamatosan megy a játékosvándorlás. A klub aztán a sok próbajátékos közül két támadót is igazolt és velük profi szerződést kötöttek. Itt van egy szabály, hogy egyszerre maximum három profi szerepelhet a csapatban, így viszont már négyen lettünk. Az edző pedig mondta, hogy velem semmi gondja, a keret egyik legjobb játékosának tart, de most az új igazolások fognak játszani. Úgyhogy sok választásom
nem volt, más csapathoz nem igazolhatok, így kértem a szerződésem felbontását, ami meg is történt és mivel a ZTE-től csak kölcsönben voltam az araboknál, örömmel jöttem haza. Most pedig már utazom a csapat után Törökországba és csatlakozom a felkészüléshez. Több dolog is plusz motivációt ad a tavaszra: szeretnék hamarosan újra a góllövőlista élén szerepelni, szeretném még idén megdönteni a legendás Soós István ZTE-s gólrekordját, amihez még kétszer kell betalálnom és szeretném, ha a csapat újra nemzetközi kupában indulhatna. Tudom, sokan most azt fogják a szememre hányni, hogy már megint visszajöttem, de azt gondolom, hogy azt az ajánlatot, amit ősszel a klub és én is kaptam, nem lehetett visszautasítani. Úgy jöttem el az Emirátusokból, hogy mind a ZTE, mind pedig én minden megállapodásban rögzített járandóságunkat megkaptuk, így nincs miért rossz szájízzel visszagondolnom az elmúlt hónapokra. Az én
csapatom azonban mindig a Zete volt és lesz is, igazán itt érzem jól magam. Bizonyítani akarom, hogy még van bennem energia és szív, szeretnék sok örömet okozni szurkolóinknak.