magyarfutball.hu

2011.06.07 Fiatal fradista ment a Vasasba Lisztesért cserébe

Hivatalossá vált, hogy Lisztes Krisztián a Vasas-Híd együtteséből a Ferencvárosba igazolt, írja a labdarugas.vasassc.hu portál, Erdős Lászlóra, az angyalföldi klub vezetőjére hivatkozva. A tranzakció részeként Kulcsár Dávid a Fáy utcában folytatja pályafutását.

A Vasas két és fél éves szerződést kötött Kulcsár Dáviddal, a Ferencváros középpályásával, míg Lisztes Krisztián az Üllői úton folytatja pályafutását.
Erdős László, az angyalföldiek stratégiai igazgatója arról tájékoztatta a Vasas hivatalos honlapját, hogy a mai napon a Vasas-HÍD együttese két és fél éves szerződést kötött Kulcsár Dáviddal, a tavasszal kölcsönben már a Fáy utcában szereplő futballista így véglegesítette státuszát a Vasasban.
A tranzakció részeként a Ferencvárosban folytatja pályafutását Lisztes Krisztián, aki remek idényt produkált tavasszal. A sportvezető elmondta: fájó szívvel mondanak le a középpályásról, hiszen a Vasasnak is része van abban, hogy a játékos ismét magára talált, de az FTC vezetői egyfajta imidzsépítés részeként szeretnék egykori játékosukat ismét a IX. kerületben tudni. Úgy véli ezt meggátolni nincs erkölcsi jogalapja a Vasasnak, és egyben sok sikert kívánt Krisztiánnak.