magyarfutball.hu

2021.08.25 Laczkó Zsolt csatlakozott a Magyar Válogatott stábjához!

Laczkó Zsolt a válogatott új pályaedzője
kép
Laczkó Gera Zoltánt váltja ebben a pozícióban – ahogyan Marco Rossi szövetségi kapitány fogalmaz, erre azért volt szükség, mert a 97-szeres válogatott szakembernek az U21-es válogatott szövetségi edzőjeként az ő csapatával kell foglalkoznia.

„Tudtuk, hogy az Eb után Gera Zoltánra már nem számíthatunk, mert visszatér az U21-es válogatotthoz – így Marco Rossi. – Az vészhelyzet volt, szükségünk volt rá, úgyhogy szeretném megköszönni neki innen is a rendkívül hasznos segítségét. Meggyőződésem, hogy Zsolt a lehető legjobban tudja helyettesíteni.”

A 34 éves Laczkó Zsolt az NB I-ben 166 mérkőzésen szerepelt, a Debreceni VSC-vel (2009–2010) és a Budapest Honvéddel (2016–2017) egyaránt bajnoki címig jutott. Az UC Sampdoria játékosaként az olasz élvonalban 9 mérkőzésen bizonyított, a Serie B-ben pedig összesen 54 mérkőzésen lépett pályára.

2019-ben a III. Kerületi TVE játékosaként akasztotta szögre a futballcipőjét.

„Nagy megtiszteltetés, hogy csatlakozhatok a válogatott stábjához. Amikor Marco Rossi hívott, nem sokáig gondolkodtam. Mindent meg fogok tenni, hogy a játékosoknak segítsek. Még nem nagyon fogtam fel, de próbálok maximálisan helyt állni. Nagy felelősség ez, hiszen az ország legjobb játékosaival és egy nagyon jó edzővel, emberrel dolgozhatok együtt” – fogalmazott Laczkó Zsolt.