magyarfutball.hu

2006.12.22 Korsós György távozik a Xanthitól

Felbontotta a szerződését Korsós György a Xanthi labdarúgócsapatával, miután elege lett az ottani körülményekből. A több poszton bevethető játékos még nem tudja, hogy hol folytatja, de valószínűleg Ausztria vagy Svájc lesz a következő állomás.

Több év ausztriai szereplés után idén nyáron elhagyta a Rapid Wient Korsós György, és Görögországba, a Xanthi együtteséhez igazolt. A védőnek azonban nem jött be a váltás, és felbontotta szerződését a görög együttessel.

Korsós a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elmondta, hogy korántsem fogadták ideális körülmények, úgy érezte magát, mintha a nyolcvanas évekbe tért volna vissza. Ráadásul a csapatnál lopások is történtek, a volt válogatott védő végül már a kocsikulcsán kívül nem mert mást bevinni az öltözőbe, mert félt, hogy lába kél a cuccainak. Nagy volt az ellentét a görög és a külföldi játékosok között is, ráadásul az edző is inkább diktátor volt, mint szakvezető.

A 30 éves játékos jelenleg sérüléssel bajlódik, hat hete nem is lépett pályára görög csapatában, és még a hogyan továbbról sem döntött. Mint elmondta, szívesen visszatérne Ausztriába, ahol a Sturm Grazban és a Rapid Wienben szép éveket töltött, valamint Svájc is szóba jöhet még.