magyarfutball.hu

2020.09.17 Várhidi Péter lett a Rákóczi vezetőedzője!

– Hétfő délelőtt közös megegyezéssel szerződést bontottunk Waltner Róberttel – mondta Takács Róbert, klubunk ügyvezetője. – A vezetőedzői posztot a következő időszakban Várhidi Péter tölti majd be, akivel egy plusz egy éves szerződést kötöttünk.

– Azzal kezdeném, hogy gratulálok Waltner Róbertnek, aki szenzációs munkát végzett az elmúlt időszakban Kaposváron – mondta Várhidi Péter, együttesünk újonnan kinevezett vezetőedzője. – Nem hinném, hogy sokáig marad kispad nélkül, hiszen letette a névjegyét a magyar labdarúgásban. A mostani feladatra rátérve: szeretettel várom a munkát. Ismerem a nehézségeket, tudom, hogy a csapat nem úgy szerepelt az elmúlt időszakban, mint azt elvárták volna. Ezen megpróbálunk javítani. Azon fogunk dolgozni napról-napra, hogy kiegyenesedjen a csapat és a lehetőségei szerint a legjobban szerepeljen.

Az új vezetőedző érkezésével a szakmai stábban nem történt más változás. A másodedzői feladatokat továbbra is Disztl László látja majd el, míg kapusedzőként Szűcs Lajos felel majd a hálóőrök munkájáért. Somlyai Nóra rehabilitációs trénerként, míg Balázs Péter erőnléti edzőként dolgozik majd a továbbiakban is.