magyarfutball.hu

2019.06.19 Várhidi Péter veszi át az Ózd irányítását!

„Július elsejétől szakmai igazgatóként dolgozom Ózdon. A teljes szakmai vonal hozzám tartozik majd, tehát az utánpótlásban és az első csapatnál folyó munkáért is felelek, az NB III-as csapatot is én irányítom az új idényben” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Várhidi Péter.

A célok kapcsán elmondta, nem a bennmaradást tűzték ki, hanem az NB II-be jutás szerepel a terveik között.
„Szeretnénk az ózdi labdarúgás hagyományaihoz méltóan szerepelni. Olyan csapat alapjait kívánjuk letenni, amely egy-két éven belül fel tud jutni az NB II-be” – fogalmazott a szakember.

Várhidi legutóbb Mosonmagyaróváron dolgozott az NB II-ben, de a klubbal jelenleg is perben áll az elválás körülményei miatt, illetve elmondása szerint nyomozati szakaszban tart az ügy.