magyarfutball.hu

2004.02.15 Gellei Imre lett a Zalaegerszeg vezetőedzője!

A zalai futballszurkolókat a hét végén érthetően az érdekelte, ki lesz a szombaton leváltott Mihalecz István utóda a ZTE FC kispadján. Tegnap Lang József, az egyesület elnöke bejelentette: a klub megegyezett a korábbi szövetségi kapitánnyal, Gellei Imrével.

– Szombat este az igazgatóság úgy határozott, hogy Mihalecz István helyett új trénert keresünk, és Gellei Imrét kérjük fel edzőnek – jelentette be tegnap este Lang József, a ZTE elnöke. – Viszonylag rövid ideig zajlottak a tárgyalások, és a volt szövetségi kapitánnyal fél évben állapodtunk meg, hozzátéve, hogy a nyáron újból tárgyalunk…

– Mik a céljaik?
– A bajnokságban osztályozó nélkül szeretnénk bent maradni, a Magyar Kupában pedig jó lenne döntőt játszani, ami azért is fontos, mert Zalaegerszeg rendezi a finálét, és a későbbiekben szeretnénk ismét kijutni a nemzetközi porondra.
– A szombati edzőváltó döntésüket nem indokolták. Miért?
– Mert nem akarunk belemenni semmilyen sárdobálásba, a lényeg az, hogy az igazgatóság egyhangú döntést hozott. A fejünkhöz vágták, hogy a harmadik edző kerül a kispadunkra ebben a bajnokságban, ami igaz is, de higgyék el, ez nem a hobbink! Jó csapatot szeretnénk kialakítani, keressük a legjobb megoldást.
Gellei Imre huszonegy évvel ezelőtt éppen Zalaegerszegen lett élvonalbeli edző, családjával ma is a megyében, Keszthelyen él. Annak idején három sikeres esztendőt töltött a zalai megyeszékhelyen.
– Kétségtelen, hogy az érzelmi szempontok is szerepet játszottak a döntésemben – mondta lapunknak a szakember. – Három csodálatos év köt a ZTE-hez, s ezt nem tudom elfelejteni, a csapat vezetősége úgy ítélte meg, szükség van rám, és én a helyzetben értelemszerűen megpróbálok segíteni.
– Kipihente a kapitánysággal járó fáradalmakat?
– Viccesen fogalmazva: vége a fagyszabadságomnak. Ezt azért mondom, mert édesapám Badacsonytomajban a kőbányában dolgozott, és ez az időszak számára a hideg miatti kényszerszünetet jelentette. A helyzet azonban komoly: a ZTE-nél nagy összefogásra van szükség, és csak akkor léphet előre a csapat, ha mindenki tudása legjavát adja. Tudom, Egerszegen jelenleg nehezen élik meg azt, hogy utolsó a csapat, és bízom abban, a tavaszszal elindulunk felfelé.
– Mennyire ismeri a játékosokat? Nem tart attól, hogy több olyan labdarúgó is van a csapatban, akiket nem könnyű kezelni?

– Kezdem a végén, és röviden fogalmazok: nem. Sebők József, Sebők Vilmos és Waltner Róbert nálam szerepelt a válogatottban. Tudom, Sebők Vilmossal kapcsolatban megkérdik, vajon ő "sima ügy", mivel ő később kimaradt a keretből. Sajnáltam Vilit, mert remek futballistának tartom, de nem volt csapata, és abban állapodtunk meg, aki nem játszik rendszeresen a klubjában, az a válogatottban sem futballozhat. Az említett játékosokon kívül Molnár Balázs, Szamosi Tamás és Egressy Gábor is ott volt a keretemben, a ligaválogatottban pedig Balog Csaba, Nagy Lajos és Kocsárdi Gergely is szerepelt, míg az utánpótlás legjobbjai közt rendszeresen szóhoz jutott Koplárovics Béla. Ezzel, azt hiszem, a csapat több mint háromnegyedét felsoroltam, szóval elmondhatom, hogy jól ismerem az együttest, amelyet érzékeny veszteség is ért a télen, mert távozott Józsi György, aki jó futballista.
– Mit gondol, milyen eredményekre lehet képes a tavasszal a ZTE?
– Mindenkivel személyesen leülök beszélgetni, ezt követően látom csak tisztán, hogy egy-egy játékosnak milyen ambíciói vannak. Egyben viszont biztos vagyok: sokan szeretnének az új válogatottba is meghívót kapni, márpedig azzal valamennyien tisztában vannak, ez csak akkor lehetséges, ha a ZTE-ben kiemelkedően szerepelnek. Azt mindenképpen meg kell említenem, hogy az egyelőre csupán remélt sikerek Mihalecz István nevéhez is kötődnek majd, akit jómagam remek embernek tartok, és a szakma is elismeri. Az edzősors már csak ilyen, bár hozzáteszem, az is szóba került, hogy szakmai igazgatóként térek vissza Egerszegre, és ő marad az edző. Végül a vezetőség nem ezt a döntést hozta.
– Milyennek ítéli meg a ZTE játékoskeretét?
– Ha a tabellára nézek, akkor azt látom: ez a csapat a a bajnokság sereghajtója. Viszont azt bátran kijelenthetem, hogy ez a társaság sokra hivatott. Az őszi, Debrecen elleni mérkőzést láttam az új stadionban, és bár a csapat akkor gyengén szerepelt, bebizonyosodott, hogy Zalában nagyon sokan imádják a focit, és ezt valamivel honorálni illenék.
– Kik lesznek a segítői?
– A válogatottnál együtt dolgoztam Elekes Józseffel és Tamás Gyulával. Amikor közölték velem a klub elöljárói, hogy az egész szakmai stábot leváltották, akkor rögvest az ő nevük jutott eszembe. Hétfő délelőtt érkeznek Zalaegerszegre, találkoznak az egyesület vezetőivel, majd a forgatókönyv szerint edzést tartunk. Pontosabban elindulunk egy újabb nagy kalandra, amely remélhetőleg sikeres tavaszt hoz a ZTE-nek.