magyarfutball.hu

2004.08.18 Kerekes a Debrecené

Egy év kínai és pécsi kitérő után visszatért a DVSC-hez Kerekes Zsombor: a szabadkai születésű csatár kétéves szerződést kötött a Lokival.

Érdeklődésünkre Szilágyi Sándor, a DVSC cégvezetője megerősítette, hogy Kerekes Zsombor újra Debrecenben futballozik majd.

"Kerekes már hétfő óta nálunk edz, és szerdán meg is kötöttük vele a hosszabb távú szerződést. A csatár szabadon igazolható volt, mivel július végén lejárt a szerződése. Az átigazolás lapját hivatalosan beadtuk a szövetségbe, s reméljük, hogy napokon belül megérkezik a játékengedélye. Így amennyiben Szentes Lázár vezetőedző úgy dönt, a csatár már a vasárnapi, diósgyőri bajnokin pályára léphet csapatunkban."

Kerekes így szólt visszatéréséről: "Angliában, a Brighton együttesénél anyagilag jobban jártam volna, s közel is álltunk a megegyezéshez, végül azonban nem jött össze a szerződtetésem, ugyanakkor örülök, hogy újra a régi társak között futballozhatok. Korábban ugyanis jeleztem, hogy idehaza csakis a Lokiban szeretnék játszani, mivel a játékosokkal és a szurkolókkal is nagyszerű volt a kapcsolatom. Már télen is szívesen visszatértem volna, sajnos akkor nem jött ez össze, most viszont igen, aminek a családom is örül. Bízom abban, hogy hét végéig sikerül megkapnom a játékengedélyt, mivel már Diósgyőrben is szeretnék játszani, no meg sok gólt szerezni a Loki színeiben."