magyarfutball.hu

2003.08.28 Horváth Ferenc a spanyol másodosztályban

Hosszú idő után életjelt adott magáról Horváth Ferenc, aki a spanyol másodosztályban szereplő U. D. Almeria csapatához szerződött. A tavaly Újpesten szerepelt, időközben pedig a portugáliai Leirában is megfordult, egykori válogatott csatár egyéves szerződést írt alá az andalúziai klubhoz.

"A portugál Leiránál adminisztrációs okok miatt meghiúsult a szerződésem, ám mivel a hét végén lejár az átigazolási időszak, nem lehetett tovább várni, s csütörtökön délelőtt kiutaztam Almeriába, ahol egy órán belül aláírtam a megállapodást" - mondta Horváth, majd így folytatta. "Egyelőre egyéves szerződést kötöttünk, a kapcsolatot meg Bognár György menedzser vette fel a spanyolokkal. Noha csak néhány órája vagyok a városban, már találkoztam a csapat edzőjével, aki tudott rólam, hiszen videokazetta alapján választottak engem. Bár a csapat az előző szezonban a középmezőnyben végzett, idén komolyabb célt tűztek ki a vezetők, a feljutást. Ennek érdekében - velem együtt - nyolc játékost igazoltak. Egy ideig magányos leszek, hiszen a család csak akkor jön utánam, ha kiválasztottam a lakást és a kocsit. Addig szállodában lakom, edzésre viszont már pénteken megyek, ekkor találkozom először leendő csapattársaimmal."

Érdeklődésünkre, hogy elégedett-e a spanyol másodosztályú Almeria szerződésével, s nem akart-e inkább más ország élvonalbeli bajnokságában szerepelni, Horváth így felelt: "Nem érzem visszalépésnek a választásomat, mivel a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb bajnokságának második vonalában, fantasztikus hangulatú stadionokban léphetek pályára hétről hétre. Ki merem jelenteni, a spanyol másodosztály van olyan erős pontvadászat, mint mondjuk a belga első vonal, elvégre ez ügyben tapasztalatom is van, ugyanis játszottam Belgiumban is, a Genk együttesében."