magyarfutball.hu

2005.06.30 Rutinos focistákkal erősít a Diósgyőr

A Borsod Online információja szerint szerda délután két tapasztalt labdarúgóval, a Skóciából hazatérő Horváth Ferenccel és az Újpesttel közös megegyezéssel szerződést bontott Tamási Zoltánnal is megállapodott a diósgyőri futballklub.

A korábbi újpesti csapatkapitány közel egy évtizedig volt tagja a lila-fehérek védelmének, és bár még egy év hátra volt a szerződéséből, Mészöly Géza vezetőedző már korábban jelezte, hogy nem számít rá a jövőben. A 32-szeres válogatott támadó, Horváth Ferenc a skót Livingston csapatából szerződik haza, és amennyiben nem jön közbe egy külföldi szerződés, hétfőn csatlakozhat a piros-fehérekhez a Sopronból érkező Pintér Zoltán is.

Az említetteken kívül a legutóbb a Kecskemét védelmében szerepelt Vámosi Csaba, a Nagykállóról érkezett kameruni középpályás, Georghe Menugong, a volt salgótarjáni védő, Almási László és az egykor a Teplicében futballozott szlovák középpályás, Peter Stivar számít új mezőnyjátékosnak. Szintén az Abaújszántón edzőtáborozó kerettel készül Takács Tamás, aki az előző idényben Kispesten védett kölcsönjátékosként, valamint másik két kapus, Berki Krisztán a Ferencvárosból és Verpecz István Encsről. Rajtuk kívül két román próbajátékos érkezése is várható a héten.