magyarfutball.hu

2018.07.01 Kiss Tamás a Puskás Akadémiához igazolt!

Stef Wils, Myke Ramos, Polgár Kristóf és David Williams után megvan a Szombathelyi Swietelsky-Haladás NB I-es labdarúgócsapatának ötödik nyári távozója. A 17 esztendős támadó Kiss Tamás három évre az előző bajnokságot a hatodik helyen záró Puskás Akadémiához szerződött.

A téti születésű Kiss Tamás az Illés Akadémián nevelkedett, innen került a Haladás NB I-es csapatához. Mindössze 16 éves és 16 napos volt, amikor 2016 december 10-én, Mészöly Gézánál a Videoton (1-1) ellen bemutatkozott az első osztályban. A magunk mögött hagyott bajnokságban nyolc alkalommal kezdőként, ötször csereként szerepelt, négy gólt lőtt. Az FTC és a Mezőkövesd ellen egyaránt három pontot ért a találata. Összesen 16 NB I-es találkozón négy gólt szerzett zöld-fehérben. Noha élő kontraktusa volt, és több külföldi együttes is érdeklődött iránt, a Puskás Akadémia lett a befutó, amely kivásárolta élő szerződéséből. A csatár szépen búcsúzott Szombathelytől, a zárófordulóban a Mezőkövesd elleni bajnokit az ő góljával nyerték meg a zöld-fehérek.

- Kiss Tamásnak több ajánlata is volt, nem csak itthonról, hanem külföldről is, csapatneveket most már felesleges lenne említeni - mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. - Mi több klubbal is dűlőre jutottunk, megegyeztünk, így Tomira bíztuk, melyiket választja közülük. Ő szüleivel közösen úgy döntött, a Puskás Akadémiában folytatja pályafutását, melyhez sok sikert kívánunk.