magyarfutball.hu

2008.01.04 Disztl László lett az FC Fehérvár vezetőedzője!

A 45 éves szakember 18 évesen mutatkozott be a Videoton csapatában, ahol pályafutásának legnagyobb sikereit érte el. Tagja volt annak a legendás fehérvári alakulatnak, amely 1985. május 22-én, az UEFA-kupa döntőjének visszavágó mérkőzésén a Santiago Bernabeu Stadionban 98.300 néző előtt Májer Lajos góljával 1-0-ra legyőzte a Real Madrid csapatát.

Rövid budapesti kitérő után (Bp. Honvéd) Belgiumba az FC Bruges csapatához szerződött, 28 alkalommal játszott a magyar válogatottban, végül labdarúgó pályafutását Székesfehérváron a Parmalat FC-ben fejezte be 1995-ben.

Tudatosan készült a „civil” életre. Még Belgiumban légióskodott, amikor megszerezte a szakedzői diplomát 1993-ban. Folyamatosan képezte tovább magát, 2000-ben UEFA B, 2002-ben UEFA A licencet szerzett. Jelenleg az MLSZ Felnőttoktatási Intézetében az UEFA Pro tanfolyamot végzi, és szerzi meg a Pro licencet.

Végigjárta az edzői „szamárlétrát”, aminek megmászását szeretett városában, Székesfehérváron kezdte meg 1995-ben a Parmalat FC utánpótlás edzőjeként. Két év múlva azonban már vezető edzőként tevékenykedett ugyanott.

Dolgozott a ZTE és a BKV Előre vezetőedzőjeként is, miközben egy rövid időt az MTK-nál is eltöltött mint utánpótlás edző.

A Móri SE vezető edzői pozícióját adta fel, hogy újra Székesfehérváron dolgozzon, először mint utánpótlás edző, majd mint a FC Fehérvár pályaedzője. Kinevezése előtt a FC Fehérvár FC NB III-as csapatát irányította.

Garancsi István a fehérváriak honlapján úgy nyilatkozott, hogy kizárólag Disztl Lászlóval tárgyalt az FC Fehérvár vezetőedzői posztjáról.

A Fehérvár tizenöt fordulót követően húsz ponttal a kilencedik helyen várhatja a tavaszi bajnoki rajtot, már amennyiben visszakapja a folytatáshoz elengedhetetlenül szükséges klublicencet, amelyet az őszi szezon végeztével a tartozások miatt megvontak a csapattól.

A licenc visszaszerzését az egy hete érkezett új menedzsment elsődleges és legfontosabb feladatának tekinti.

A fehérváriak anyagi problémáktól visszhangos őszt tudhatnak maguk mögött, teljesítményükre a jelentős hullámzás volt jellemző, ám ennek ellenére elkönyvelhettek egy nagyobb siker is: ők nyerték meg az első ízben kiírt Ligakup őszi idényét, így nemzetközi kupaindulásban is reménykedhetnek még.