magyarfutball.hu

2015.11.13 Dajka László távozik az Újbudától

Váratlan lépésre szánta el magát Dajka László, az NB III, Közép-csoportjában szereplő Budafoki MTE-Újbuda edzője, aki a 15. fordulóban esedékes, a Szentlőrinctől hazai pályán elszenvedett 2–0-s vereséget követően felállt a csapat kispadjáról.

A fővárosi klub vezetőinek nem maradt sok idejük az utód kiválasztására, ehhez képest mégis sok nagy csatát megélt, az élvonalban is bizonyító szakember vette át a Promontor utcaiak irányítását. Megbízható informátorunk arról tájékoztatta a Foci a köbönt, hogy Prukner Lászlót hétfőn mutatták be a csapatnak. A rutinos szakember hét éven át trenírozta a(z akkor még NB I-es) Kaposvári Rákóczit, majd a 2010/2011-es szezonban a Ferencváros edzője volt. Később megfordult Zalaegerszegen, majd visszatért Kaposvárra, mi több, még a 2014/2015-ös évadban az NB II-ben maradásért küzdő somogyi alakulatot is a tréner próbálta meg a másodosztályban tartani, ám nem rajta múlott, hogy a terv kudarcba fulladt. A jelenleg az NB III, Közép-csoportjában 22 ponttal a 9. helyen állomásozó Budafoki MTE-Újbuda a 7 ponttal 17., azaz sereghajtó Szekszárdi UFC vendégeként lép pályára november 14-én, szombaton 13.30-tól a 16. forduló keretében. Hogy égi jel vagy sem, az részletkérdés, mindenesetre Prukner László éppen ezen a napon lesz 55 éves. Gyanítjuk, a győzelemnél szebb születésnapi ajándék nincs – ám mindez már a csapaton múlik.