magyarfutball.hu

2016.04.28 Kocsis Gergő is a Magyar Válogatott keretében!

Három PAFC játékosra számít ezúttal a szövetségi kapitány

Az OTP Bank Liga utolsó fordulóját követően megkezdődik az Európa-bajnokságra készülő A-válogatott munkája, kiegészülve olyan labdarúgókkal, akik a távlati keret játékosaként hívták fel magukra a szövetségi kapitány figyelmét. Bernd Storck a Puskás Akadémia FC játékosai közül Fiola Attilát, Sallai Rolandot és Kocsis Gergőt hívta meg a május 9-én kezdődő négynapos összetartásra.

„Folytatva az eddigi gyakorlatot, fiatal játékosokat is meghívtam, hogy tapasztalatot gyűjthessenek a felkészülés első időszakában, és érezzék, hogy hosszabb távon számolunk velük. Sallai Roland, Vida Máté, Kocsis Gergő esetében is igaz, hogy nemzetközi szintű játékosok lehetnek, és Bese Barnabás már legutóbb is velünk készült. A mostani edzések, és az összetartás lehetőséget jelent a számukra a bizonyításra és a továbblépésre. Az utánpótláskorú játékosok mellett Lencse László is bekerült erre az időszakra, őt többször láttam bajnoki mérkőzésen, jó játékosnak tartom, jól dolgozott az utóbbi időben, és Priskin Tamás sérülése miatt szükségünk van egy plusz csatárra. Rajtuk kívül nagy meglepetések nincsenek, az utóbbi hónapokban már körvonalazódott, kik azok a játékosok, akik rendszeresen kiérdemlik a meghívót. Fontos kiemelni, hogy ez még nem az Eb-keretünk, és csak a későbbiekben döntök arról, hogy pontosan kik alkotják majd az Európa-bajnokságra utazó együttest." - nyilatkozott a szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.