magyarfutball.hu

2012.06.28 Újpest: aláírta első profi szerződését a fiatal kapus

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest három plusz két évre szóló szerződést kötött Banai Dáviddal. A 18 esztendős utánpótlás-válogatott kapus első profi kontraktusát írta alá a lila-fehér klubnál.

„Tizenkét éve Újpesten védek, sohasem is szerepeltem máshol, el lehet képzelni mennyire boldog vagyok, amióta aláírtam a szerződést. Köszönettel tartozom Koszta Jánosnak és Pálinkás Andrásnak, mindkettőjükkel nagyon sokat dolgoztam az elmúlt években. Balajcza Szabolcsékkal már közel két éve edzhetek együtt, igyekszem tőlük is megtanulni, amit csak lehet. Szabolcsot egyben példaképemnek tekintem" – mondta Banai Dávid az ujpestfc.hu-nak.
A 190 centiméter magas kapus úgy érzi, a tavasszal mutatott teljesítménye elismeréseként kapott hosszú távú szerződést. Banai öt mérkőzésen pályára lépett az Újpest NB II-es csapatában.
„Az első kerettel készültem az edzéseken – ez nagy segítség volt abban, hogy az U19-ből felkerülve könnyebben felvegyem az NB II ritmusát. Úgy érzem, a tavasszal jól ment a védés, de persze még sokat kell fejlődnöm – tette hozzá a fiatal kapus. – Úgy számolok, ebben a szezonban elsősorban az NB II-ben játszom majd, de természetesen az U19-es csapat is számíthat rám. Az a fontos, hogy minél többet pályán legyek. A korosztályos válogatottal pedig Eb-selejtező vár ránk az ősszel, ott is szeretnék helytállni."