magyarfutball.hu

2020.06.29 Bódog Tamás távozik Kisvárdáról!

„Mindkét fél kölcsönösen elégedett volt a közösen töltött időszakkal – vágott bele a tények ismertetésébe Révész Attila. – Ahogy a játékosok, úgy az edzők is kapnak máshonnan ajánlatokat egy-egy sikeresebb időszak alatt, ez most sem történt másként, Tamáshoz több ajánlat is befutott. Ő jelezte, hogy nagyon szívesen maradna a klubunknál, de a gondolat természetesen ott motoszkált a fejében, és én is úgy voltam vele, ha jobb lehetőségei vannak, nagyobb célokért küzdhet, akkor nem gördíthetünk akadályt eléje. Azzal búcsúztam el tőle, hogy bármikor nagyon szívesen visszavárjuk, az ajtó nyitva marad mögötte. Már csak azért is, mert nagyszerű személyiséget, kemény és határozott embert ismertünk meg benne, aki az eléje kitűzött célokat magasan teljesítette, a munkamódszerei is példaértékűnek számítanak a magyar edzői karban. Az erőfeszítéseit természetesen külön is díjazzuk, és megadjuk neki a lehetőséget a váltásra. Csak köszönettel és hálával tartozunk az itt töltött időszakáért, az elvégzett munkájáért. Nagyon sok sikert kívánunk neki a későbbi pályafutásához!”

Bódog Tamás is szép emlékekkel gondol vissza a Kisvárdán töltött hónapokra, mint elmondta, a karanténidőszakban, távol a németországi Mainzban élő szeretteitől, a kisvárdai klub volt számára a családja.

„Köszönettel tartozom a klubnak az itt töltött időszakért, nagyszerű öt hónap van mögöttem, minden percét élveztem a munkának – vette át a szót Bódog Tamás. – A kitűzött célt, a bennmaradást, közösön értük el, a játékosokkal, a nagyszerű edzői stábbal és a klub alkalmazottjaival együtt, akik mind-mind remek emberek. A klubnál elindult folyamat jó irányba tartott a mostani időszakban is, jó érzés volt ennek a részesévé válni. Fontos elmondanom, hogy nagyszerű csapattal dolgozhattam együtt, tudom, néha nem voltam egyszerű a számukra, de az tény, amit kértem a játékosoktól, azt szó nélkül, lelkesen és jó motiváltsággal teljesítették. További sportsikereket kívánok nekik is! Szeretném kiemelni a szurkolóinkat is, akik ebben a nehéz időszakban, a koronavírus alatt is mellettünk álltak, támogatták a csapatot. További sok sikert kívánok a Kisvárdának! Innentől kezdve természetes, hogy kiemelten figyelni fogom minden egyes mérkőzésüket és eredményüket. Nem tudom, hogyan alakul a további pályafutásom, de az a kapcsolat, ami kialakult köztem és a vezetők között, az örökre emlékezetes marad a számomra. Köszönöm továbbá Révész Attilának, hogy biztosítja számomra a továbblépés lehetőségét.”