magyarfutball.hu

2010.12.18 Szili Attila távozik a Baja csapatától!

A klub közös megegyezéssel szerződést bontott Kurucsai Milánnal és Szili Attilával, akik szabadon igazolhatóvá váltak. A döntésről Bognár György vezetőedző nyilatkozott a blse.hu-nak. -Mindkét játékos hozzáállásával elégedett voltam, azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Kurucsai Milánt alapembernek szerződtettük a nyáron, azonban nem sikerült stabilan bekerülnie a csapatba. Szili Attila ugyan végig játszotta a szezont, azonban nem sikerült olyan teljesítményt nyújtania, amit ő maga és én is elvártam volna tőle - mondta a vezetőedző.
A BLSE vezetősége és szurkolói egyaránt köszönik Milán és Attila klubnak nyújtott segítségét és további sok sikert kívánnak nekik a pályafutásukhoz.
A harmadik távozó Tamási Gábor, de elképzelhető, hogy ő csak egy rövid időre távozott a Vasváriból. Gábor a nyáron fél évre kölcsönbe érkezett az NB 1-es Paks csapatától, így most vissza kellett térnie oda. A védő egész ősszel kimagasló teljesítményt nyújtott Baján, így kitűnő állapotban kapja vissza a Paks. A játékos sorsa januárban dől el, akkor derül ki, hogy számít-e rá az élvonalbeli Paks vagy esetleg visszatérhet Bajára a tavaszi szezonra is.
Az érkezők oldalán pedig eddig egy játékos szerepel. Szauter István neve már a nyáron felvetődött a klubnál, azonban akkor ő már elkötelezte magát Érdre. A felek most ismét felvették a kapcsolatot és szóbeli megállapodás született a kalocsai születésű, korábban Dunaújvárosban is futballozó játékos leigazolásáról. István a jobb oldalon lehet segítségére a csapatnak.
A csapat egyébként január hatodikán kezdi meg a téli felkészülést. Az első két napon minden bizonnyal a Bencze István műfüves csarnokban edz a csapat, azt követően pedig az időjárás és a pályaviszonyok határozzák meg a felkészülés helyszínét.