magyarfutball.hu

2011.01.22 Tamási Zoltán lett az Újpest U15-ös együttesének edzője

Edzőként tért vissza a Megyeri útra Tamási Zoltán, aki középhátvédként meghatározó tagja volt többek között az Újpest FC 1998-as bajnok- és 2002-es kupagyőztes csapatának is.

"Bende" eddig sem szakadt el teljesen a lila-fehér színektől, hiszen a Megyeri útiak öregfiúk-csapatával több bajnoki címet is ünnepelhetett, ráadásul immár az Újpest U15-ös korosztályú együttes edzője.
- A játékosként Újpesten eltöltött tíz év után nem sokat gondolkozott azon, hogy utánpótlás-edzőként is kipróbálja magát a Megyeri úton...
- Talán kevesen tudják, de igazából tizenegy évet voltam itt, mert a tartalékbajnokságban már a '90-es évek elején játszottam lila-fehérben egy évet, mielőtt később a felnőtt csapathoz kerültem volna. Amit Magyarországon meg lehetett nyerni, azt én az Újpesttel meg is nyertem, Kovács Zoltánhoz is közel húszéves barátság fűz, ezért amikor felajánlotta nekem az U15-ös együttes megüresedő vezetőedzői posztját, örömmel mondtam igent felkérésre.
- Milyenek az első benyomásai a csapatáról?
- Abszolút elégedett vagyok a fiúk hozzáállásával és felkészültségével is. Ráadásul így, hogy a "Cérnán" a salakos pálya helyén műfüves játéktér épült, már minden feltétel adott ahhoz, hogy minőségi munkát tudjunk végezni, ezért izgatottan várom a tavaszt.
- Tudják a 15-16 éves gyermekek, hogy ki az a Tamási Zoltán?
- Ez a korosztály már csak homályosan vagy még úgy sem emlékszik arra az időszakra, amikor sikerült itt bajnokságot vagy kupát nyernünk, de azért persze elmondtam nekik, hogy milyen fontos szerepet játszott és játszik az életemben a mai napig a klub. A szülők már inkább emlékeztek rám, eddig úgy látom, örülnek annak, hogy olyan edző került a gyermekeikhez, aki játékosként is szolgálta az Újpestet.
- Edzőként miket tart a legfontosabb feladatainak?
- A szakmai irányról Szabó Györggyel már azelőtt egyeztettem, mielőtt elkezdtem a munkát, ő korábban pályaedzőm is volt, szóval biztosan könnyen tudunk majd együtt dolgozni. Ebben a korosztályban a játékosok fejlődése a legfontosabb, de emellett szeretném megtapasztaltatni velük, hogy számomra miért az Újpest Magyarország legnagyobb klubja. Amikor a '90-es években idekerültem, nagyon családias légkör jellemezte a Megyeri utat, ezt próbálom meg visszahozni. Azt szeretném, ha közösen szurkolna az egész csapat az NB I-es és NB II-es meccseken is, sőt más szakosztályok mérkőzéseire is biztosan kilátogatunk majd együtt.
- Amellett, hogy alacsonyabb osztályban még mindig aktív játékos, edzőként is dolgozott már több helyen. Tavasszal még mindig a pályán, vagy inkább már csak az oldalvonal mellett láthatjuk?
- Nem tudom, folytatom-e még a játékot a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő Nagytétényben, ahol egyébként egy fél évig Kovács Zoltán edzője is voltam már korábban. Dolgoztam pályaedzőként felnőttek mellett Felcsúton és Vecsésen, vezetőedzőként gyermekekkel a REAC-nál, közben megszereztem az UEFA B-licencet, és szeretném elvégezni az A-licences tanfolyamot is. Szóval a jövő nekem már inkább az edzői pályáról szól, de ha máshol nem is, akkor az újpesti öregfiúk-csapatban biztosan feltűnök majd, hogy 2011-ben is segítsek megvédeni a bajnoki címünket.