magyarfutball.hu

2014.07.27 Serie B: a Milanból a Varesébe megy a fiatal magyar bekk

Az olasz labdarúgó-másodosztályban (Serie B) szereplő Varese hivatalos honlapján bejelentette, hogy Tamás Krisztián, a Milan magyar utánpótlás-válogatott balhátvédje a következő szezonban kölcsönben a piros-fehér színeket viselő csapatnál folytatja.

A Varese rövid közleménye szerint Tamás Krisztián hétfőn érkezik meg a csapathoz, átesik a kötelező orvosi vizsgálaton, majd csatlakozik a kerethez. A Varesének kivásárlási joga van a magyar védőre, a Milan ugyanakkor visszahívhatja Tamás Krisztiánt a kölcsönjátékból.
Az 1995-ös születésű Tamás Krisztián a 2013–2014-es idényben alapembere volt a Milan primavera-csapatának, összesen 38 mérkőzésen játszott, 1 gólt szerzett, illetve jegyzett még 2 gólpasszt is. A magyar védő több csapat érdeklődését felkeltette, a Varese mellett a Latina, a Crotone, illetve a Bari is kölcsönvette volna a milánóiaktól.