magyarfutball.hu

Budapest, XIII. ker., Illovszky Rudolf Stadion (demolished ground)

Feltöltés alatt!

  1. 2010.06.07 | vasassc.hu
    Pályafelújítások 2010
    Ami pedig a jövőt illeti, négy nagy feladat áll előttünk. Ebből három megvalósítása az ügyvezetés feladata, a negyedik pedig a szurkolóké.

    Ami minket illet: az egyik, az Illovszky-stadion szörnyű és szegényes állapotának orvoslása, a másik, hogy saját erőből – külső segítség nélkül, mint például a Mauro Bressan közreműködésével ide hozott játékosok - egy 18-20 fős „alap” keret összeállítása, amely képes stabilan az első osztályban tartani a klubot, megfelelő színvonalon tud játszani és rendelkezik olyan fiatal játékosokkal, akikre lehet építeni a jövőt. Végül a harmadik: találni hosszú távra egy megnyugtató többségi tulajdonost, aki mecénásként tud segíteni, vagy ténylegesen lát üzleti fantáziát a Vasas labdarúgásában. Amíg ez nem következik be, addig megpróbáljuk az ésszerűség határain belül fenntartani az első csapatot és annak utánpótlását.

    Szurkolóinknak egyetlen feladata van, minél többen jöjjenek ki a meccsekre, váltsanak éves bérletet és a passzív szimpatizánsainkat vegyék rá arra, hogy aktivizálják magukat.

    Részletesebben:

    Az Illovszky stadionban többek közt a következő felújításokat fogjuk elvégezni a bajnoki rajtig:
    - lefestjük a teljes fedett lelátó rész vázszerkezetét és felújítjuk a komplett tetőt
    - elhelyezünk további 600 db széket a hazai ülő szektorban
    - teljes körűen felújítjuk és lefestjük az eredményjelzőt (nem a kijelzőt)
    - lebontjuk a régi klubházat és rendezzük a stadion környezetét
    - lefestjük az ülő szektor beton lelátóit és letakarjuk az eddig nem használt szektorokat ponyvával
    - rendbe hozzuk a játéktér felületét