magyarfutball.hu

portré: Ugrai Roland
© mlsz.hu
alias
Ugrai Roland András
UR
UR70
Ugrifüles
Ugrai Roli
@ugrairoli
nemzetiség
Magyarország
életkor
27 éves
poszt
csatár
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Szombathelyi Haladás
2008 - 2014. február 21
Ferencvárosi TC
2014. február 21 - 2015. július 14
Szombathelyi Haladás
2015. július 14 - 2016. július 13
Diósgyőri VTK
2016. július 13 - 2018. augusztus 31
Atromitos FC
2018. szeptember 13 -
eredmények / elismerések
Magyar bajnoki bronzérmes
2014
Magyar szuperkupa győztes
2015
Magyar Ligakupa győztes
2015
Magyar Kupa győztes
2015
Magyar bajnoki ezüstérmes
2015
Ugrai Roland 2017
2017-ben a DVTK játékosaként
Labdarúgó pályafutását szülővárosában, Békéscsabán kezdte a Szokolai Focisuliban, innen igazolt Szombathelyre, az Illés Akadémia együtteséhez.

Szombathelyi Haladás, 2008-2014

A 2009/10-es szezonban került fel a Haladás első csapatához. Az Európa Ligában előbb debütált, mint az NB I-ben: mindössze 16 esztendős és nyolc hónapos volt, amikor csereként beállt az Elfsborg elleni selejtezőn. Kevesebb, mint egy hónapot kellett rá várnia, hogy a magyar bajnokságban is bemutatkozzon. Első felnőtt szezonjában két élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, és megszerezte első találatát is – még ekkor sem töltötte be 17. életévét.

Ugrai egyre több szerepet kapott a szombathelyi együttesben, a következő idényben négy első osztályú, három Ligakupa- és egy Magyar Kupa-összecsapáson szerepelhetett.

Ugrai fejlődése töretlen maradt, így hamarosan alapemberré vált a Haladásban.

A fiatal labdarúgó a Haladás mellett az U21-es válogatottnak is alapembere volt, az Európa-bajnoki selejtezősorozat öt mérkőzésén is pályára lépett.

Ferencvárosi TC, 2014-2015

A Fradiban úgy, ahogy van, kicseréltek. Emberileg is sokat fejlődtem, nagyon szerettem ott lenni, jó társaság jött össze. Az első Haladás-korszakomban nagyon félénk voltam, de a Ferencvárosnál kinyíltam. És persze a játékom is sokat fejlődött, jegyzett játékosokkal szerepelhettem együtt. Attól függetlenül, hogy nem játszottam annyit, amennyit akartam, az edzőmtől is sokat lehetett tanulni. Segítettek a többiek is, senkinek nem kell bemutatni Gera Zolit, vagy Hajnal Tomit. Felemásak azonban az érzéseim, mert sokat hibáztam abban, hogy lelkis játékos voltam. Nagyon nehezen éltem meg a kudarcokat, sokszor volt önbizalomhiányom, hogy ha most éppen nem játszom, akkor biztos azért van, mert én vagyok az egyik legrosszabb játékos. A szurkolók is kritikákat fogalmaztak meg felém, ami abszolút jogos volt, de ezt nehezebben kezeltem. Nyilván nem egyszerű a Fradiban játszani, mert most is látjuk, hogy a Fradi mindig leigazolja az adott időszak legjobbjait, a tehetségeket. Ha nem teljesítesz mindig 120 százalékosan, mindegy, ki vagy, egy idő után kikerülsz. Ezt nehéz volt megélni, de nagy szükségem volt rá, hogy ott játsszak, nagyon hálás vagyok a klubnak. Nyertem is egy-két címet, az ott töltött idő sokat segített abban, hogy most ilyen önbizalmam van, és kiegyenesedett a formám.4

2014 tavaszán 9 alkalommal szerepelt az FTC első csapatában, de egyik meccset sem játszotta végig. 4 mérkőzésen lépett pályára kezdőként, de valamennyiszer lecserélték, illetve 5 alkalommal csereként lépett pályára, 4 találkozón pedig az FTC 2. csapatát erősítette.

A 2014-2015-ös szezonban 14-szer lépett pályára a Fradiban, 2 meccset játszott végig, 8 alkalommal be-, 4 alkalommal pedig lecserélték.

Szombathelyi Haladás, 2015-2016

Amikor leigazoltak, engem is belevettek a Radós üzletbe, és a Halinak az volt a kikötése, hogy ha játékos érkezik a Fraditól, akkor csak és kizárólag engem kérnek. Ezek után azt gondoltam, hogy ha engem ennyire akartak, ennyire ki akartak szakítani abból a közegből, ahol végre kezdtem magamra találni, akkor biztos azért visznek oda, mert nagyon komoly szerepet szánnak rám. A statisztikák is mutatják azonban, hogy csak akkor játszottam, ha a posztomon lévő játékos kisárgult, vagy sérült volt. Idetettek, odatettek, nem értettem, hogy akkor minek igazoltak le. Nem is játszottam annyit, már félévben el szerettem volna jönni, mert nem volt közös gondolkodásunk Mészöly Gézával. Szerencsére végül nyáron sikerült eljönnöm.4

Lelkileg megviselt a Fraditól való távozás. Amikor azonban megsérültem, azzal foglalkoztam, hogy újra játsszak, úgyhogy már ez járt a fejemben. Több mint egy évet kihagytam a sérülésem miatt. Rengeteg orvosnál voltam, többek között Németországban, Ausztriában. Nem tudták megmondani, mi a bajom.4


Diósgyőri VTK, 2016-2018

Ha valakit szabadon igazolhatóként visznek, vagy kölcsönben van, nem biztos, hogy vele számolnak a legkomolyabban. De ha valakiért nagy összeget fizetnek, akkor biztos, hogy komolyan akarják. Több dolog volt, ami miatt tudtam, hogy Diósgyőrben bíznak bennem. Nem olyan típusú játékos vagyok, hogy felhúznak, és 90 percig meg se állok a pályán. Ezt talán lehet önbizalom nélkül is. Amit én tudok, ahhoz önbizalom kell, ami nem volt meg. Most viszont minden támogatást megkapok. Olyan játékos vagyok, aki igényli a visszajelzést, hogy valamit jól csináltam vagy nem.4

Nagyon nehezen indult számomra a 2017-es szezon, először a DVTK kezdőcsapatába kellett beverekednem magam, csak az utolsó hat mérkőzésen kezdtem. Az utóbbi időben azonban jól ment a játék, még ha az az eredménnyel nem is párosult. Egyáltalán nem számítottam rá, ugyanakkor teljesen meg sem lepett, hiszen egy ideje tudtam róla, hogy figyel Bernd Storck szövetségi kapitány, és Bódog Tamás is azzal biztatott, hogy ha sorozatban ilyen teljesítményt nyújtok, akkor nem marad el a válogatott meghívó.3

Az ősz jól sikerült, behívtak a válogatottba, óriási megtiszteltetés volt, remek visszajelzés, hogy jól dolgoztam, más is észrevette, milyen formában vagyok. Akkor kerestek külföldről, ám nem akartam váltani. Jól éreztem magam a klubban, jól ment a csapatnak, az ősszel a negyedik legtöbb gólt szereztük, és azért ebben volt szerepem, versenyben voltunk a Magyar Kupában, az volt a téma az öltözőben, hogy hat pontra, két győzelemre vagyunk a dobogótól, oda is érhetünk – minden kerek volt körülöttünk. Aztán... Nem tudom. Januárban érezni lehetett, hogy valami megváltozott, elillant a varázslat. Nem tudom, miért, mitől, de a tavasz nagyon nem sikerült, nekem sem ment a játék, a csapatnak sem. Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a rossz szereplésben mekkora az én felelősségem, nem ilyen teljesítményt vártak el tőlem, én sem magamtól. Ettől aztán feszült voltam, görcsös, bekerültünk egy negatív spirálba, meccsek mentek el úgy, hogy nem rúgtunk gólt, nem szereztünk pontot. Fokozódott a nyomás, és hajszálon múlt a sorsunk a kiesés elleni harcban. Szerencsére benn maradtunk.5


Atromitos FC, 2018-

Furcsa, mert számomra új szituációban találtam magam, amikor augusztus utolsó napján szerződést bontottunk a Diósgyőrrel. Sohasem voltam szabadon igazolható. A bizonytalanság érzése nem könnyű, az ember nem tudja, egy napot, két hetet vagy három hónapot kell várnia, hogy valaki megkeresse, szerződtesse. Ugyanakkor igyekeztem figyelni magamra: edzettem, készültem becsületesen, futottam, a Soroksár edzésein is részt vettem, hogy ha lehetőségem lesz, jó erőben csatlakozzak új klubomhoz. Több országból érdeklődtek, volt, ahol azt mondták, két jelölt maradt, és majd hívnak, de végül nem engem választottak. Lehetett érezni, melyek az igazán komoly ajánlatok, s akkor már utánanéztem, melyik városba költözhetnék, milyen klubról van szó. De azért az ember nem éli bele magát, amíg nincs megegyezés. Úgy tudom, a legtöbb bajnokin az Atromitosz uralja a játékot, sokat támad, legutóbb hetvenszázalékos labdabirtoklás ellenére ért el döntetlent. Miután a legtöbb ellenfél védekezik ellenünk, kreatív, az egy az egy elleni játékban erős, jól cselező támadót kerestek, ezért hoztak ide. Az osztrák Damir Canadi a vezetőedző, ő azt mondta, megkapom a bizalmat, de legyek türelmes, ők is azok velem szemben.6
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: magyarfutball.hu
    2017.09.27, 16:14
    A Válogatott keretébe való behívása kapcsán:
    "Nehéz lesz pótolni Szalait, de nem ijedek meg"
    Mert gondolom Xhakáék aztán remegni fognak a félelemtől...

    Jól van srácok! Nyugi! Nem attól lesz valaki jó játékos vagy gyenge, hogy az elmúlt meccseken hány gólt rúgott. Ha togói megye 1-ben valaki rúg 20 gólt, az nem biztos, hogy jobb, mint aki a Barca, Real, Atleti ellen egyet sem. Figyelni kell a tehnikát, a labdakezelést stb. Én pl mindig azon idegeskedem, hogy míg Spanyolországban, Németországban a ziccerekben szépen a kapufa mellé helyezik a labdákat, addig a magyarok bazi nagy gólokat akarnak szerezni és belerúgnak egy jó nagyot. Sztem adjuk meg az esélyt, 24 éves, legalább nem 32. Még fejlődhet és lehet motiváltabban játszik, mint aki alap játékos és nem is küzd már nagyon. Storck-ot viszont le kell cserélni minél hamarabb.

    Jó ötlet volt Ugrait behívni, mert energikus játékos. Ugrai beállításával a kapitány felejtse el a felívelgető taktikáját, mert Ugrai igazi értékét a földpasszos játékkal lehet jól kihasználni. Ugrai mellé még Nikolics is jól beillene a válogatottba.

    Az Ő fizikumával, pont Szalait fogja pótolni. Igaz, hogy Szalaitól néha 2-3 méterre pattan el a labda, de félő, hogy így meg Ugrai fog 2-3 méterre lepattani a svájci hátvédekről.

    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2594065
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
    2015.05.31, 11:46 (szerk.: 2017.09.27, 16:10)
    " Ha pályára lépett, mindig történt valami, "
    Ez igen....
    Valami történt az biztos. Esetleg a többi játékos éppen levegőt vett, lépett egyet, ásított, a tökét vakarta, az orrát túrta. Kb. ilyen jelentős események zajlottak UR pályára lépésekor.....

    Nem vagy egyedül, egy csőd ez az ember - de vele együtt a 2 db Nagy is, és persze az agyonfizetett Lauth komát ne is említsük! Jó haver, neki így elnézik azt amit Tujp-nek nem néztek el....

    Meg mondom őszintén nem kedveltem Ugrait sokáig, de az utóbbi időben azért javult valamennyit ha nem is sokat. Főleg mentálisan. Igaz a cselei kb 30%ban jönnek be, de nem egy ügyetlen játékos szerintem. Egyértelmű hogy lényegesen több kell tőle a jövőben, de szerintem megérdemel annyit, hogy a téli alapozás után kapja meg a lehetőséget és bizonytsa hogy több van benne.

    Nem ügyetlen gyerek ,csak sajnos általában feleslegesen cselez és nem igazán érzi szerintem a kaput se. Sok helyzet kell neki a gólhoz. Ha egyik vagy másik "képessége" nem lenne akkor még jónak is mondanám ,de így összességében számomra nem túl pozitív a teljesítménye.

    Egyébként az feltűnt, hogy Ugrai az egyik legjobb képességű labdarúgónk? Merthogy rajta kívül nem sokan képesek kicselezni játékost az ellenféltől. Meg gyors is. Az is képesség ám, nem csak a szelfizés.

    Ugrai nem is jó de nem is csapnivalóan rossz játékos. Olyan magyar közepes szint, a Fradiban szerintem nem lesz meghatározó játékos, csereként hasznos lehet olykor. Én nem látok benne ennél többet. Hacsak nem rám cáfol.

    ugrai Nb2-es szintű semmitérő játékos, ezt mutatják a szurkolók pontozásai is. Tipikus magyar, fiatal, elfér a keretben - legalább mondhatjuk azt, hogy mi törekszünk a fiatal magyar tehetségeket felsorakoztatni. Kár hogy ő már nem fiatal annyira, és nem tehetség, mellette még alázatosnak sem az csak arca van - de nincs mire.

    Én foci edzö vagyok és mint Doll én is láttok fantáziát Ugraiba,de ö középcsatár vagy hátravont ék,de nem szélsö.

    szinte minden mérkőzésen felállt a szőr a hátamon tőle, vagy kezdőbe vagy 10 percekre de mindig megjelent...
    Ha pályára lépett mindig történt valami - ja megakadt támadások hada az történt...

    ugrai bazmeg...
    A tudásához képest rengeteg lehetőséget kapott és minden alkalommal bebizonyította, hogy szart sem ér.
    Miért kell ragaszkodni az ilyen hulladékokhoz foggal-körömmel? Nem lenne egyszerűbb beismerni, hogy a tolatás sztárjaival kurvára mellényúltunk és továbblépni végre?

    Ugrai bajnokin összesen 390 percet játszott, ami alig több, mint 4 meccsnyi idő.
    És képzeld el, ezalatt 2 gólt és 2 gólpasszt ért el. Ami röviden annyit jelent, hogy lejátszott játékidő alapján ő a csapat legeredményesebb játékosa.
    Így a helyzet az, amit magad sem hiszel el. Nem hogy túl sok lehetőséget kapott, hanem éppen ellenkezőleg, túl keveset.

    2014-12-17
    http://ulloi129.hu/2014/12/17/ugrai-marad-bosnjakot-kolcsonadjuk/#more-111750