magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

összes eredmény, részletek »

Debreceni Vasutas Sport Club

1902. március 12-én a debreceni vagongyár 11 sportot szeretõ tagja, Kabay György és Nánási Vilmos mérnökök vezetésével megalakították az Egyetértés Futball Clubot (EFC), amely a már létezõ Egyetértés Dal és Önképzõ Egyesület keretén belül kezdte el mûködését. Kezdetben csak vasutas tagjai lehettek a klubnak, amely színeként a pirosat és a fehéret választotta, kifejezésre juttatva ezzel a csapat nemzeti elkötelezettségét. Ekkor a játékosok még saját felszereléseikben meccseltek, rendelkeztek egy labdával, de játéktérrel nem, így a barátságos meccseiket többnyire más pályákon rendezték.
Az Egyetértés a keleti kerület munkásainak kiemelt támogatását élvezte, szemben a város vezetõinek áldásával. Ezen városrész teljesen elkülönült a város többi részétõl és az itt élõk is más mentalitásuak voltak mint az eredeti cívis polgárok. A különbség nem csak földrajzilag és a klub szimbolikáiban volt nagy, hanem a tagok vallási és társadalmi rétegzõdésében is. Az Egyetértés tagjai ugyanis hithû katolikusok voltak a város õsreformista polgáraival szemben és a munkásrétegbõl kerültek ki a város elit polgáraival ellentétben. Ennek köszönhetõen a város életében csak háttérszerep jutott a vasutascsapatnak, elfeledve mindenféle támogatást a hatalom akkori tagjaitól. 1911-ben a MÁV Igazgatósága egy területet jelölt ki a Mûhelytelepen, ahol ezek után a labdarúgók rúghatták a bõrt, ezen kis pályát a szurkolók a "Futball-tér" ellnevezéssel illették. 1912 nyarán az Egyetértés FC kilépett az anyaegyesület keretei közül, alapszabályt hoztak létre és megalapították a Debreceni Vasutas Sport Clubot (DVSC). Ettól függetlenül a csapat továbbra is megmaradt gyári csapatként és nem indult el a kiírt kerületi bajnokságokon, maradtak a barátságos meccsek a helyi klubok ellen.

1916-ban jött el a változás szele a klub életében, mert "mint igen jól mobilizálható" csapat indulhattak az MLSZ által kiírt hadibajnokságban. Itt három évig szerepelt a gárda, majd a román megszállás véget vetett a klub éppen csak elinduló hivatalos életének. Az ország tervszerû feldarabolása után a debreceni labdarúgás helyzete teljesen megváltozott a kezdetekhez képest. Kiszakítva a megszokott régiójából a városban és a labdarúgó klubok háza táján is éles változások következtek be. A DVSC 1920-1936 között a körzeti bajnokságokban indult és sikerüket a 7 megszerzett bajnoki cím jelezte. Kiemelkedõ év a csapat életében az 1924/1925 szezon, amikor az országos bajnokság elõdöntõjéig masíroztak, míg a Corinthian Kupa döntõjében a Szeged [melyik csapata?] parancsolt nekik megálljt. A sikeres éveknek az MLSZ vetett véget, bevezették ugyanis a profi ligát, mely hátrányosan érintette a vasutasokat. Mint állami, üzemi csapat nem válhatott profivá, a játékosaik viszont igen, így azokat elszipkázta a frissiben létrehozott helyi Bocskai FC. Ezután tíz évnyi vegetáció következett, a csapat indult ugyan a kerületi bajnokságokban, de számottevõ sikerek elérése nélkül, teljesen amatõr státuszban.
Idõközben (1922) elkészült a csapat saját "stadionja" a Diószegi úton (késõbb Vágóhíd utca), mely a kor igényeinek teljesen megfelelõ létesítmény volt. 1925-ben egy nagyobb változás is bekövetkezett a csapat életében ugyanis a másik helyi vasutas egylet (DMTK) nehéz anyagi körülményeire hivatkozva beolvadt a DVSC csapatába, melynek neve változatlan maradt a színei viszont zöld-fehér-re cserélõdtek.

A vegetációnak a profi liga hanyatlása és a Nemzeti Bajnokság megszervezése vetett véget, melybe a DVSC is bekapcsolódott 1938-ban, amikor is feljutottak az NB/B Keleti csoportjába, mely az akkori másodosztálynak felelt meg. Öt év változatos szereplés után jutottak fel a labdarúgók a legjobbak közé és 1943.VIII.22-én debütáltak a Szegedi VSE vendégeként. A gárda 5 évig megszakítás nélkül szerpelt a legjobbak között (, ha a háború miatti leállást nem vesszük figyelembe), amely fél évtizedben egy megszerzett hetedik hely volt a legjobb eredmény. Az elsõ búcsúra 1948-ban került sor és ettõl kezdve inkább a második vonalban vitézkedtek a fiúk, egy-egy évre megszakítva ezt egy kis NB I-gyel. De nem csak a bajnokságokról szólt ez az idõszak, hiszen a politikának ekkor nagyobb hatalma volt, mint magának a sportnak. Az elsõ komolyabb változás 1937-ben következett be, amikor az idõközben visszakapott színeket ismét le kellett cserélni ezúttal lila-fehér-re, majd 1943-ban fekete-fehér-re, melyet a háború elmúlásáig viseltek. A "békés" évek kezdetén a szinekkel nem volt probléma, a csapat neve viszont nem tetszett az új hatalomnak és elõbb a "Club" szócskát kellett törölni és helyette az Egyesületet használni, majd éppen hogy elkezdték ízlelgetni a szurkolók az új elnevezést egy fél év elteltével az egész csapatot Debreceni Lokomotiv SE-re keresztelték. Ez utóbbinak egy pozitív vonzata is van a jelenkor számára, ekkor kapta ugyanis a csapat a "Loki" becenevet. 1955-ben újabb változás történt a klub életében, ugyanis össze "kellett" vonni a szakszervezeti egyesületeket, így a Vasutast, a Postást és az Elõrét és ebbõl született meg a Debreceni Törekvés, természetesen mindez a központi hatalom felügyelete mellett. A szín és névkavalkádnak az '56-os forradalmi események vetettek véget és kapta vissza a csapat a DVSC nevet és a piros-fehér színösszeállítást.

1956 után a DVSC többnyire a második vonalban harcolt és végzett álltalában a tabella elsõ felében, néha sikerült a felkapaszkodás a legjobbak közé, de oda csak átszállójeggyel érkeztek a piros-fehér focisták, a leghosszabb folyamatos tagság két évig tartott. A mélypont 1967-ben következett be, amikor a csapat kiesett a harmadik vonalba és onnan csak két év elteltével küzdötték vissza magukat. A feljutást követõen tíz év következett a második vonal középmezõnyében, kimagasló eredmények nélkül. Ebben az idõszakban a csapat, pontosabban a város vezetése nem is akart elsõosztályú labdarúgó klubot. Mindent amatõr alapokra akartak helyezni, pénz csak részben csordogált a vasutasokhoz és ismét nem a Loki volt az a debreceni csapat, mely a város és a helyi politikai vezetés kiemelt figyelmét lekötötte. Sõt, a helyi kommunista vezetés egy hármas fúzió révén létrehozta a saját csapatát (DMTE), mely mindenben elõnyt élvezett a DVSC-vel szemben, akiket körön kívül helyeztek és többször kísérletet tettek megszüntetésére, feloszlatására. Kezdetben a Loki szerencséje csak azon múlott, hogy a városi ellenlábas nem tudta magát önerõbõl felküzdeni a második vonalba, így újabb sanszokat kapott a DVSC a bizonyításra. Amikor pedig azonos osztályba kerültek a megyei pártbizottság úgy döntött, legyen verseny a csapatok között. Ezen cselekedetük meglehetõsen humánusnak bizonyult az elõzõ évek hozzáállását ismerve. A hatalom viszont hiába volt a DMTE mögött, 1979-ben a DVSC-nek sikerült kivívnia a feljutást az õsi rivális Nyíregyháza ellen. A Nagyerdei stadionban 30.000 nézõ elõtt sikerült megszakítani az átkot és ismét felkerülni a legjobbak közé.

Az örömbe aztán kisebb üröm is vegyült. Mint ezekben az idõkben annyiszor, a politika ismét közbeszólt és kijelentette, hogy a DVSC nem képes egyedül vállalni az NB I terheit, ezért fúzióra kell lépnie a DMTE csapatával. A megszüntetésrõl ekkor már nem mertek beszélni, a népharag túl nagy lett volna, ezért az üdvözítõbb egyesítési ceremónia maradt, ami elõl viszont már nem volt menekvés. Az új csapat a Debreceni Munkás Vasutas Sport Club (DMVSC)névvel, új címerrel és kék-sárga színekkel lett felvértezve, otthonául pedig a Nagyerdei Stadion lett kijelölve. Az egyesítést örömmel fogadta a helyi sportbizottság, a szurkolók viszont nem kértek az új színekbõl és névbõl, õk továbbra is piros-fehér zászlókkal és "Hajrá Loki!" rigmussal bíztatták a "Vasutast". A kényszerházasság kétségtelenül megosztotta a szurkolókat, de az tény hogy a csapat eddigi legsikeresebb szériája a fúzió tíz éve alatt következett be. Ezen idõ alatt csak két évig szerepelt a klub a második vonalban és a legjobbak között elért 6. hely az addigi legkiválóbb helyezése volt a gárdának. A fúzió alatt kétszer szerepelt a csapat a Közép-Európa Kupában (KK), valamint 1986-ban az Interliga'86 küzdelmeiben nemzetközi megméretettés keretei közepette.

Aztán elérkezett a rendszerváltás ideje és nem lett közös jövõje a a DVSC-DMTE-kettõsnek. A legjobbak között természetesen a színeit és címerét visszakapó vasutasok indulhattak és két szerény esztendõ után két év NB II Keleti csoport következett. A "mélyben" aztán új fejezet kezdõdött a Loki életében. 1993-ban Garamvölgyi Lajos vezetésével és a fiatal titánjainak tehetségével visszajutottak a fiuk a legjobbak közé. A csapat az Oláh Gábor utcai stadionba költözött, mert saját létesítménye teljesen lerobbant és használhatatlan állapotba került. A feljutást követõ évben története legnagyobb sikerét érte el a csapat a megszerzett harmadik hellyel, mely abban az idõben hatalmas szenzációnak volt tekinthetõ, mivel ezt az eredményt többnyire saját nevelésû fiataljaikkal érték el. Közben azért nem volt minden fenékig tejfel, az anyagi biztonság nem volt megfelelõ, gyakran került a perem szélére a bronzcsapat. A MÁV szinte teljesen kiszállt a csapat mögül és már csak névben voltak az egyesület "támogatására", a gyér anyagi lehetõségektõl függetlenül szépen ellavíroztak a zavaros NBI középmezõnyében. 1998-ban elindult a csapat az UEFA Intertoto kupában és négy körig jutott, búcsúztatva közben a német Hansa Rostock csapatát. Az igazi siker a szezon végére jött el a Lokisták számára, ugyanis története során elõször bejutottak a Magyar Kupa fináléjába és ha már ott voltak el is hozták a trófeát a váci stadionból. A történelmi siker ellenére az anyagi helyzet nem stabilizálódott és az önkormányzat valamint a helyi nagy vállalatok siettek a bajban lévõ klub segítségére és közösen hozták létre a Debreceni Futballkezelõ Rt-t, mely rendezte az adósságokat és biztonságos alapokra helyezte a gárda létét.
2001-ben újabb Magyar Kupa-diadal következett és nem sokkal késõbb búcsú az NBI-tõl, igaz ez csak papíron következett be, mert a BKV Elõre visszalépésével gyakorlatilag bennmaradt az elsõ osztályban. 2002-ben fennállásának 100-éves évfordulóját ünnepelte a klub, kissé méltatlan körülmények között egy válogatott(!) meccs keretében. Sikerei szempontjából 2005-ben érte el a csúcsot a csapat. A magyar bajnoki cím begyûjtésével, melyet a következõ két évben is megismételtek. A Magyar Kupa fináléjába is bejutottak háromszor a fiúk, de 2003-ban és 2007-ben egyaránt vesztesen hagyták el a pályát, 2008-ban viszont ismét Debrecenbe vándorolt a kupa. Ebben az évben az MLSZ által létrehozott Ligakupa döntõjébe is bemasírozott a csapat, de ez a cím elúszott a bajnoki cím és a Magyar Kupa oltárán. Természetesen a hazai sikereket nemzetközi fellépések követték, melyek során olyan neves ellenfeleket búcsúztatott a Loki, mint a PAOK Szaloniki, a Hajduk Split, illetve Magyarországra hozta a Girondins Bordeaux, a Manchester United és a Sahtar Donyeck óriásklubjait.

Hancsicsák Tibor, 2008.12.10

szezon értékelés

1. 2010/2011
   A szezon célkitűzése a tavalyi év sikereinek megismétlése volt, ez azonban semennyire sem teljesült. A szezon érdekessége, hogy a nemzetközi szerepléssel elégedettek lehetnek a Hajdúságban, hisz a Bajnokok Ligája csoportkörbe jutást követően, most az Európa Liga csoportkörbe szerepelhettek, és Ukrajnában valamint „hazai” pályán a Sampdoria ellen is remekül helytálltak.
   Ugyanakkor a hazai bajnokság és kupa sorozatokban nem sikerült megvalósítani a célokat, egyértelműen csalódás a bajnokságban elért 5. helyezés, a „korai” Magyar Kupa búcsú, a Liga Kupában döntőig jutott a társaság, ám ott elvérzett. A legkellemetlenebb következménye a nem várt „gyenge” szereplésnek, pedig az, hogy az évek óta megszokott nemzetközi szereplés idén elmarad.
   A csapat összetételében jelentős változás történt, igaz a szezon szempontjából ezt két részre kell bontani. A nyári felkészülés és a szezon első fele nem hozott nagy változásokat, nem volt számottevő játékos mozgás. Persze óvatosan kell ezzel kapcsolatba fogalmazni, hisz olyan játékosok távoztak, mint Rudolf Gergely, Bodnár László, Szélesi Zoltán, Feczesin Róbert. Az érkezők között, pedig Kabát Péter, Kulcsár Tamás, Farkas Balázs, Dejan Simac-ot lehet említeni. Azt lehet mondani, hogy a szokásos mederben folyt minden.
   A második része a dolgoknak, a tél, amikor is Herczeg András nem hosszabbította meg lejáró szerződését és érkezett helyette Zdenek Scasny, valamint az egész szakmai stáb kicserélődött. Távozott a klubtól Bartha Csaba sportigazgató is és érkezett helyette Dr. Róka Géza. Távozott a csapatkapitány Kiss Zoltán, valamint Laczkó Zsolt és érkezett kapus, középpályás és egy támadó, valamint védő is.
   A Siófok elleni hazai pályán elszenvedett vereséget követően Zdenek Scasny és segítője beadta a lemondását, ezt Szima Gábor és a klub vezetése elfogadta. Ezt követően, rövid időn belül Kondás Elemér lett kinevezve a vezetőedzői posztra.
   A szezon elején, az egyik legfontosabb párharc volt a bolgár bajnok Liteksz Lovecs elleni, amit sikerrel vívott meg a gárda, így bejutott az Európa Liga csoportkörébe. A bajnokságban a Videoton legyőzése volt nagyobb jelentőségű siker. Később, hazai környezetben a Ferencváros elleni győzelem volt hasonló jelentőségű diadal. Fontos meccsek akadtak negatív előjellel is, ilyen volt a Kecskemét elleni vereség a Magyar Kupába hazai környezetben, a Haladás és a Siófok ellen mind hazai, mind idegen környezetben elszenvedett bajnoki vereségek, a Videoton elleni kudarc Székesfehérváron.
   Az egész mezőnyt tekintve a Debrecen jól áll a nézőszámok tekintetében folytatott háborúban, hisz egyedül a Ferencváros arénája vonz több nézőt. Ugyanakkor saját magukhoz képest visszaesés tapasztalható, ha a korábbi átlag nézőszámokat nézzük, ez rögtön szembetűnik. A 2009/2010-es szezonban átlagosan 5000 ember látogatott ki az Oláh Gábor utcai stadionba, míg 2010/2011-es szezonban ez a szám 4466 volt. Ha az egész nb1 átlag nézőszámát vesszük alapul, ami 2777, akkor látszik, hogy nem a DVSC a sereghajtó e tekintetben.
   
   A DVSC jelenlegi ígéretek alapján 2013-ban költözhet új stadionba, igazából fogalmazhatnánk úgy is, hogy akkor költözhet stadionba, hisz a jelenlegi Oláh Gábor pálya, az egyik legjobban leromlott állapotú létesítmény. Ennek tudatában, illetve a folyamatos ígérgetések miatt, évek óta nem volt komoly változás az Oláh Gábor utcai létesítményben.
   Fontos megemlíteni, hogy megkezdte működését a Debreceni Labdarúgó Akadémia, jelenleg egy osztállyal indult el az ifjú futballista palánták képzése, a jövőben ezzel kapcsolatban, több mint 1 milliárd forintos beruházást fog végrehajtani a DVSC Zrt.
   Burai Tamás /Tomcraft/, 2011.07.05
2. 2011/2012
   Az elmúlt kb. 10 évben unásig ismételt mondatokat hallhattunk a klub vezetőitől, miszerint a DVSC számára minden évben a bajnoki cím a cél, ugyanakkor a tavalyi szezon eredményének ismeretében én azt hiszem, a legelvakultabb szurkolók se gondolták, hogy most a 2010/2011 szezonra is ez lehet a célkitűzés. Persze, most a vezetők és a szakmai stáb tagjai is inkább a nemzetközi szereplése jogosító hely megszerzését emlegetették.
   Az óvatosság nem véletlen, évek óta először nem sikerült nemzetközi szereplést érő helyen végezni a bajnokságban, önmagában persze nem is az 5. hely volt a probléma, hanem az edzőváltás, az öltözői hangulat és a keretben történő változások. Még az előző szezonban kinevezett Kondás Elemér élete első egészséges és teljes nb1-es szezonjára készült, a nyáron lehetett látni, hogy bátran épít az általa jól ismert helyi nevelésű fiatalokra, ugyanakkor igazolások is történtek, de még se lehetett tudni mi sül ki belőle, főleg a fiatalabb játékosok esetén nehéz egyenletes jó teljesítménnyel kalkulálni, így azt mondom szurkolói szinten komoly várakozás és kíváncsiság előzte meg az idei szezont.
   Nem volt nagy játékos mozgás a csapatnál egy meghatározó játékos távozott, Czvitkovics Péter. Távozott a névrokona Kabát Péter és Mirsad Mijadinoski valamint visszavonult az első osztályú játéktól Komlósi Ádám. Az érkezők oldalán a legfontosabb változás, hogy Mészáros Norbert csatlakozhatott a kerethez és elfoglalhatta helyét a védelemben, a DVSC legkomolyabb erősítését ő jelentette. Persze igazolások is történtek leginkább támadó szellemű játékosok terén, érkezett a francia Selim Bouadla, az észt Zahovaiko és a holland-bosnyák Alisic is. Több játékos kölcsönből tért vissza, így Rezes László, Korhut Mihály és tehetséges fiatal is került az első kerethez, Ferenczi János személyében. Az már nyáron látszott, hogy Kondás Elemérék amit lehet azt házon belül kívánják megoldani, építve a saját nevelésű játékosokra, akikkel már korábban is dolgozott együtt az alsóbb osztályban szereplő fiókcsapatoknál.
   A télen egészen eseménytelenül telt, a zalaegerszegi csapattól érkezett a támadósorba Meye, a szezon második felében történt 1-2 szerződésbontás (Mardare, Zahovaiko, Alisic), de komolyabb változást az őszi eredmények és a tabellán elfoglalt hely nem indokolt. Ludánszki Bence került fel a télen az első kerethez, egy újabb fiatal saját nevelésű tehetséggel bővült a keret.
   A sorsolás furcsa szeszélye következtében már a 3. fordulóban rangadót játszott a csapat, ekkor a Ferencváros látogatott a cívisvárosban és távozott verességgel, nem mellesleg így 3 győzelemmel rajtolt a csapat, aztán a következő hazai találkozón a bajnokság egyértelmű és toronymagas esélyese a bajnok Videoton látogatott Debrecenbe, a vége újabb győzelem, az 5. zsinórban. A sikerek annyira összerázták ezt a gárdát, hogy a folytatás is győzelmek sokaságát hozta az Újpestet nehezen a Diósgyőrt simán verte a Loki hazai környezetben, aztán jött a nagy rangadó az ETO ellen, ami azért is lett nagy rangadó, mert a Videoton várakozáson alul, míg a Győr kicsit azon felül szerepelt és egyértelműen a bajnokság egyik komoly esélyese lett szezon közben. Újabb fontos diadal és 12. meccs is vereség nélkül, már ekkor lehetett sejteni, hogy ott leszünk a dobogó egyik fokán, hogy a legfelsőn az már később vált biztossá, mindenképp ki kell emelni, hogy minden fontos rangadót megnyert a csapat és idegenben is az összes közvetlen riválist sikerült két vállra fektetni.
   Ezek mellet persze be-becsúsztak kellemetlen pontvesztések, főleg hazai pályán a Siófok és a Pápa elleni volt kínos. A csapat végül veretlenül lett bajnok és Magyar Kupa győztes, valamint a Ligakupába is a 4 közé került így az egyik legsikeresebb szezont produkálta. A siker kulcsa, pedig egyértelműen a csapat, az egymásért küzdeni tudás és akarás. Persze, fontos és minőségi erősítés volt Mészáros visszatérése, Novakovic kapus magabiztossága, Adamo Coulibaly gólkirályi címet érő teljesítménye és Selim Bouadla gólpasszai és bombagóljai, valamint Korhut Misi meglepően magabiztos és lendületes játéka.
   A jó szereplés következtében a nézőszámra se lehetett panasz az Oláh Gábor utcában, hazai pályán a Diósgyőr jegyzi a legmagasabb átlagot (7658 néző), de nem panaszkodhat a Debrecen (6900) és a Ferencváros (6049) sem.
   Burai Tamás /Tomcraft/, 2012-06-25

Tilos a www.magyarfutball.hu-adatbázis bármely fotójának vagy írott anyagának előzetes írásbeli hozzájárulás nélküli újraközlése. Teljes szerzői jogi nyilatkozat

1. Mérkőzesek
2. Stadionok
3. Csapatok
4. Statisztika
5. Személyek
6. Belépőjegyek, bérletek
7. Címerek
8. Blog
9. Fórum