magyarfutball.hu

I. osztály 1902

előző szezon Bajnoki végeredmény következő szezon
# csapat neve mérk. gy d v gólarány pontszám
1 Budapesti TC 8 7 1 0  31 :   4 15
2 Ferenczvárosi TC 8 4 1 3  14 :  13 9
3 33 FC 8 3 3 2  11 :  12 9
4 Budapesti SC 8 2 0 6   4 :  33 4
5 Magyar ÚE 1 8 1 1 6   7 :   5 3
  1. 1) az ősz elején visszalépett a bajnokságtól

A Magyar Labdarúgó Szövetség, leszűrve az első év tapasztalatait, mind az általános, mind a bajnokságra vonatkozó rendszabályait kiegészítette, végső formába öntötte. Foglalkozott a játékosok igazolásával, félbeszakadt vagy elmaradt mérkőzések következményeivel, a bíróküldéssel. Érdekes – és feltehetően átmeneti – döntést hoztak a csapatok rangsorolásánál. Egyenlő pontszám esetén ugyanis ezentúl nem a gólarány, hanem az u.n. plus-goal számít. Mai nyelvre lefordítva az MLSz áttért a gólkülönbség számítására. Ha ez is azonos, akkor külön mérkőzésen kell eldönteni a csapatoknak az egymás közötti sorrendet.
A bajnoki nyitány előtt már 18 fővárosi és fővároskörnyéki egyesülete volt a szövetségnek. Az I. osztály már kialakult ötös mezőnye mellett 13 egyesület indulhatott a II. osztályban.

A kiírás sajátossága ebben az évben is kimutatkozott. A MUE visszalépésével automatikusan – mint utolsó előtti csapat – a "33" FC is osztályozóra kényszerült (!).
Az osztályozókra a következő év januárjában került sor. A pótvizsgára jogosult "33” FC és BSC (I. osztály), valamint a Postások és MTK (II. osztály) mellett lehetőséget kapott az egy évet kihagyó MAC is a megmérettetésre. Az osztályozók a következő eredményeket hozták:

"33” Football Clubja– Magyar Testgyakorlók Köre 2:2
Postások Sport Egyesülete – Budapesti Sport Club 2:0
Magyar Testgyakorlók Köre – Magyar Athletikai Club 5:1
Postások Sport Egyesülete – Magyar Athletikai Club 2:0

Még a szövetségen belül is, de a futballtársadalom körében nagy felháborodást keltett az MLSZ következő évre vonatkozó osztályba sorolása. Az osztályozó eredményeket semmibe véve nemcsak a jogosultságot kivívó "33” FC-t és a Postások SE-t osztotta be az I. osztályba, hanem a mindkét mérkőzésen alulmaradt MAC-ot, az MTK-t és - ami a legjobban felborzolta a kedélyeket - az osztályozókon részt sem vett Törekvés Sport Egyletet is. Rajtuk kívül a MUE is megőrízhette I. osztályú tagságát. Hogy teljes legyen a káosz, helyet kapott a Műegyetemi FC is, de az egyetemisták nem éltek a felkínált lehetőséggel.
források
kép

Magyarország futballtörténete (1900-1950)

és

1. Budapesti Torna Club 8 7 1 – 31: 4 15
2. Ferencvárosi Torna Club 8 4 1 3 14:13 9
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
3. "33" Football Clubja (ú) 8 3 3 2 11:12 9
4. Budapesti Sport Club 8 2 – 6 4:33 4
-------------------------------------------------------------
5. Magyar Úszó Egyesület [*1] 8 1 1 6 7: 5 3
[*1] az ősz elején visszalépett a bajnokságtól

Földessy János dr.:A magyar futball és az MLSz. 1897-1901-1925.
Nagy Z.-Bánki-Habán G.:A magyar labdarúgás történetei, eredményei 1900 – 1916.
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: ingersheim