Saját fiók létrehozásával tudsz mérkőzéseket értékelni, értesülhetsz a kedvenc klubod és játékosaidhoz kapcsolódó fontos információkról, kiderítheted, hogy te jártál-e eddig a legtöbb meccsen, segíthetsz hiányzó adatok beadásában és bármihez hozzászólhatsz.
„A csepeliek keménykötésü hátvédje lelkes, nagy munkabírású, kitünően rúgó és fejelő játékos volt. Határozott közbelépéseivel nagy tekintélyt szerzett ellenfelei körében. A válogatott csapatban is kitűnően helytállt.” (Részlet az Alberttól Zsákig c. könyvből.) Nagy II István Valéria-telepi gyerek lévén, a telep grundjaln ismerkedett meg a focival. Serdülő korában már távolabb merészkedett, de csak a László kórház pályájáig. Ott látta meg öt 1938-ban a kelenföldi Goldberger egyik játékos-felfedezője, aki átvitte a budai csapatba. Nagy II a gyárban kitanulta a lakatos mesterséget, közben a csapat a BLSZ-ből az NB II-be került.
- Ezerkilencszáznegyvenháromban az egyik edzésünk után megvárt Móré János, a Ferencváros volt középfedezete, aki ekkor az enbé egyes DVSC edzője volt - emlékezik Nagy II, aki nemrég ünnepelte 75. születésnapját. - Móré Debrecenbe hívott, ahol Szilágyi I, Komlósi, B. Nagy és a többiek személyében kitűnő társakra találtam. Sajnos közbejött a háború, így visszajöttem Budapestre. Néhány fiatal barátommal megalakítottuk a IX. kér. Dózsa MADISZ-t. Besoroltak bennünket a másodosztály egyik csoportjába, ahol bajnokságot nyertünk. Kamarás, a Vasas későbbi legendás kapusa védett, Aspirányon, Csepregin és rajtam kívül még több más tehetséges fiatal játszott a csapatban. Az enbé egyet nem bírtuk, nagyon szegények voltunk. Kiestünk, és negyvenhat nyarán feloszlott a klub. Csepelre igazoltam, ahová akkor került a Gammából Híres és Kónya Pepi.
+ A szurkolók szerint Csepelen ekkor együtt volt az enbé egy három „legnyírósabb” védőjátékosa...
- Az igaz, hogy kemények voltunk, de sosem durvák. Engem, például, az enbé egyes pályafutásom alatt egyszer sem állítottak ki, pedig több mint kétszázötven mérkőzést játszottam az élvonalban.
Nagy II a Csepelből rövidesen Budapest-, majd B-válogatott lett, 1948 májusában pedig Csehszlovákia ellen az A-válogatott címeres mezét is magára húzhatta. A Népsport akkori bírálata szerint a legjobb teljesítményt nyújtotta. „Fejjel-lábbal egyaránt úr volt a pályán, s ha kellett, a széleken is kisegített. Nemcsak, hogy bevált, de a magyar csapat fő erőssége volt” - írta a másnapi sajtó.
A válogatott a következő összeállításban játszott: Henni - Rudas, Nagy II, Balogh II -Kovács I, Nagymarosi - Egresi, Szusza, Deák, Puskás, Tóth III. A végeredmény 2:1 volt a javunkra.
+ Ez volt a legemlékezetesebb mérkőzése?
- Igen, no és persze a Fradi elleni, az ezerkilencszáznegyvennyolcas bajnokságot eldöntő négy-hármas találkozó. Amikor Rédei és Szentesi kiállítása után Kónya Pepivel összefejeltem, és mindketten vérző fejjel terültünk el a füvön. A pályán maradók határtalan lelkesedéssel három-három után meg
szerezték a győztes gólt, utána mi turbánkötéssel a fejünkön visszatértünk, és kilencen megtartottuk az eredményt.
Nagy II a bajnokság megnyerése után azt gondolta, hogy Csepelen fejezi be a pályafutását. De a sors, illetve az akkori sportvezetőség másképpen határozott. Többszöri B-, Budapest-, valamint szakszervezeti válogatottság után, 1952 elején több NB I-es játékossal (Bosánszky, Fejes, Ladányi, Szigeti...) együtt, Nagy II-t is Sztálinvárosba irányították, hogy az első szocialista városnak ütőképes csapata legyen.
- Meg is nyertük az enbé kettes bajnokságot, és én még abból a csapatból is be tudtam kerülni a bolgárok elleni B-válogatottba - emlékezett a jubiláns. - Utána visszajöttem a fővárosba, előbb az enbé egyes Sortex csapatába, majd ötvennégytől a forradalomig az első osztályba igyekvő Vörös Meteorba. Az edzőnk a szakmát akkor kezdő Lakat Károly volt, akivel nemcsak egymás ellen, hanem együtt is szerepeltem valamelyik B- vagy Budapest-válogatottban.
Nagy II az edzőtanfolyam elvégzése után 1958-tól trénereskedett a Darugyár, a Beloiannisz, a Magyar Posztó és a Húsos csapatánál.
- A Beloianniszból három játékost is elvittek az enbé egybe - mondta. - Geleit az MTK, Bakost a Vasas, Nógrádit pedig a Honvéd szerződtette. Később mindhárman válogatottak lettek.
1968-ban Nagy II visszatért a Csepelhez, ahol a tehetséges kissrácok kiválasztását és a 9-10 éves gyerekek képzését bízták rá. Huszonöt éven keresztül nagy szeretettel tanítgatta az alapokra a legkisebbeket (a szakszerű képzés ellenére a mostani csapatban csak három saját nevelésű játékosa van a Csepelnek: Jakab, Nagy Tamás és Tyukodi), ezért a Csepel elnöksége Nagy II Istvánt az egyesület „Csepel SC” bevéséses arany pecsétgyűrűjével jutalmazta meg.
Hetvenötödik születésnapja alkalmából Losonci Flórián elnökhelyettes köszöntötte Nagy II-t, és egy szép ólomkristály vázát adott át neki.
Mi is gratulálunk.
Juhász Károly
– A csepeliek keménykötésű hátvédje lelkes, nagy munkabírású, kitűnően rúgó és fejelő játékos volt. Határozott közbelépéseivel nagy tekintélyt szerzett ellenfelei körében. A válogatott csapatban is kifogástalanul helytállt.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
† Nagy István (Budapest 1922.03.04 - ? 2000.05) 
új hozzászólás
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!
hozzászólások
- Ezerkilencszáznegyvenháromban az egyik edzésünk után megvárt Móré János, a Ferencváros volt középfedezete, aki ekkor az enbé egyes DVSC edzője volt - emlékezik Nagy II, aki nemrég ünnepelte 75. születésnapját. - Móré Debrecenbe hívott, ahol Szilágyi I, Komlósi, B. Nagy és a többiek személyében kitűnő társakra találtam. Sajnos közbejött a háború, így visszajöttem Budapestre. Néhány fiatal barátommal megalakítottuk a IX. kér. Dózsa MADISZ-t. Besoroltak bennünket a másodosztály egyik csoportjába, ahol bajnokságot nyertünk. Kamarás, a Vasas későbbi legendás kapusa védett, Aspirányon, Csepregin és rajtam kívül még több más tehetséges fiatal játszott a csapatban. Az enbé egyet nem bírtuk, nagyon szegények voltunk. Kiestünk, és negyvenhat nyarán feloszlott a klub. Csepelre igazoltam, ahová akkor került a Gammából Híres és Kónya Pepi.
+ A szurkolók szerint Csepelen ekkor együtt volt az enbé egy három „legnyírósabb” védőjátékosa...
- Az igaz, hogy kemények voltunk, de sosem durvák. Engem, például, az enbé egyes pályafutásom alatt egyszer sem állítottak ki, pedig több mint kétszázötven mérkőzést játszottam az élvonalban.
Nagy II a Csepelből rövidesen Budapest-, majd B-válogatott lett, 1948 májusában pedig Csehszlovákia ellen az A-válogatott címeres mezét is magára húzhatta. A Népsport akkori bírálata szerint a legjobb teljesítményt nyújtotta. „Fejjel-lábbal egyaránt úr volt a pályán, s ha kellett, a széleken is kisegített. Nemcsak, hogy bevált, de a magyar csapat fő erőssége volt” - írta a másnapi sajtó.
A válogatott a következő összeállításban játszott: Henni - Rudas, Nagy II, Balogh II -Kovács I, Nagymarosi - Egresi, Szusza, Deák, Puskás, Tóth III. A végeredmény 2:1 volt a javunkra.
+ Ez volt a legemlékezetesebb mérkőzése?
- Igen, no és persze a Fradi elleni, az ezerkilencszáznegyvennyolcas bajnokságot eldöntő négy-hármas találkozó. Amikor Rédei és Szentesi kiállítása után Kónya Pepivel összefejeltem, és mindketten vérző fejjel terültünk el a füvön. A pályán maradók határtalan lelkesedéssel három-három után meg
szerezték a győztes gólt, utána mi turbánkötéssel a fejünkön visszatértünk, és kilencen megtartottuk az eredményt.
Nagy II a bajnokság megnyerése után azt gondolta, hogy Csepelen fejezi be a pályafutását. De a sors, illetve az akkori sportvezetőség másképpen határozott. Többszöri B-, Budapest-, valamint szakszervezeti válogatottság után, 1952 elején több NB I-es játékossal (Bosánszky, Fejes, Ladányi, Szigeti...) együtt, Nagy II-t is Sztálinvárosba irányították, hogy az első szocialista városnak ütőképes csapata legyen.
- Meg is nyertük az enbé kettes bajnokságot, és én még abból a csapatból is be tudtam kerülni a bolgárok elleni B-válogatottba - emlékezett a jubiláns. - Utána visszajöttem a fővárosba, előbb az enbé egyes Sortex csapatába, majd ötvennégytől a forradalomig az első osztályba igyekvő Vörös Meteorba. Az edzőnk a szakmát akkor kezdő Lakat Károly volt, akivel nemcsak egymás ellen, hanem együtt is szerepeltem valamelyik B- vagy Budapest-válogatottban.
Nagy II az edzőtanfolyam elvégzése után 1958-tól trénereskedett a Darugyár, a Beloiannisz, a Magyar Posztó és a Húsos csapatánál.
- A Beloianniszból három játékost is elvittek az enbé egybe - mondta. - Geleit az MTK, Bakost a Vasas, Nógrádit pedig a Honvéd szerződtette. Később mindhárman válogatottak lettek.
1968-ban Nagy II visszatért a Csepelhez, ahol a tehetséges kissrácok kiválasztását és a 9-10 éves gyerekek képzését bízták rá. Huszonöt éven keresztül nagy szeretettel tanítgatta az alapokra a legkisebbeket (a szakszerű képzés ellenére a mostani csapatban csak három saját nevelésű játékosa van a Csepelnek: Jakab, Nagy Tamás és Tyukodi), ezért a Csepel elnöksége Nagy II Istvánt az egyesület „Csepel SC” bevéséses arany pecsétgyűrűjével jutalmazta meg.
Hetvenötödik születésnapja alkalmából Losonci Flórián elnökhelyettes köszöntötte Nagy II-t, és egy szép ólomkristály vázát adott át neki.
Mi is gratulálunk.
Juhász Károly
Nemzeti Sport
1997.04.06
– A csepeliek keménykötésű hátvédje lelkes, nagy munkabírású, kitűnően rúgó és fejelő játékos volt. Határozott közbelépéseivel nagy tekintélyt szerzett ellenfelei körében. A válogatott csapatban is kifogástalanul helytállt.
forrás:
Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig