magyarfutball.hu

fénykép helye
alias
Kard
Kardos Jóska
nemzetiség
Magyarország
életkor
59 éves
poszt
hátvéd
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Salgótarjáni TC
1978 - 1979
Újpesti Dózsa
1979 - 1987
Vasas SC
1987 - 1989
Apollon Kalamaria
1989 - 1989
Dunakeszi VSE
1989 - 1990
Váci Izzó MTE
1990 - 1990
eredmények / elismerések
3-szoros magyar kupagyőztes (Újpesti Dózsa 1982, 1983, 1987)
Az év labdarúgója (1983)

edző

pályafutás
Dabas
1993 - 1994
Pásztói FC
1994 - 1995
Nagykáta SE
1995 - 1996
Komáromi FC
1997 - 1999
Kiskunfélegyháza
1999 - 2000
Újpest FC - utánpótlás
? - ?
Komáromi FC
2000 - 2001
Petőfibánya
? - ?
Ózdi Kohász
2002 - 2002
Budakalász
? - ?
Tököli VSK - utánpótlás
? - ?
Kőbányai ISE
2010 - 2011
Szent Pál Akadémia
2011 -
eredmények / elismerések
?
fénykép helye

Salgótarjáni TC, 1978-1979

Szülővárosomból, Nagybátonyból igazoltam a Stécéhez, ahol olyan nagyságok játszottak, mint Répás, Básti, Kajdi vagy Szoó. Lakat Karcsi bácsi volt az edző, Szojka Feri bácsi a pályaedző. Megnyertük az NB II-es bajnokságot, és éppen csak betöltöttem a tizennyolcat, amikor megkeresett az Újpesti Dózsa. A Debrecen érdeklődött elég komolyan, igaz, csak másodosztályú volt a DVSC, és mentem is volna szívesen, annál is inkább, mert öt ifiválogatott játszott akkor a csapatban. A Debrecenből indult későbbi válogatott Sallai Sanyival a mai napig szoros baráti kapcsolatot ápolunk. Csak egy valami volt, ami elrettentett. Mégpedig az, amikor megkérdeztem, hol fogok lakni. Kivittek a debreceni pályaudvarra, és mondták, hogy a vasútállomáson, szinte a mozdonyok közvetlen szomszédságában lévő vasúti szálláson. Vendégszobában. Nos, megköszöntem a lehetőséget, és így kerültem a Megyeri útra, de meg kell mondjam, ha normális szállást kínálnak, akkor Debrecenbe igazoltam volna. Már csak azért is, mert féltem, hogy nem kerülök be Törőcsikék közé.1


Újpesti Dózsa, 1979-1987

Mivel Bíró Tóni Újpestről került kölcsönbe Tarjánba, s ontotta a gólokat, a Stécé érthetően ragaszkodott hozzá. Velem meg úgy voltak, hogy nem vagyok még kiforrott játékos, nekik egyelőre a gólerős Bíró többet ér a frissen felkerült csapatban, mint én. Így aztán Tóni maradt, én meg csomagoltam, irány a Megyeri út. Más kérdés, hogy nem bántam meg, így jártam jól, így lettem válogatott. S bár fölösleges rajta spekulálni, de egyáltalán nem biztos, hogy Tarjánban is az lettem volna.
Csodálatos társakkal futballozhattam együtt. Mégis, remélem, nem sértek meg senkit, azt gondolom, s nem vagyok egyedül a véleményemmel, hogy a Megyeri úton nem találtunk hazára. Több mint kétszáz meccset játszottam a Dózsa színeiben, mégis hamar elfelejtettek. Mintha soha nem jártam volna a Megyeri úton.

A Válogatottban való első mérkőzésemen Ausztriában játszottunk barátságos mérkőzést 1980. október 8-án a Práterban. Kikaptunk 3-1-re, de nekem azért felejthetetlen az a meccs. Utána még harminckét alkalommal játszhattam a válogatottban. Fájó emlék, hogy Mészöly 1982-ben úgy határozott, a Békéscsabán játszó Kerekes Attilát viszi ki az én posztomon a spanyolországi világbajnokságra. Mit mondjak, mellbe vágott.1

'84-ben az ETO volt a legjobb akkor Magyarországon, s a Verebes-mágia engem is megbabonázott, és szerettem volna a Mágussal dolgozni. Aztán az is közrejátszott volna a klubváltásban, hogy elég rossz volt a viszonyom Temesvári Miklóssal, a Dózsa edzőjével.
Mentem én, ’84 nyarán másfél hónapot együtt is edzettem a csapattal, készültem a bajnoki rajtra, még a környékbeli falvak kocsmáiban rendezett közönségtalálkozókon is megjelentem. De egy nappal a szezonkezdés előtt a BM-ből jöttek értem Pestről teherautóval, azt mondták, mennem kell vissza Újpestre, és kiköltöztettek a győri lakásból. A történethez tartozik, hogy lejárt a szerződésem a Dózsánál, ám akkor még nem olyan világ volt, még Nyugaton sem, hogy oda igazolok, ahova akarok, a volt klubom pénzt kérhetett értem, vagy akár igényt is tarthatott rám. Ez utóbbi történt.
Azért a Belügyminisztérium csapatában sem volt rossz futballozni, például nyolcvanötben lakást kaptam a Kaszásdűlőn, és soron kívül autót. A telefonra sem kellett várni. Kisebb ügyeket is el lehetett intézni, így például gyorshajtásról sosem jött csekk. Ja, és még az elején az, hogy nem voltam katona, pontosabban havonta csak egyszer be kellett menni, lepecsételtetni a papíromat. Sok pénzt nem lehetett keresni nálunk, vidéken több volt, de azért nem volt rossz dolgunk. És rossz csapatunk sem, csak épp bajnokságot nem tudtunk nyerni.2

Most, visszanézve még inkább látom, hogy nem voltam profi. Nem mondom, talán jó játékos voltam, és a pályán mindig mindent megtettem a győzelemért, ám pályán kívül már nem voltam profi. Szívtam a cigit, zabáltam a süteményeket, nem úgy éltem, ahogyan egy igazi profihoz illik.1


Vasas SC, 1987-1989

...

Apollon Kalamaria, 1989

Én Szalonikibe mentem az Apollon Kalamariához. Mindennek az ellenkezője volt, mint amit ígértek. Rossz körülmények között készültem, homokos pályán edzettünk, de sokkal több volt a pénz, mint itthon. Mégsem húztam egy évig sem. Aztán a Nagy Anti hívott Svájcba, Yverdonba, náluk is edzettem, de ma sem tudom, miért, egyszer csak gondoltam egyet, beültem a kocsiba, és hazajöttem. A Vácból mentem „nyugdíjba”.2


Dunakeszi VSE, 1989-1990

...

Váci Izzó MTE, 1990

...
forrás
Készült az
1 - archivum.magyarhirlap.hu
2 - archivum.magyarhirlap.hu
írásainak, interjúinak felhasználásával.
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: magyarfutball.hu
     
  2. avatar: Longinus
    2015.06.08, 08:01
    képKardos József akcióban agy ZTE elleni mérkőzésen. Látszólag lomha, lassú játékosnak tűnt, de ha megindult, sokszor megállíthatatlan volt. Viszonylag sok gólt lőtt védő létére, és néha játszott középpályást is. Kép forrása: Facebook/ Retro foci képek
     
  3. avatar: magyarfutball.hu