magyarfutball.hu

fénykép helye
alias
Gujdár Sanyi
nemzetiség
Magyarország
életkor
67 éves
poszt
kapus
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Szentesi Kinizsi
? - 1970
Szegedi EOL SC
1970 - 1974
Budapesti Honvéd SE
1974 - 1982
Aris FC
1982 - 1984
Ostbahn 11
1986 - 1989
eredmények / elismerések
Magyar bajnok (Budapesti Honvéd 1979-1980)

edző

pályafutás
Budapest Honvéd (utánpótlás)
? - ?
Kistarcsa
? - ?
Aris Szaloniki (kapusedző)
2005 - ?
FC Sopron (kapusedző)
2007 - ?
Szombathelyi Haladás (kapusedző)
? - ?
Vác FC
? - ?
Inter 04
? - ?
Bicskei TC
2014. október - ?
Fóti SE
? - ?
eredmények / elismerések
?
fénykép helye

Szentesi Kinizsi, ?-1970

Szentesen születtem, és a városban nagy hagyománya volt a sportnak. Az iskola előtt reggel úszás, délelőtt kézilabda, délután foci, este meg pingpong. Talán mondanom sem kell, engem a foci fogott meg először. Fedezetként játszottam, és egyszer, amikor megsérült a kapusunk, engem állítottak a helyére. Olyan jól sikerült a beugrás, hogy a kapuban ragadtam. Büszke vagyok rá, hogy tizenhat évesen megyei első osztályban védtem. Furcsa, de sokat köszönhetek a Ferencvárosnak, mert ha nem jöttek volna Szentesre egy barátságos meccsre, és én nem védem ki Albert Flóriék szemét, akkor nem tudok ilyen karriert befutni.1


Szegedi EOL SC, 1970-1974

Az egykori Fradi-fedezet, Orosz Pali bácsi testvére Szentesen volt sportvezető. És a mai napig sem tudom, hogy kitől, de amikor Szegeden meghallották, hogy milyen jól védtem, látatlanul leigazoltak. Hálás vagyok a sorsnak, mert az általam legtöbbre tartott edzők keze alatt dolgozhattam. Szűcs György, aztán később Bundzsák Dezső, Lakat Karcsi bácsi, Tichy Lajos, a válogatottnál meg Baróti Lajos bácsi egyengette az utamat.1

Amikor feljutottunk az első osztályba, jött a hagyományos, klubon belüli Nőtlenek–Nősök évnyitó meccs. Nem tévedés: két-három ezer ember látogatott ki ezekre a találkozókra. Az akkori első számú kapus, Bencze János lemondta a részvételt, így én védhettem. Szenzációsan ment a játék, és mivel az akkori tudósító, sőt talán senki sem ismert, csak annyit írt rólam: az a fekete hajú kapusgyerek nagyon ügyes volt. Ezután a kapuban ragadtam, és kiváló évet produkáltunk: bennmaradtunk, Szegeden megvertük a Honvédot, Budapesten pedig 60 ezer ember előtt a Fradit. A következő szezonban kiestünk, de felkapott lettem.1


Budapesti Honvéd SE, 1974-1982

Főiskolás voltam Szegeden, de az iskola elköltözött Győrbe. Úgy volt, én is megyek, de aztán a Honvéd vezetői a szó szoros értelemben lecsaptak rám, egy katonai dzsippel bevonultattak Szentendrére. Igaz, állandó kilépési engedélyem volt, és civilruha-használatom. Olyan örömkatona voltam. Nagyon megszerettem a klubot. 1974-ben kerültem oda, és nyolc éven át szinte mindig az én nevemmel kezdődött az összeállítás. Ki nem lett volna boldog, amikor a világválogatott Szűcs Lajossal vagy az extraklasszis Kocsis Lajossal öltözhetett, futballozhatott együtt.1

A Honvédban a legemlékezetesebb az a két mérkőzés volt, amikor kivertük az Arnesen-Lerby-Tahamata összetételű középpályával felálló Ajaxot az UEFA-kupából. Itthon négy-egyre nyertünk, Amszterdamban kettő-nullra kikaptunk. A kinti meccsen jeges pályán játszottunk, és a mezőny legjobbja voltam, fantasztikusan ment a védés. A népstadionbeli kettős rangadók közül mindegyik csodálatos volt. Az volt a futball ünnepe. Nyolcvan-kilencvenezer ember volt a meccseken, fantasztikus volt. Ha kimegyek, még most is sokszor hallom a Népstadion zúgását.4

Az az igazság, amit lehetett, azt magyar szinten elértem, hiszen bajnok vagyok és jártam világbajnokságon is. Ahhoz képest, hogy szentesi kissrácként, amiről álmodoztam, és az nagyrészt megvalósult, elégedett vagyok. Biztos, hogy lehetett volna jobb is, rosszabb is, ám összességében sok mindent elértem.2

Hetvennyolcig álomszerűen alakult a pályafutásom, elképzelni sem lehetett volna jobbat. A vb után szétzavarták a válogatottat, ami óriási lelki törés volt számomra. Később sokkal jobb kapus lettem, mégsem szerepelhettem újra a csapatban, pedig szerintem ötven-hatvanszoros válogatottságig biztosan vihettem volna. Gyors kapus voltam, a technikai hibáim abból fakadtak, hogy engem senki sem tanított védeni, mindent a saját hibáimból tanultam meg. Ösztönösen védtem, mint mindenki akkoriban, mert abban az időben még nem volt komoly technikai képzés.4


Aris FC, 1982-1984

...
Az albán határ mellett, egy magaslaton edzőtáboroztunk, és edzésen, az egymás közötti játékban egyik társammal ütköztem. Homlokcsonttörés, agyhártyazúzódás és eszméletvesztés. A szó szoros értelmében az életemért küzdöttek az orvosok, de szerencsére egy specialista megoperált, lemezt ültetett a homlokomba. Fél évet kellett kihagynom, s már kezdtem volna újra az edzéseket, de a feleségem lebeszélt. Féltett.1

Fél év múlva edzésbe állhatott volna, de olyan félelmei voltak, hogy nem tette meg, így a visszatérés csak 1986-ban jött el: az Ostbahn XI nevű osztrák amatőrcsapatban kezdte újra egy olyan fejvédővel, amelyet a síelők használnak.

Ostbahn 11, 1986-1989

...
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: pirospont
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
     
  3. avatar: magyarfutball.hu
    2013.06.10, 21:13
    A ’70-es évek egyik legjobb kapusa volt. Nem csoda, hogy 1976 és 1979 között 25 alkalommal védte a magyar válogatott kapuját Gujdár Sándor, aki bár eltűnt a közvélemény elől, mégis szorosan kapcsolódik Pest megyéhez. Egyrészt jó ideje Gödön él, másrészt pedig a „megye-hármas” Fót gárdáját irányítja – a jelek szerint, no meg az eredmények alapján sikerrel.

    A lila-fehér klub felnőtt egylete nem is olyan régen még az NB II-ben vitézkedett, csakhogy mindez lassan a múlt ködébe veszik. De itt van ez a mostani társulat, amely Gujdár Sándor vezetésével szép sikereket érhet el a továbbiakban is.

    – Őszintén mondja meg: elégedettséggel töltheti el az embert az ezüstérem?

    – Igen is, meg nem is – vágta rá kapásból a 62 esztendős Gujdár Sándor. – Elég szűkös játékosállományunk volt az idén, és ha négy-öt idősebb labdarúgó nem segít ki bennünket, még a kispadra sem nagyon tudtam volna ültetni embereket. A másik pedig az, hogy a Sóskút kiemelkedett a mezőnyből, sokkal jobb játékosállománya van, nem véletlen, hogy meggyőző fölénnyel nyerte meg a bajnokságot. Egyébként két részre osztanám az évadot, az első felében rendesen jártak a srácok edzésre, és fizikailag jobb állapotban volt a csapat, míg most a tavasszal kicsit átalakultunk, amely meg is látszott a teljesítményünkön.

    – Hányan mondták már önnek, hogy nem a „megye-hármas” Fótnál lenne a helye?

    – Sokan, és az is biztos, hogy így van, de már nem akarok feljebb lépni. Országot járni sincs nagyon van kedvem. Ahová mennék, az a Honvéd, ám külföldi kézben van a csapat.

    – Az igaz, hogy valójában a Ferencvárosért dobog a szíve?

    – Nem vagyok Fradi-szurkoló, bár gyermekkoromban az voltam, de ahogy a Honvédhoz kerültem, teljesen átalakultam. Szentesi srác vagyok, annak idején rengeteg drukker ment Pestre, igaz, én nem, de nagy hagyományai voltak az FTC-meccsre járásnak. Csakhogy a gyermekkori vonzalom más, de mert Kispesthez köt minden, a Honvédnak drukkolok.

    – Sosem szeretett volna az Üllői úton védeni?

    – Volt egy időszak, amikor Kutas István volt az MLSZ elnöke, és próbálkozott becsülettel, de nem lehetett mit tenni, mert aki a Honvédhoz elkerült, legfeljebb elküldték onnan, ám ha a klub ragaszkodott hozzá, nem lehetett elmenni. Más világ volt akkoriban. Pusztai Lászlót éppenséggel elengedték, de sok példa nincs erre.

    – A karrierje úgy alakult, ahogy azt annak idején eltervezte?

    – Az az igazság, amit lehetett, azt magyar szinten elértem, hiszen bajnok vagyok és jártam világbajnokságon is. Ahhoz képest, hogy szentesi kissrácként, amiről álmodoztam, és az nagyrészt megvalósult, elégedett vagyok. Biztos, hogy lehetett volna jobb is, rosszabb is, ám összességében sok mindent elértem. A tréneri szakma persze teljesen más, kapusedzőként kezdtem, mégpedig a Honvédban, ahol hat évet húztam le, ám csak véletlenek miatt próbáltam ki magam vezetőedzőként. Az NB III-ba hívtak Kistarcsára, majd Tiszakécskén szakmai igazgató voltam, illetve Détári Lajos mellett Sopronban és Szombathelyen lehettem pályaedző. Végigjártam tehát mindent, mi több, Sopronban és Vácon rövid ideig az első csapat edzője lehettem. Változatos volt, ám magasabb szinten kapusedzőként tudtam volna még nagyobb karriert elérni, de aztán úgy hozta a sors, hogy bele kellett kóstolnom minden másba is.

    – Milyen jól jön a Fótnak, hogy volt kapusedző a szakmai munka vezetője.

    – Ennél a csapatnál nem látom el ezt a feladatot, én csak az első csapat trénere vagyok. Egy kapusunk van, aki gyakorlatilag az egész szakosztályt ellátja, ha nincs a felnőtteknél, akkor az ifiben véd. Nagyon gyengén állunk ezen a téren. Nem emiatt, de ha nemsokára elmegyek nyugdíjba, szeretnék kapusiskolát nyitni. Olyanokkal szeretnék foglalkozni, akik teljesen szüzek. A rossz beidegződésű fiúkon sajnos már nem lehet segíteni, de ha van, akikkel én kezdenék el edzeni, biztos, hogy sokat ki lehetne hozni belőlük.

    – Magyarországon ezen a poszton jól állunk?

    – Változó a kép, mert elég sok csapatban külföldi kapus véd, így van ez Magyarországon is. Egy-két fiatalunk van külföldön, ám belőlük is sokkal többet ki lehetne hozni. Az a véleményem, hogy nagyon kevés igazi szakember dolgozik a magyar futballban, mert mindig azt érzem, hogy amit örököltünk a kommunizmusból, avagy a „sógor, koma, jóbarát”-effektus megmaradt ma is. Nem mindenki dolgozik azon a helyen, ahová a tudása predesztinálja.

    – Lehet ezen változtatni?

    – Amióta Csányi Sándor átvette a Magyar Labdarúgó Szövetség irányítását, nagyon sok pozitív változás történt, de annyira le vagyunk maradva, hogy csupán évtizedek múltán lehet látszata mindennek. Ami 40 esztendeje tönkrement, azon nehéz 3 év alatt változtatni. Egyébként a fóti edzősködés mellett van egy másik komoly feladatom, a Budapesti Labdarúgó Szövetség elnökségének a tagja vagyok.

    – Miként a Budapest-bajnokság, III. osztályában szereplő Inter 04 együttesét is irányítja, ugye?
    – Nem, egy évig együtt csináltam a kettőt. Szombaton itt volt meccs, vasárnap ott, az Internél két, Fóton három edzés, szóval egy perc szabadidőm nem volt, így a fővárosiakat leadtam Gyimesi László barátomnak, korábbi honvédos csapattársamnak.


    – Mikor járt utoljára a Bozsik-stadionban?

    – Szoktam kapni meghívót, ám ha nem megyek ki, a meccsek egybeesése miatt fordul elő általában, ha lehet, ott vagyok.

    – Akkor alighanem pontosan érzékeli, mi zajlik a XIX. kerületben. Mi a véleménye a mostani társulatról?

    – A Honvéd játékosállománya elég közepes, de két minőségi csatárt hoztak és ez egyből ennyit jelentett, hogy a bajnokságban a dobogóért tudott küzdeni az együttes. Ami pozitívum, az az, hogy a rengeteg külföldi helyett jó néhány játékos felkerült a Magyar Futball Akadémiáról, amely sokkal szerethetőbbé teszi az együttest. De mondom, ha nincs ez a két csatár, középcsapat lenne a Budapest Honvéd. Nem tudom, meg tudják-e tartani őket, és ha nem, ilyen szintű támadókat tudnak-e hozni a helyükre.

    – Önt nem tudnák pótolni? Úgy értem, az ételfutár-cégnél, mert ha jól tudom, azóta is ott dolgozik.

    – Megmondom őszintén, 30 évig vállalkozó voltam, de ebből elegem volt, és mivel nyugdíj előtt állok, nem akartam már máshol elhelyezkedni. Délelőtt dolgozom, így a délutánom szabad, ez így belefér. Meg aztán a BLSZ-en belüli dolgokat interneten is meg tudjuk beszélni, vagy havonta, másfél havonta találkozunk. Egyébiránt a budapesti labdarúgóközpont létrehozásán fáradozunk, műfüves pályákkal körbevéve, ami, ha megvalósul, óriási dolog lenne. Most még nincs meg rá a fedezet, de az irodaház melletti játékterek nagyjából olyan kontrasztot adna, mint a Magyar Labdarúgó Szövetség Kánai úti székhelye.

    – Nem hiszem el, ha van valaki, aki ilyesféle projekt megvalósításán dolgozik, azt továbbra is kielégíti a Fót irányítása.

    – Pedig úgy néz ki, maradok, ám szeretnénk az utánpótlást megerősíteni. A kicsik frontján van előrelépés, de a serdülő- és az ifi szintjén nagy változásra lenne szükség. Nem is értem, hogy lehet ez? Alig van gyerek. Az én időmben százával küldték el őket, mert nem tudtak rámenni a pályára. Ez némiképp nálunk is így van, de inkább azért, mert a szülők sokkal inkább elengednék a gyerekeiket, ha volna műfüves játékterünk. Földes pályán hóba, sárba és pocsolyába nem szívesen jön senki, és ha hozzáteszem, hogy őszi délutánokon már nem lehet edzeni Fóton, mert olyan világítás van, mintha gyertyafény pislákolna, szóval fejleszteni kellene, és akkor biztosan nagyobb futballélet lenne nálunk is.

    – Láttam a minap egy-két fotót, márpedig a nemrég készült felvételek azt bizonyították, hogy még mindig remek formában van. Nem akarja kiváltani az igazolását? A nézőszám bizonyosan megemelkedne.

    – Már nem, de kedves, hogy ezt mondja. Az az igazság, hat éve, amikor Görögországban edzősködtem, volt olyan nap, hogy az öt kapusból négy influenzás volt, így edzésen be kellett állnom. Nem volt rossz, de már nem szeretnék. Ha az öregfiúkhoz meghívnak, akkor is a mezőnyben játszom. Vége van, befejeződött a történet.

    – A középpályára sem férne be?

    – A technikai tudás miatt biztos, de ez már másik világ. Cicázni még azért be szoktam állni.

    – Ha végigmegy az utcán két adag pacalpörkölttel és két kakaós palacsintával a kezében, megismerik?

    – Sokan. Amikor az egyik kereskedelmi csatorna műsorának stábja meglátogatott a gödi házamban, hogyan élek, mit csinálok, azután főleg rengetegen megismertek, de amúgy is, ha hallják a nevemet, nem tudják hirtelen hová tenni.

    – Nem teher mindez?

    – Inkább jóleső érzés. Az, hogy így alakult, rajtam múlott, hiszen több üzletem is volt, de inkább elmentem dolgozni. Az én döntésem volt, és egy percig sem bántam meg.

    forrás:
    http://fociakobon.hu/ms/node/49521