magyarfutball.hu

2020.02.24 Elhunyt Göröcs János!

Göröcs János, becenevén Titi, VVK-döntős, kétszeres KK-győztes, KEK-gólkirály, olimpiai bronzérmes, világbajnoki 5. helyezett, 5-szörös magyar bajnok egykori közönségkedvenc. Pályafutását a Jutagyárnál kezdte, majd a Vasas Izzó játékosa lett, ahonnan 1957-ben került az Újpesti Dózsához.

„Tizenkilenc esztendősen lett válogatott, alapembere volt Baróti Lajos kapitánynak, egészen addig, amíg nemet nem mondott arra, hogy jobbszélsőként futballozzon. Aztán mégis nagyvonalúan rábólintott, hogy Baróti Újpesten legyen edző, ahol persze már szó sem volt a jobb szélről – irányítóként három bajnoki címhez juttatta az egykori kapitányt. Persze hogy visszaverekedte magát a válogatottba, s persze hogy megint nem volt szerencséje – 1970 szeptemberében az osztrákok ellen megsérült. Ám még „fél lábbal” is kétszer nyert Közép-európai Kupát a Tatabányával, ahol menedékre s talán némi vigaszra lelt azt követően, hogy „otthon”, Újpesten hozzá méltatlan módon leírták. Megtették ezt vele akkor is, amikor edzőként tért vissza, legyen elég annyi, hogy éppen Baróti Lajost helyezték fölé gyámul...” – írta róla Malonyai Péter tavaly májusban, 80. születésnapján, amikor Orbán Viktor miniszterelnök és korábbi újpesti, valamint tatabányai csapattársai köszöntötték.

Az UTE saját halottjának tekinti Göröcs Jánost, temetéséről a családdal egyeztetve később intézkednek. Hétfőn 18 órakor, a Szusza Ferenc Stadion Megyeri úti bejáratánál gyertyagyújtással emlékeznek a legendás futballistára – közölte az Újpest FC hivatalos oldalán.
Göröcs Titi pályafutását hatrészes sorozatban mutatta be a Nemzeti Sport szombatonként megjelenő Hosszabbítás mellékletében – ezeket ide kattintva tekinthetik meg.