Játszottam csatárt és középpályást is. Volt olyan meccsünk, még a zubonyi általános iskolában, ahol 11-0-ra nyertünk és mindegyik gólt én lőttem. Még Kazincbarcikán történt a váltás. Valahogy megtetszett a poszt, és megkértem az edzőt, had próbáljam ki magam a gólvonalon. Hallani sem akart róla. Végül az egyik edzésen megengedte, és azóta is a kapuban maradtam.²

Jól is esik az akadémia ragaszkodása. Pláne annak fényében, hogy majd egy esztendőt ki kellett hagynom egy rejtélyes sérülés miatt. Emiatt hiába ültem már 18 évesen kispadon a Puskás meccsén, csupán az NB III-as bemutatkozásig jutottam.
Remek társaság jött össze Szijjártó István keze alatt, nem túlzás, ha azt állítom, poszttól és kortól függetlenül valamennyien élvezzük a futballt. A Puskás úgy engedett el, hogy figyelnek rám, erősödjek bele a felnőtt futballba, s visszavárnak. Itt megkaptam a bizalmat, az első perctől az utolsóig végig védtem a bajnoki összecsapásokat, csupán a kupában adtam át a helyem. Szerencsére a sérülések is elkerültek, korábbi derékfájdalmam már csak rossz álmomban jön elő. Az elmúlt évtizedek egyik legjobb magyar kapusával, Szűcs Lajossal dolgozhatok együtt, akitől lehet mit tanulni, szóval ősszel kerek volt a világ számomra.¹