magyarfutball.hu

fénykép helye
alias
Küsü
nemzetiség
Magyarország
életkor
29 éves
poszt
csatár
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Videoton FC
2013 - 2022. június 10
Puskás Akadémia FC kölcsönben
2021. január 29 - 2021.12.31
Vasas FC
2022. június 10 - 2023. június 9
Szeged-Csanád Grosics Akadémia kölcsönben
2023. február 14 - 2023. június
Nyíregyháza Spartacus FC
2023. július 10 -
eredmények / elismerések
?
fénykép helye

Videoton FC, 2013-2022

...
Kezdem a végével, vagyis azzal, hogy mentálisan nagyon megerősödve jöttem ki ebből a sérülésből. Nyilván a legrosszabb a bizonytalanság volt. Iszonyatos fájdalmakkal járt ez a sérülés, volt, hogy mozogni alig bírtam, de mindez eltörpült amellett, hogy fogalmam sem volt, hogyan alakul az életem a jövőben. Hosszú ideig nem volt egy kézzel fogható diagnózis, amely alapján el lehetett volna indulni valamerre a gyógyulás útján. Az első hónapokban minden szakember gyógytornát javasolt, az ilyen esetek körülbelül 90%-ban ugyanis ez segíteni szokott. Az én esetemben azonban sajnos évekre volt szükség, hogy teljesen felépüljek. Ma már szerencsére jól vagyok, nincsenek panaszaim. Szeretném az elmúlt két és fél évet elfelejteni, de legalábbis nem visszagondolni rá. Persze a mai napig nagyon sokan érdeklődnek, hogy mi is történt velem, én pedig válaszolok mindenkinek, de szeretnék most már csak előre tekinteni és a futballra koncentrálni. Szeretnék visszajutni arra a szintre, ahova a sérülésem előtt sikerült eljutnom. Nem látom értelmét a múltról beszélni, hiszen azon változtatni úgysem tudok. Próbálom a rossz történésekben is megkeresni és megtalálni a jó dolgokat, mert hiszem, hogy mindenben van valami jó. Nagyon sok mindenre más szemmel tekintek, mint a sérülésem előtt, más dolgok lettek fontosak az életemben, mint korábban. Rendkívül hálás vagyok például azért, hogy végig tudok csinálni egy edzést, vagy le tudok játszani egy meccset mindenféle fájdalom nélkül. Ezek apróságok és minden futballista számára természetesnek tűnő dolgok, egészen addig, amíg szembe nem jön egy komolyabb sérülés. Tudatosan próbálom újra felépíteni magam, tudom, hogy mennyi időre van szükségem, és milyen munkát kell elvégeznem. Hiszek abban, hogy képes leszek még jobb szinten futballozni, mint amikor a legjobban ment a játék, de nem vagyok türelmetlen. Rengeteg mindent átértékeltem az életemben, és most ezt igyekszem a magam és a Vidi javára fordítani, hiszen nagyon sokat köszönhetek a klunak. Jó és eredményes játékkal szeretném meghálálni a klubnak mindazt, amit értem tett. 2

...

Puskás Akadémia FC, 2021-, kölcsönben

Egyértelmű volt, hogy váltani akarok, hiszen Márton Gábor vezetőedzőtől nem kaptam annyi lehetőséget, amennyit szerettem volna. A két klub között zajlottak a tárgyalások, Kovács Zoltán sportigazgató nagyon korrekten állt az ügyemhez, így a következő fordulóban már a Puskás Akadémia játékosaként futballoztam az MTK ellen. Az az igazság, hogy amikor átigazoltam, nem is néztem a tabellát, csak az volt bennem, szeretnék minél többet játszani. Tudtam, hová kerülök, a keretből sok játékost ismertem, elkezdtünk meccseket nyerni, az pedig a kezünkre játszott, hogy közben a Fehérvár gödörbe került.1


Vasas FC, 2022-2023

Fűt a bizonyítási vágy, meg akarom mutatni elsősorban magamnak, és mindazoknak akik hittek, hisznek bennem, hogy Géresi Krisztián minden nehézség ellenére is képes meghatározó játékos lenni az NB I-ben. Az elhúzódó sérülésem, majd a műtétből való felépülésem során, ha valamit szó szerint megtanultam, akkor az az volt, hogy minden egyes apró lépésért meg kell küzdeni. Lépésről lépésre haladtam idáig, mostantól sem tervezem ezt másképp. Hiszek a munkában, hiszek abban, hogy új közegbe érkezve, képes leszek arra, hogy folyamatosan hasznára legyek a csapatnak. Szeretném élvezni a futballt, és szeretnék örömet okozni játékommal a szurkolóknak. Fehérvári nevelésként nagyon hálás vagyok a Fehérvár FC-nek mindazért, amit értem tettek, amit kaptam tőlük a hosszú évek során, és most azért is, mert partnerek voltak abban, hogy pályafutásomban új fejezetet nyithassak. Mostantól csak erre az új fejezetre koncentrálok, és ebből akarom kihozni a legtöbbet. Az a játékos vagyok, akitől eddig a futball talán többet vett el, mint adott, de hiszek abban is, hogy az élet, és a futball végül igazságos lesz, és megkapom mindazt, ami eddig nem lehetett az enyém.3


Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 2023, kölcsönben

A Vasasnál a felkészülés elején beteg voltam, nem jöttem ki jól abból az időszakból, ugyanakkor sajnáltam Kuttor Attila vezetőedzőt, amikor elküldték a klubtól. Az ősz végén parkolópályára kerültem, aztán az átigazolási időszak utolsó napján Szegedre szerződtem, és ez jó döntésnek bizonyult. Rendszeresen játszottam egy jó csapatban, márpedig ha valaki, én tudom értékelni, amikor az ember egészséges, és mindennap azt csinálhatja, amit a legjobban szeret.4


Nyíregyháza Spartacus FC, 2023-

A Spartacus vezetőedzőjével, Tímár Krisztiánnal még a Vidinél dolgoztam együtt, ismerem a gondolkodásmódját, vele beszéltem először erről a lehetőségről. Aztán Fekete Tivadar sportigazgató is megkeresett, szimpatikus volt, hogy mindkettőjükön éreztem, ambiciózusak, sikereket akarnak elérni – ez az alapja lehet egy jól felépített csapatnak. Vannak olyan időszakai egy-egy pályafutásnak, amikor vissza kell lépni egyet, hogy aztán újra előre tudjunk törni, nekem most Nyíregyházán kell megmutatnom, mire vagyok képes. Kaptam egy lehetőséget a sors­tól. Ha valaki jó, azt bárhol be tudja bizonyítani, de természetesen szeretnék még az NB I-ben futballozni.4
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: magyarfutball.hu
    2021.03.14, 13:52 (szerk.: 2021.03.14, 14:00)
    A Válogatott keretbe kerülése kapcsán:
    Biztos rendes gyerek, de ne szórakozzatok már. Sz*ros két NB1 góllal behívják, a 6 évvel fiatalabb, tehetséges Schön Szabit, háromszor ennyi góllal meg nem?

    Mikor először olvastam, hogy meghívta, bennem is nagyjából az fogalmazódott meg, mint Géresiben: na ne szórakozzunk már... Aztán persze lehet, hogy majd ő lövi a gólt, mint Könyves a szerbeknek...

    Amúgy Géresi már rég bemutatkozott volna, még pár évvel ezelőtti Vidis időszakában. Nagyon jól futballozott, pechére megsérült, nem is tudom hány éve ment rá, ezért is fontos ez a meghívó.

    Géresi még az NB1 szintjén sem tartom kimagaslónak. 2 gólja van idén. 27 lesz idén, tehát már nem is a tartozik a fiatal tehetség kategóriába. Értem én, hogy csak epizódszereplő lesz, Andorra vagy San Marino ellen beállhat, oda meg szinte mindegy is. De Hahn János akkor is jobban megérdemelte volna. Rúgott 13 gólt a bajnokságban, kettőt a kupában és még egy évvel fiatalabb is, mint Géresi.

    Géresi egy magyar szinten kiemelkedő játékos, aki már évekkel ezelőtt válogatott lehetett volna, ha a gerincsérülésére nem megy rá pontosan 3 év a karrierjéből (2017 ősztől 2020 őszig nem tudott játszani). Részemről azt gondoltam már elfelejthetjük, de úgy látszik sikerült meggyógyulnia és most küzd hogy újra felépítse magát. Figyelem a Puskás mérkőzésein, és azt gondolom hogy még képes lehet rá, persze nagy erőnléti lemaradással küzd. Sokkal inkább nemzetközi szint mint Könyves vagy a sokak által követelt Hahn János de még a Schönnel való összevetésben sem biztos hogy alulmaradna. Válogatottban egyelőre nyilván maximum 20-25 perc juthat neki, de amúgy is az várható hogy Szalai Ádám kezd és brusztol 60-65 perceket, aztán meg jön frissítő csereként Nikolics, Varga Kevin vagy akár Géresi

    szerintem te úgy kezeled ezt, mint aki mostanában hallott először Géresiről. A 27 éves kor és a 2 gól valóban nem jó ajánlólevél, de ez a srác egy hatalmas tehetség volt a sérülése előtt! Nézd meg a régebbi megoldásait, a gerince miatt szopppott 3 évet és még most is folyamatos törődést igényel a háta. Ez egy gesztus Rossitól, semmi több, de ha szerencsénk van, akkor kijön Géresiből az a klasszis, ami miatt majd te is érteni fogod, miért válogatott szintű labdarúgó.

    Követem a Magyar focit, hallottam már a srácról, de sem régebben, sem mostanában nem emlékszem, hogy kiemelkedő csatárteljesítményt nyújtott volna. Megsüvegelendő, hogy hosszú sérülés után visszatért és újra beilleszkedett a csapatába, de a számok még nem a kiemelkedő tehetségéről tanúskodnak. Persze, szurkolok a Magyar válogatottért, ezáltal szurkolok neki is, hogy robbantson valami nagyot. Csak ha pusztán az idei szezon teljesítményét nézem, akkor Hahn jobban megérdemelte volna a válogatottságot. Ha meg nem az eredményesség a szempont, a padra figyelni és tanulni, illetve az utolsó 20 percben beállva belet kihajtani behívhatta volna mondjuk a 20 éves Zsórit is. Akárhogy is, ezek mind meghalnának a pályán, ha játékperchez juthatnának, csak mondjuk egy egy megoldásnál az aktuális forma sokat számít.

    A sérülése előtt esélye sem volt rá, hogy kiszorítsa a néha csak csetlő-botló Scsepovicsot a csapatból. Esélye sem volt rá! És nem azért, mert pikkelt rá az edző, hanem mert megközelíteni sem tudta a teljesítményét. De szélen játszatva sem alkotott semmi maradandót.

    Nem szeretnék Rossi kapitány fizetetlen prókátora lenni, de nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy a meghívása nem a jelenlegi formájának köszönhető, hanem a benne rejlő tehetségének. Valójában hosszútávon számol vele és a kerettagságával javíthatja az önbizalmát és az együttléte a válogatottal a "beszoktatás" időszaka. Reméljük, hogy a tehetsége felszínre jön és ebben nem fogja a gerinc problémája akadályozni, így meg lehetne Szalai Ádám utódja!

    Mióta szajkózom, hogy Géresi a legnagyobb tehetség ékként, Szalai cseréje lehet. Gyors, erős, meglehetősen technikás, van érzéke az összjátékhoz. Nagyon szurkolok neki!

    Videoton-szurkoló vagyok "pár" éve, és eszem ágában sincs bántani Géresit, de EGYETLEN EGYSZER SEM láttam a nközi szintnek még csak a közelében sem. Tudom, hogy elképesztően nagy hiány van középcsatárból, de mi lenne, ha nem csúcsékes rendszerben játszanánk, hanem mondjuk Holender és Sallai lennének elöl?

    https://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2814867
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
    2020.07.12, 18:03 (szerk.: 2021.03.13, 19:00)
    Nagyon szimpatikus, rendes srác amennyire ismerem. Balszerencsés volt a sérülései miatt, gyors, robbanékony, ésszel játszó támadó, sok sikert kívánok!!!

    Azt hittem Géresi karrierjének már vége, de ezek szerint még vissza fog térni vagy legalábbis megpróbálja. Kíváncsian várom mi lesz belőle

    Értem én, szimpatikus itt az egész, de pont azon poszton amúgy is nagyon túlkínálatos a vidi: Zivzivadze, nikolic, Hodzic, de még bambgoye, jelenleg még futács is...mind-mind messze előtte vannak...

    szerettem a játékát, aztán jött a sérülés (de vmi autobalesetet is rebesgettek), pár honapja a gerincére panaszkodott, én már lemondtam rola. mindenesetre 3 éven át a semmiért fizették, remélem meghálálja ezt.

    A baleset 2015-ben történt. A barát állítólag egyszerűen elvette a kocsikulcsot hajnalban, mikor Géresi aludt, annyi bűne volt, hogy lejárt műszakival és kopott gumival használta az autót, amit "kölcsönvettek" tőle. Az eset után kezdett el játszani a felnőtt csapatban, alapember volt a sérüléséig, ami a baleset után 2,5 évvel volt. A 2018-as bajnoki címért járó érmet is édesanyja vette át, mert őt akkor épp Németországban kezelték. Többször műtötték az elmúlt 2,5 évben.
    A baleset ellenére a közönség kedvence a mai napig is. Alázatos, jóeszű játékos. Magánemberként, játékosként is szerény, szimpatikus ember.

    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2772189
     
  3. avatar: magyarfutball.hu
    2015.11.29, 19:44
    Újabb székesfehérvári fiatal mutatkozott be az NB I-ben, Vidi mezben
    Sejben Viktor után Géresi Krisztiánnak is lehetőséget adott Horváth Ferenc a bizonyításra.

    Géresi Krisztián 1994. június 14-én született Székesfehérváron. Gyerekkorában a Vidiben kezdett el futballozni, majd később Felcsútra került, ahol többek közt tagja volt 2012-ben, az U18-as bajnokságban aranyérmet szerző Puskás Akadémia-Videotonnak, 17 góljával pedig a harmadik legeredményesebb játékosnak bizonyult abban a szezonban. Csereként néhány alkalommal pályára lépett az idősebb korosztályban is, így tulajdonképpen két bajnoki címet is ünnepelhetett 2012-ben, hiszen az U19-es csapat is első lett a korosztályában. 2013-ban visszatért a Vidihez, és 19 évesen gyorsan beverekedte magát a Vidi II NB III-as csapatába, emellett pedig rendszeresen pályára lépett az U21-es együttesben is, amely a szezon végén - nem kis meglepetésre - megnyerte a bajnokságot, vagyis újabb bajnoki aranyéremmel gazdagodott Géresi. A következő szezonban továbbra is a Vidi II-ben futballozott, az NB III-ban 9 találatig jutott, de emellett több Ligakupa-mérkőzésen is lehetőséget kapott. Ajkán például egy parádés gólt szerzett a találkozó 90. percében.

    Az idei szezonban óriási érdemei vannak abban, hogy a Vidi II az NB III-ban a második helyen töltheti a téli szünetet. Míg tavaly az egész szezonban lőtt összesen kilenc gólt, addig idén egy félszezon alatt tíz találatig jutott, és a szezon egyik legszebb gólját a Puskás Akadémia II ellen szerezte néhány hete.

    2015. november 28-án újabb fordulópont következett Géresi karrierjében, története során először volt tagja a Vidi NB I-es csapatának bajnoki mérkőzésen, sőt a 61. percben be is mutatkozott az élvonalban.
    "Egy nappal a meccs előtt tudtam meg, hogy az MTK ellen keretben leszek. Az elmúlt hetekben egyébként többször is az első csapattal edzettem, de azért egy kicsit meglepődtem, amikor Horváth Ferenc vezetőedző közölte, hogy számít rám az első csapatban. Úgy érzem, jó őszi szezont tudhatok magam mögött a második csapatban, sikerült sok gólt lőnöm, és szerencsére a Vidi II is előkelő helyen áll a tabellán. Óriási dolog számomra, hogy NB I-es mérkőzésen pályára léphettem a Vidiben, ezzel egy álmom vált valóra. Bízom benne, hogy a jövőben is kapok majd bizonyítási lehetőséget. Tudom, hogy nagyon erős a Vidi kerete, és rengeteget kell dolgozni azért, hogy csapatba kerüljön az ember, de rajtam nem fog múlni, minden tőlem telhetőt megteszek. Úgy érzem, nem sikerült rosszul a bemutatkozásom, egy kis szerencsével akár gólt is szerezhette volna, de nem elégedetlenkedek, a legfontosabb, hogy megnyertük a meccset az MTK ellen" - nyilatkozta honlapunknak Géresi Krisztián.

    http://www.vidi.hu/2015/11/29/ujabb-szekesfehervari-fiatal-mutatkozott-be-az-nb-i-ben,-vidi-mezben.html