magyarfutball.hu

  1. Képek eredeti minőségben: https://photos.app.goo.gl/NBCdhMqwcepKKUgEA
  2. Máté Csaba nyilatkozata:

    A labdarúgás nagy igazsága, hogy ha kihagyod a helyzeteket, akkor pórul járhatsz és a mai napon pontosan ez történt velünk. Soha nem dolgoztunk még ki annyi helyzetet, mint ennek a meccsnek az első félidejében, többször szemben álltunk az ellenfél kapusával, de egyik száz százalékos helyzetünket sem sikerült értékesíteni. Volt egy meg nem adott gólunk, nem tudom, hogy jogos volt-e vagy sem, de emellett a tény az tény, elpazaroltuk a lehetőségeinket. Több játékosunk hosszú idő után játszott ismét bajnokit, látszódtak a fáradtság jelei. A kispadon csak olyan játékosok ültek, akik tegnap 90 percet játszottak az U19-ben, ezért csak a legszükségesebb esetben terveztünk cserélni. Végül az ellenfél egy támadásából gólt szerzett, ehhez gratulálok. Idén kétszer jártunk Dabason és két vereséget szenvedtünk. Legközelebb viszont mi leszünk hazai pályán, így bizakodva tekintek a jövőbe.

    Forrás: https://www.fradi.hu/labdarugas/nb-iii/hirek/kihagytuk-a-helyz...
  3. 2020.11.06, 20:59 - Ferencvárosi TC II - ESMTK 2020
    Máté Csaba nyilatkozata:

    Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben inkább a mi akaratunk érvényesült. Több helyzetet is kialakítottunk, ám ezeket az ellenfél kapusa többször is bravúrral védte. Sajnos nem sikerült előnyt szerezni az első 45 percben, a második félidőben pedig a vendégek igazolták, hogy miért szerepelnek ilyen sikeresen vendégként. Megszerezték a vezetést, amit azonban szerencsére gyorsan sikerült kiegyenlíteni. Mindenképpen pozitívum, hogy a csapat jól reagált a bekapott gólra annak ellenére, hogy már nem sok idő volt hátra a mérkőzésből. A második félidőben már a küzdelem dominált, rengeteg kemény párharcot láthattunk, ami megmutatta ma is azt, hogy ezen a téren még van hová előrelépnünk. Kicsit „felnőttesebb” futballt kell játszanunk. A heti nehézségeket figyelembe véve dicséretet érdemelnek a fiúk, egy jó ellenfél ellen szereztünk pontot.

    Forrás: https://www.fradi.hu/labdarugas/nb-iii/hirek/otthon-tartottunk-egy-pontot-a-rangadon
  4. Máté Csaba: Hiába szerezte meg az első félidőben a vezetést a hazai csapat, ez nem törte le a srácokat. Ezúttal is megmutattuk, hogy mekkora tartás van bennünk. A második félidőben főleg kontrákból voltunk veszélyesek, hiszen az ellenfél próbált nyomás alatt tartani minket, de egy ilyen ellenakcióból meglőttük a harmadik gólunkat is, ami azt hiszem végleg lezárta a találkozót. Kétségtelen, hogy a fiúk ma is megérdemlik a dicséretet, hiszen egy rendkívül fiatal csapatról van szó, akik hátrányban játszva sem inogtak meg, hanem mentek előre és hajtottak, hogy megszerezzék a három pontot.
    Forrás: https://www.fradi.hu/labdarugas/nb-iii/hirek/hatranybol-felallva-gyoztunk-szekszardon
    Dienes Pál: Nem tudtuk felvenni a Fradi ritmusát.
    Forrás: https://www.teol.hu/sport/helyi-sport/mate-csaba-egyik-szeme-sirt-vasarnap-delutan-2851882/
  5. Máté Csaba nyilatkozata:

    Szemtelenül fiatal csapattal álltunk fel ezen a meccsen, de így is sikerült remekül kezdenünk. Szépen játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, kontrolláltuk a meccset, aminek két gól lett az eredménye. Az ellenfél ugyan egyenlített, de nem törtek meg a srácok. Megújultak, ismét felpörögtek, ezért pedig jár a dicséret mindegyiküknek. Különösen akkor, ha azt nézzük, hogy néhányuknak ez volt az első mérkőzése ebben az osztályban a felnőttek között.

    Forrás: https://www.fradi.hu/labdarugas/nb-iii/hirek/megfiatalitott-csapattal-szereztuk-meg-a-harom-pontot
  6. Beszámolóm a mérkőzésről:

    A váci stadion átépítése miatt a BVSC-pályán fogadta tartalékcsapatunkat a kiesés ellen harcoló Vác az NBIII 12. fordulójában, a meccs így tökéletes felvezetője volt BL-csoportkörös csapatunk esti bajnokijának. Talán pont annak is köszönhető, hogy nem volt a keretben Ramadan, illetve Katona, cserébe több olyan játékosnak is jutott hely a padon, akik eddig nemigen szerepeltek az NBIII-ban. Az egész találkozó alaphangját megadta a váci szpíker ámokfutása, aki igen avantgarde módon költötte át játékosaink neveit.

    A meccs nem kezdődött jól: a 4. percben egy kifejezetten gyenge lövés talált magának utat a hálóba Szécsi kesztyűin keresztül. A csapatot pár percre ugyan megfogta a váratlan gól, de a Vácnak a meccs hátralevő részére már csak két nagy helyzete maradt, melyek alkalmával Szécsinek alkalma adódott kijavítani a hibáját. Pár Redzic-lövés után a 35. percben Orosz és Gera játszottak össze, utóbbi értékesítette a szép kiugratást.

    A második félid...
  7. Beszámolóm a mérkőzésről:

    Klubunk elmúlt évtizedeinek talán két legfontosabb meccse között jutott egy kis töltelék a műértő számára, és bár a Honvéd II elleni meccs lehetőségével nem sokan éltek, azok, akik ott voltak a Népligetben, megérdemelt jutalomban részesülhettek. A kezdőcsapat tagja volt ugyanis az a Dejan Georgijević, aki csapatunk színeiben legutoljára Sényőn léphetett pályára 2018 decemberében, ahol Finnbogason és Lovrencsics Balázs mellett ő is feliratkozhatott a góllövőlistára, és bár a másik két játékos számunkra már csak múlt, Dejan nagyon is jelen, így izgatottan várhattuk, mire lesz képes a harmadosztályban. A padra ezúttal is csak 4 játékos jutott, az U19-es bajnokság elindulásával nyilván nem ez az utolsó alkalom, hogy pár hiányzóval kénytelen lesz számolni Máté.

    A meccs összképe ismerős lehetett azok számára, akik voltak már tarcsimeccsen a szezonban, a labdát ugyanis ezúttal is talán mi járattuk többet, a nagyobb helyzetek azonban megint csak az ellenf...
  8. Beszámolóm a mérkőzésről:

    Mivel a listavezető Iváncsától mindössze csak 3 pont választotta el a forduló előtt, tartalékcsapatunk vasárnap lejátszhatta újjáalakulása óta első igazi rangadóját. Bár a tavalyi szezonnal ellentétben ezúttal nem a Nagyfradi érkezett Iváncsára, a pályán kívülről leskelődőket beleértve így is kb 400-450 helyi látogatott ki a stadionba, melyből olyan 40-en lehettünk vendégek.

    A korábbi meccsek alapján közel a legerősebb kezdőnkkel léptünk pályára és hamar kiderült, hogy itt tényleg a legjobbjainkra lesz szükség, ha pontot/pontokat akarunk szerezni. A 10. fordulóig kellett várni az első olyan meccsre, ahol nyilvánvalóan nem mi irányítjuk a játékot és birtokoljuk többet a labdát, bár azt sem lehetne mondani, hogy az Iváncsa akár egy percre is igazán beszorított volna minket. Az egyetlen nagy helyzet is hazai oldalról jött, az első félidőben azonban minket elsősorban a szemközti oldalon helyet foglaló lovak szórakoztattak, akiknek nem egy elmért átadá...
  9. Beszámolóm a mérkőzésről:

    Az NBIII 9. fordulójában igencsak felforgatott kezdővel, és mindössze 3 mezőnyjátékossal a padon fogadtuk a 15. Rákosmentét. Minden bizonnyal a pénteki tartalékos meccskeretnek köszönhető például, hogy ezúttal nem Szécsi, hanem Bánki állt a kapuban, illetve Ramadan sem lépett pályára. Az igazi ínyencek nagy örömére cserébe a vendégek kezdőjében ott volt az a Vattai Balázs (Balázs, add ide a mezedet), aki anno a tartalékcsapatunk koronázatlan királyaként több mint 100 alkalommal is magára ölthette klubunk nemes mezét. Hazai oldalon két visszajátszó, Zubkov és Vécsei is lehetőséget kapott arra, hogy némi kihagyás után ismét meccsterhelést kapjon.

    A 6. percben Pócsik remek mélységi indítása pont az ukránt találta meg teljesen egyedül a kapussal szemben, 1-0. Zubkov a második félidőre már nem jött ki, ha lehet hinni a lelátói pletykáknak, egy rossz mozdulatnak köszönhetően inkább nem kockáztattak meg egy újabb sérülést a részéről. Őt Vécsei váltotta ...
  10. Beszámolóm a mérkőzésről:

    Bár a nagycsapat vasárnapi meccse miatt sem panaszkodhatunk, aki úgy döntött, hogy előprogramnak kimegy a tarcsi találkozójára is, még jobban járt. A minimum elvárást, hogy sikerüljön valami szebbet produkálni, mint a Dabas ellen, a csapat az 1-0-s győzelemmel teljesítette, és nem csak a gólok számában, hanem a játék képében is felülmúlták szerdai önmagukat a játékosok. Az NB3-ban közepes erősségűnek számító Dunaújváros ellen a meccs túlnyomó részében mi voltunk kontrollban, bár az első félidőben ezúttal sem lőttünk eleget kapura. Ennek ellenére a gólunkat a 27. percben szereztük, ekkor Katona kapott labdát Hajdútól, szlalomozott át 3 védőn, adta vissza azt társának, aki kapura lőtt, a keresztlécről levágódó labdát pedig közelről Katona tessékelhette be a hálóba közvetlen közelről. Katona egyébként a 20. percben váltotta Alessio Mazzonettót, akit Máté Csaba remélhetőleg csak elővigyázatosságból hozott le ennyire korán. A félidőben állt be Ramadan, é...
  11. Összefoglaló: https://youtu.be/BvZrzBHPuug
  12. Beszámolóm a mérkőzésről:

    Bár a Celtic-meccs mellett nem sok figyelem jutott rá, de szerdán bizony a tartalékcsapatunk is pályára lépett, ezúttal Dabason, és hát hogyan is nézhetnék tükörbe, ha nem mentem volna el személyesen magam is a meccsre.

    A Monor elleni mérkőzéssel ellentétben ez kifejezetten unalmas volt, a csapatok nem halmozták a kapuralövéseket és emlékezetes megoldásokat. Az első félidőben inkább az ezúttal több helyen megváltoztatott kezdővel pályára lépő mieink járatták a labdát, a helyzeteket azonban inkább a dabasiak alakították ki, sokadik próbálkozásra pedig meg is szerezték a vezetést, a 39. percben Vladul Stefan talált be Szécsi kapujába. A támadásvezetéseknél igen szembetűnő volt, hogy a nem túl magas támadóinkat milyen könnyedén nyomják el a fizikálisan nagy fölényben lévő dabasi védők, így hiába mutatott be több jó cselt is Pócsik, Ramadan, Katona, Nicoló Mazzonetto, sok sót a meccs első felében nem ettek meg.

    A második félidő annyiban volt más, h...
  13. Máté Csaba nyilatkozata a meccsről:

    Már az első percektől kezdve fölényben futballoztunk. Beszorítottuk az ellenfelet a kapuja elé, sok lehetőséget dolgoztunk ki, megvoltak a helyzeteink és a szünet előtt egy szép akció végén büntetőt kaptunk, amelyet Ammar Ramadan higgadtan értékesített. A Monor kontratámadásokra rendezkedett be, többnyire pontrúgásokból adódtak helyzetei. A második játékrész elején szerzett második gólunk megtörte az ellenfelet, mi viszont felpörögtünk és tetszetős, eredményes futballal magabiztos győzelmet arattunk.

    Forrás: https://www.fradi.hu/labdarugas/nb-iii/hirek/ramadan-triplazot-neggyel-nyert-az-ftc-ii

    Alábbi beszámolóm forrása: https://ulloi129.hu/2020/08/24/ramadan-triplazott-negyet-lottunk-a-monornak/
  14. Beszámolóm a mérkőzésről:

    Bár igazán sokat az elmúlt meccsek teljesítménye alapján sem vártam a tartalékcsapatunktól, ismét kellemes meglepetést okozott a KisFradi. Nem tudom, mennyit gyengült tavaly óta a Monor, de mivel akkor az NB3-as csoportjuk 3. helyén végeztek, fiataljaink mai teljesítménye mindenképpen dicséretre méltó. A meccsen a kisderbihez hasonlóan egész végig domináltunk, a labdát mi járattuk, azzal a különbséggel persze, hogy ezúttal nem pisis tinédzserek (eskü nem fáj, hogy a tarcsi fele lassan fiatalabb, mint én), hanem rutinos NB3-as futballisták ellen kellett játszanunk, így a 4 rúgott gól még inkább felértékelődik.

    Egész meccsen szembetűnő volt, hogy mennyit gyakorolták a játékosaink az egyérintős passzokat és kényszerítőket, az első gól is ez utóbbiból született, amikor is Ramadan kapta vissza a labdát egyik társától, a védő pedig már csak szabálytalanul tudta megállítani. A büntetőt ő maga értékesítette magabiztosan. A második gól is olyan szituációbó...
  15. Panoráma eredeti minőségben: https://photos.app.goo.gl/pNBsh5Cctux8uAmR8