magyarfutball.hu

Jugoszlávia - Magyar olimpiai válogatott 5 : 6 06:00

   
   
Tölts fel te is saját képeket! »
videók
mérkőzés értékelése
Olimpia 1964, olimpiai válogatott mérkőzés
helyszín : Tokió, Komazawa Stadium
nézőszámok :
fifa.com: 15.000
  1. 1' Osim Ivica 1 - 0
    1 - 1 5' Csernai Tibor
    1 - 2 11' Csernai Tibor
    12' Belin Rudolf 2 - 2
    2 - 3 18' Farkas János
    2 - 4 25' Bene Ferenc (11-es)
    31' Zambata Slaven 3 - 4
    35' Belin Rudolf 4 - 4
    4 - 5 44' Csernai Tibor
    4 - 6 63' Csernai Tibor (11-es)
    82' Osim Ivica 5 - 6
  2. lapok: ?' Cop Milan ill. -
Szerbia Jugoszlávia Magyarország Magyar olimpiai válogatott
Curkovic Ivan
Fazlagic Mirsad
Vujovic Svetozar
Belin Rudolf
Cop Milan
Miladinovic Jovan
Samardzic Spasoje
Zambata Slaven
Osim Ivica
Dzajic Dragan
Radovic Lazar
Szentmihályi Antal
Csernai Tibor
Novák Dezső
Orbán Árpád
Ihász Kálmán
Palotai Károly
Komorai Imre
Bene Ferenc
Farkas János
Katona Sándor
Nógrádi Ferenc
vezetőedző:
Lovrić Ljubomir
vezetőedző:
Lakat Károly

Ott voltál a mérkőzésen? Oszd meg benyomásaid, élményeid a meccsről!

 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: heimo
    2015.10.09, 21:36 (szerk.: 2016.08.18, 13:48)
    Hegyi Iván: Tokiói tizenegy

    A tokiói olimpia vízilabdatornáján 1964. október 15-én 4:4-gyel zárult a magyar–jugoszláv rangadó.

    Ugyanaznap ugyanott 6-5-tel ért véget a magyar–jugoszláv futballmeccs.

    Micsoda mérkőzés volt! Ebben a sorozatban nem szoktuk részletesen felidézni az akciókat, de ezúttal kivételt kell tenni, hiszen a találkozó lényege az első félidő egészen különleges forgataga volt. Nemhogy az olimpia japán nézői nem tudták követni az eseményeket – a labdarúgás akkoriban gyerekcipőben sem járt az ázsiai országban –, de az élő futball-lexikonok is csak néztek, mint a My Fair Lady hatvannégyben bemutatott, 34 millió dollár bruttó bevételt hozó filmváltozatának közönsége a mozikban. Amíg lenn, Délen édes éjen Édent remélt Audrey Hepburn és Rex Harrison, addig Keleten délután – Magyarországon pedig hajnalban – sűrűsödtek az izgalmak, akár a legfordulatosabb krimiben.

    Tessék csak figyelni!

    A második percben Ivica Oszim, a későbbi neves edző és jugoszláv szövetségi kapitány tizennyolc méterről úgy lőtt kapura, hogy Szentmihályi Antal hiába vetődött: 0-1. Az ötödik percben Katona Sándor elfutott, és beívelését Csernai Tibor a hálóba fejelte: 1-1. Itt álljunk meg egy pillanatra, mert a torna első magyar mérkőzésén, amelyen Bene Ferenc hatból hatot vágott be a marokkóiaknak (6-0), Varga Zoltán szerepelt a tizenegyben, de dr. Lakat Károly szakvezető a második találkozóra Csernaival váltotta fel Vargát, ahogyan egy nappal korábban az SZKP Központi Bizottsága Brezsnyevvel Hruscsovot. Nem volt rossz döntés (mármint Lakaté): a tatabányai csatár a tizenegyedik percben már a második gólját érte el, ezúttal Bene átadásából lőtt menthetetlenül a kapuba: 2-1. A magyarok még ki sem lelkendezték magukat, amikor a tizenkettedik percben Dragan Dzsajics a kapufára fejelt, és a kipattanó labdát Rudolf Belin bepasszolta: 2-2.

    Kis szünet következett, elvégre a következő gól csak a tizennyolcadik percben esett... Ekkor Bene indította Farkas Jánost, ő elemi erővel küldte a labdát a felső lécre, ahonnan az a hálóba vágódott: 3-2. Aztán a huszonötödik percben Bene nem továbbított, hanem szólózott, és szlalomja végén már ez állt az eredményjelzőn: 4-2. Honfitársaink azt hitték, megnyugodhatnak...

    Frászt.

    A harmincegyedik percben Mirszad Fazlagics észrevette Szlaven Zambatát, beadás, fejes: 4-3. Majd a harmincötödik percben Belin távolról próbálkozott, s bár lövése nem tetszett védhetetlennek, a labda Szentmihályi kezéről a hálóba jutott: 4-4. A nagy tábla kezelője már elátkozta azt a pillanatot, amikor elvállalta a munkát, de még mindig nem pihenhetett: a negyvennegyedik percben Jovan Miladinovics váratlanul megütötte Katonát a tizenhatoson belül – egy belgrádi partizán húzott be egy budapesti honvédnek –, az emiatt megítélt büntetőt pedig Csernai a helyére küldte: 5-4.

    A szünetben.

    Az egyenes adás („Halló, itt Tokió!”) mindenkit a rádióhoz szegezett; ezúttal nem arról volt szó, hogy az emberek a tévét nézték és Szepesit hallgatták, mert a televízió csak késleltetve, magyar idő szerint délután és este közvetített az olimpiáról, míg a rádió egyenesben, a reggelihez adta a meccset. A tévéfelvételek a Telstar műhold segítségével, a Tokió–Alaszka–Északi-sark–Hamburg „útvonalon” jutottak el hazánkba, a 2 millió 700 ezer regisztrált nézőhöz. Hatvannégy őszén már nem volt Tavasz – a hatvanegyben bevezetett típus gyártását megszüntették, akárcsak a Carmenét –, ám az újdonságok iránt óriási érdeklődés mutatkozott, noha a legolcsóbb készülék is 5200 forintba került, és évi 600 forintos előfizetési díjat kellett fizetni. Az átlagos fizetés 1000-1500 forint körül mozgott, s a gazdasági fejlődés a legkevésbé sem vetekedett Japánéval: a távol-keleti országban abban az időben évente több mint tíz százalékkal nőtt a nemzeti jövedelem, az olimpia költségei meghaladták a kétmilliárd dollárt. Ebben az összegben azonban nem szerepelt az a ráfordítás, amelyet az ötkarikás házigazdák az út- és vasúthálózat fejlesztésére áldoztak, márpedig – hogy mást ne említsünk – közvetlenül a játékok előtt adták át a forgalomnak a Tokiót és Oszakát összekötő, akkoriban 200 kilométeres sebességgel száguldó szupervonatot.

    A magyarok is sínen voltak...

    A hatvanharmadik percben Szvetozar Vujovics kezezett, Csernai pedig belőtte a tizenegyest, azaz megszerezte a csapat hatodik, saját maga negyedik gólját. Lakat doktor azon a héten lottózhatott volna, mert a jobbösszekötő beállítása telitalálatnak bizonyult. Csernai nem tartozott a leghíresebb magyar labdarúgók közé, jóllehet már négy évvel korábban bemutatkozott az NB I-ben, aMurár, Csernai, Szalay, Nagy, Gerencsér csatárötös tagjaként. (Hogy melyik klub kvintettje volt ez? A BVSC-é...) Utána ózdi kitérővel igazolt Tatabányára, az ötkarikás keretbe pedig főként azért került be, mert: 1. Lakat Károly összesen tizenkét évet töltött edzőként a bányászvárosban; 2. az olimpián nem szerepelhettek olyan futballisták, akik a vb-n már játszottak. Az amatőrszabály ellenére honfitársaink korántsem voltak kezdők, hiszen a „tokióiak” közül Szentmihályi, Novák Dezső, Ihász Kálmán, Bene és Farkas tagja volt annak a nemzeti együttesnek, amely az 1964-es Európa-bajnokság harmadik helyéért vívott mérkőzésén 3-1-re legyőzte a dánokat (sőt a gólokat Bene, majd a szabadrúgásból és tizenegyesből duplázó Novák szerezte).

    Ezzel együtt nálunk az olimpiai fellépéseket nem tekintették hivatalos válogatottságnak, ellentétben az 1962-es világbajnokságon negyedik helyezett, olimpiai bajnoki címvédő Jugoszláviával, amelynek szövetsége Dzsajicsnak és társainak beszámította az ötkarikás szerepléseket, annak ellenére is, hogy hatvannégy őszén, a Crvena Zvezda százezer nézőt befogadó stadionjának avatásán, a szovjet válogatott ellen csak Belin, Miladinovics és Zambata képviselte a „japán” küldöttséget. Az olimpia után két nappal rendezett magyar–jugoszláv A válogatott találkozó ebből a szempontból azért nem említhető, mert az olimpikonok épphogy hazaérkeztek Ázsiából. Ám érdemes megemlíteni, hogy a Tóth (Géczi) – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Mathesz, Solymosi – Nagy Antal, Göröcs, Albert (Puskás Lajos), Rákosi, Fenyvesi összetételű magyar együttes 2-1-re győzött, és a B csapatok eszéki meccsén (1-0 „ide”) is olyan kiváló játékosok futballoztak, mint Tamás Gyula, Menczel Iván, Machos Ferenc, Kuharszki Béla, Korsós István. (Volt választék!)

    De térjünk vissza Japánhoz, mert egy gólról még „lemaradtunk”. Azt a nyolcvankettedik percben Oszim rúgta, beállítva a 6-5-ös végeredményt, melynek nyomán az annak idején roppant kritikus hazai sportsajtó is áradozott. (Akkoriban extraklasszisokat bíráltak, manapság meg azokat igyekszik felemelni a média, akik képtelenek egyeneset rúgni a labdába.) A Népsport azt írta: „Együttesünk példás sportszerűsége és kitűnő csapategysége talán egyedülálló a magyar labdarúgósport történetében.” A Népszabadság pedig így értékelt: „Az olimpia helyszínén elragadtatással beszélnek az együttes teljesítményéről, mert az olimpiai tizenegy olyan játékot produkált a jugoszlávok ellen, amellyel magyar csapat már régen rukkolt ki.”

    A gárda utóbb (százszázalékos produkcióval, 22-6-os gólkülönbséggel) elnyerte az olimpiai bajnoki címet, így érthető, hogy miközben Angliát 1964-ben meghódította az Animals és a Felkelő Nap háza, addig a tíz tokiói aranyéremre büszke Magyarországot hajnalonként elfogta a felkelő Nap láza...

    Magyarország–Jugoszlávia 6-5 (5-4)

    1964. október 15., Tokió, 19 316 néző. Jv.: Fukusima (japán).

    Magyarország:

    Szentmihályi – Novák, Orbán, Ihász – Palotai, Nógrádi –Farkas, Csernai, Bene, Komora, Katona.

    Jugoszlávia: Csurkovics – Fazlagics, Csop, Vujovics –Belin, Miladinovics – Szamardzsics,Zambata, Radovics, Oszim, Dzsajics.

    Gól: Oszim (2. és 82.), Csernai (5., 11., 44. és 63., az utóbbi kettő 11-esből), Belin (12. és 35.), Farkas (18.), Bene (25.), Zambata (31.).


    hmgy
     
  2. avatar: Zsorzsinju
    2014.08.01, 07:25 (szerk.: 2014.08.01, 10:12)
    Jugoszlávia 275. hivatalos mérkőzése.
     
  3. avatar: fgymat
    2009.03.15, 11:13
    A meccset, a volt Jugoszláv Labdarugó Szövetség hivatalos "A" válogatott mérkőzésnek ismeri el.