magyarfutball.hu

2013.06.27 Szalai Ádám négy évre a Schalkéhoz igazolt

A Bundesligában szereplő Schalke 04 bejelentette, ami már napok óta a levegőben lógott: Szalai Ádám a Mainzból Gelsenkirchenbe szerződik. A 25 éves csatár négyéves szerződést köt a BL-selejtezőre készülő gelsenkircheniekkel. A hírt csütörtökön délután a Mainz is megerősítette hivatalos honlapján.
kép
15.42: Szalai a Schalke hivatalos közlése szerint a 28-as mezszámot kapja a gelsenkircheni csapatban.

15.40: Új csapatánál nagy várakozásokkal fogadják Szalait, Horst Heldt köszöntette a válogatott támadót: „Szalai kiváló csatár, aki a Mainznál is remek gólmutatókkal büszkélkedhet. A legutóbbi szezon is megmutatta, hogy sok jó játékosra van szükségünk. Fontos nálunk a verseny a csapaton belül. Ádám jó korban van, erős karaktert hoz az együtteshez. Biztos vagyok benne, hogy szép sikereket ér majd el itt.”

15.37: Christian Heidel, a Mainz klubmenedzsere a 05 honlapjának elmondta: „Szalai nagyszerű eredményeket ért el a klubnál az elmúlt három és fél évben, még hosszas sérülése sem hátráltatta a gólok termelésében. A Mainz hálás neki mindenért, és sok sikert kíván neki a továbbiakban.”

15.33: Ahogy az várható volt, a hivatalos közlemény szerint Szalai Ádám négy évre kötelezte el magát a Schalkéhoz. Az átigazolási díjat egyik klub sem hozta nyilvánosságra.

15.24: HIVATALOS SZALAI KLUBVÁLTÁSA: Mindkét klub megerősítette az átigazolást, a Mainz hivatalos oldalán köszönt el magyar támadójától, akit a Schalke először a Twitteren üdvözölt, majd a klubhonlapon is beszámolt a transzferről.

12.36: Szalai a Besiktas ellen mutatkozhat be új együttesében, a Schalke első felkészülési meccsét ugyanis a török élcsapat ellen vívja klagenfurti edzőtáborában július 21-én (vasárnap). Három nappal később egy angol élvonalbeli gárdával meccselnek a gelsenkircheniek, méghozzá a Southamptonnal.

12.23: A Schalke csütörtökön kezdte a felkészülést a következő szezonra, szombaton pedig edzőtáborozásra utazik a csapat Donaueschingenbe, ahol július 6-ig marad. A legtöbb játékos már ma elkezdte a munkát, többen (többek között Benedikt Höwedes csapatkapitány, Julian Draxler, Jefferson Farfán, Jermaine Jones és Christian Fuchs is) azonban csak később kapcsolódnak be.

12.14: A Schalke a következő két szezonban zöld, fekete és fehér színekben pompázó mezben lép pályára a nemzetközi kupaporondon (Bajnokok Ligája vagy Európa-liga), azaz Gelsenkirchen városának színeiben. A klub a város iránti tiszteletét szeretné kifejezni az új dresszel.

12.05: Jens Keller, a Schalke vezetőedzője szerint a magyar támadó nagyon gólérzékeny, egyértelműen erősítést jelent a csapatnak.

12.03: Horst Heldt szerint Szalai „mentálisan nagyon erős, akaratos, sikerre éhes és gólerős játékos”. A sportigazgató teljes nyilatkozata ITT!
11.48: Szalai a Schalke 04 harmadik nyári szerzeménye, korábban Felipe Santana (Borussia Dortmund) és Christian Clemens (1. FC Köln) érkezett a gelsenkircheniekhez.

11.40: A német sajtó már azt is tudni véli, hogy mennyit kereshet Szalai Ádám a Schalkében. A hírek szerint a magyar támadó a négy év alatt négymillió eurót tehet zsebre, azaz évi egymillió eurót (mintegy 300 millió forintot).
11.37: A Schalke Bundesliga-története során három magyar futballistát küldött pályára bajnokin. Az 1964–65-ös idényben a nagykikindai születésű Tóth Gyula kapus 21 meccsen védte a gelsenkircheniek kapuját. A Ferencvároson és a Vácon keresztül a Schalkéba került magyar fiatalok közül Hajnal Tamás nyolc, Szollár Krisztián egy bajnokin kapott szerepet a királykékeknél. A Bundesliga-korszak előtt Lengyel Nándor az 1959–60-es idényben szolgálta a Schalkét. Lóránt Gyula edzőként 1979. március 19. és december 4. között dolgozott a gelsenkirchenieknél, ez volt edzői pályafutása utolsó németországi munkahelye.
11.30: A tekintélyes Kicker magazin internetes kiadása is megerősítette Szalai klubváltását – ahogy az egész német sportsajtó –, a hírek szerint a magyar légiós nyolcmillió euróért (azaz mintegy 2.4 milliárd forintért) igazol a BL-selejtezőre készülő csapathoz.

11.22: A gelsenkircheni klub időközben módosította Twitter-bejegyzését, Horst Heldt sportigazgató „új” nyilatkozatából kiderül: megegyeztek a Mainzcal Szalai átigazolásáról, ám a magyar válogatott játékos még nem írta alá szerződését, és az orvosin sem esett át. Ez aligha befolyásolja a klubváltás tényét, Szalai a Schalke játékosa lesz.

11.08: A Schalke közölte, hogy Szalai szerződése négy évre szól.
A szurkolók a Twitteren örömmel fogadták Szalai érkezését, kiemelték, hogy az új játékosuk a Stuttgart mellett a Real Madridnál is nevelkedett, és hogy így Klaas-Jan Huntelaar mellett még egy, tíznél több gólra képes csatára van a klubnak.
11.05: A klub egyelőre nem közölte, meddig szól Szalai szerződése, de a német sajtó szerint már a múlt héten megállapodtak a hosszú távú szerződésről.

11.00: A Schalke a hivatalos Twitter-oldalán bejelentette, hogy Szalai átesett az orvosi vizsgálaton, és a Schalke játékosa lett.
10.50: Az orvosi vizsgálatra vonatkozó kérdésre Heldt annyit mondott: „Semmit sem mondhatok, abból indulok ki, hogy ma megegyezünk."
10.35: „Ma van a nagy hír napja” – mondta Heldt a készülődő újságíróknak.
10.30: A Bild a Twitteren közölte, hogy Heldt azt mondta, öt perccel később kérdezzék meg Szalai átigazolásáról. Az elöljáró ezután állt a kamerák és a mikrofonok elé, hogy a Dortmundtól átigazolt Felipe Santana, a bochumi Leon Goretzka és Szalai ügyéről beszéljen.
Szalairól a múlt héten írtuk meg, hogy tíz napon belül klubot fog váltani. A Kicker hat napja írta meg, hogy a Mainz és a Schalke megegyezett Szalai 8 millió eurós vételáráról. A két klub hallgatott az ügyben, de a Bild tudni vélte, hogy a gelsekircheniek a Mainz kérésére halasztották el a bejelentést, mert Szalai korábbi klubja helyettest keresett.
A német sajtó lekövette az eseményeket, tegnap arról cikkeztek, hogy a magyar csatár elköszönt a Mainztól, amelynél nem állt edzésbe a hét elején.