magyarfutball.hu

2021.01.19 Hahn János hosszabbított a Paks csapatával!

Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, Hahn János további három évvel hosszabbította meg szerződését klubunkkal. Huszonöt éves csatárunk 2012. november 30-án, egy Lombard Pápa elleni 2-0-s sikerünk alkalmával mutatkozott be először az élvonalban, azóta pedig már száznyolcanhat NBI-es meccset számlál, melyeken negyvennégy gólt szerzett. Ha már a találatoknál járunk: mely' szurkolónk ne tudná, saját nevelésű játékosunk igencsak termékeny őszt produkált az idei szezonban. Tizenhat fordulót követően, tizenegy kiváló meccsel a háta mögött kilencszer is az ellenfeleink kapujába lőtte a labdát, ezzel pedig nemcsak szép győzelmekhez juttatta gárdánkat, hanem magabiztosan vezeti a teljes mezőny góllövő listáját.

„Jó érzés, hiszen nagyszerűen megtaláltam a helyem a csapatban, és az új filozófiánk is nagyon tetszik” -így saját nevelésű játékosunk kontraktusa meghosszabbításáról. „A megkereséskor maximálisan éreztem a klubvezetők bizalmát, tehát örömmel írtam alá a további három évet. Jól érzem magam Pakson, és úgy gondolom, Bognár György mellett pedig még tovább tudok majd fejlődni, előrelépni. Jelenleg teljes mellszélességgel csak az előttünk álló tavaszi idényre koncentrálok, szeretném, ha minél jobb szezont futna a csapat és én is.”

Legyen így, Janó! Hajrá, Paks!