magyarfutball.hu

2021.05.06 Hahn János bekerült a Magyar Válogatott keretébe!

Marco Rossi szövetségi kapitány csütörtök kora délután kihirdette az Eb-re készülő bő keretét, melybe saját nevelésű csatárunk, Hahn János is behívót kapott.

„Nagyon izgatott voltam a mai nap délelőttjén, aztán, mikor megtudtam, hogy hivatalosan is kerettag lettem, hihetetlen hatalmas öröm és boldogság fogott el. Nagyon vártam már erre, hisz’ egy játékos számára ez egy nagy dolog, érzéseim most ennél jobban nem is tudom szavakba önteni” - fogalmazott honlapunknak Hahn, akitől aztán további részleteket, időpontokat is megtudtunk, mikor kell ismét szorítani csatárunkért. „Tizenhetedikén kezdünk, aztán június elelején szűkül a keret. Durván tehát bő két hét kemény edzésmunka elé nézek. Persze szeretném kivívni a helyem az Eb-re nevezettek között is, de már a mostani lehetőség is egy nagyon fontos lépés a karrieremben.”

Végül a motivációs témakörrel zártuk a beszélgetést, ami nyilvánvalóan nem hozott újdonságokat. „Egy ilyen helyzetben szerintem senkinek sincs szüksége külön spannolásra. A válogatottságot alapjában véve is egy olyan frenetikus miliő övezi, ami magért beszél. A címeres meznek én ezzel a behívóval még csak az ízét éreztem meg, de már most túlcsordul a motivációm, hogy magamra is ölthessem a piros-fehér-zöld szerelést.”

Gratulálunk, Janó! Hajrá a továbbiakhoz!