magyarfutball.hu

2013.07.20 Preisinger a Bős új vezetőedzője

Szlovákiában, a negyedosztályú Bős (Gabcikovo) együttesénél Preisinger Sándort, a ZTE FC korábbi szakvezetőjét nevezték ki vezetőedzőnek, ami azért is érdekes, hiszen a Bős tulajdonosa az a Csörgő György szlovákiai magyar üzletember, aki az MTK együttesét is szerette volna megvenni.

A héten eldőlt, hogy Csörgő György nem tudott megállapodni a Hungária-körútiakkal, de miként került Preisinger Sándor a Bős csapatához? A legilletékesebbet, a ZTE volt szakvezetőjét kérdeztük erről.

Hirtelen jött a felkérés – hallottuk tőle. - Szekér Istvánt, a Haladás egykori játékosát nevezték ki szakmai igazgatónak, akit jól ismerek, és ő kért fel a vezetőedzői feladatra. Bár a csapat jelenleg a szlovák negyed osztályban szerepel, de profi körülmények között működik és nagy tervei vannak a tulajdonosnak. Hirtelen jött ez a felkérés, viszont tájékoztattam erről a ZTE vezetését is, ugyanis még mindig az egerszegi klub alkalmazottja vagyok. Továbbra is Zalaegerszegen élek és minden attól függ, hogy a ZTE-nek vannak-e tervei velem, mert a megbízástól függetlenül szívesen segíteném a korábbi klubom munkáját is, ha ezt igényelné. Nekem ugyanis fontos a ZTE jövője is.