magyarfutball.hu

2020.06.18 Vinícius Paulo távozik a Viditől!

2011. augusztus 12-én adtunk hírt honlapunkon arról, hogy az akkor 21 esztendős Paulo Vinícius Souza dos Santos az uruguayi CA River Plate csapatától Székesfehérvárra igazolt. Hosszú távú szerződést írt alá klubunkkal, hiszen első kontraktusa 3 évre szólt, de azt talán ő sem gondolta, hogy 21 éves korától egészen 30 esztendős koráig, vagyis 9 éven át fogja a Vidit szolgálni.
Ez idő alatt kétszer ünnepelhetett magyar bajnoki címet (2015-ben és 2018-ban), hatszor ezüstérmet (2012, 2013, 2016, 2017, 2019, 2020), egyszer Magyar Kupa-győzelmet (2019), egyszer Magyar Kupa ezüstérmet (2015), egyszer Szuperkupát (2012), egyszer pedig Ligakupát (2012).

Összesen 197 alkalommal lépett pályára NB I-es bajnokin, ezeken pedig 10 gólt szerzett. A Magyar Kupában 37 mérkőzést játszott és 3 találatig jutott. 2015-ben az Andráshidának fantasztikus gólt ollózott, szurkolóink ezt a találatot választották a 2015-ös esztendő legszebb Vidi-góljának.

43 nemzetközi tétmeccsen lépett pályára a Vidi játékosaként, ezeken pedig három gólt szerzett. Legemlékezetesebb találatát a Sporting elleni hazai EL csoportmeccsen szerezte 2012-ben, amikor óriási meglepetésre 3-0-ra nyertünk a portugál sztárcsapat ellen.
2017-ben Székesfehérváron magyar állampolgársági esküt tett, majd nem sokkal később be is mutatkozott a magyar válogatottban egy Portugália elleni idegenbeli vb-selejtezőn. A nemzeti csapatban eddig 7 alkalommal szerepelt.

"Szeretném mindenkinek, csapattársaimnak, edzőimnek, a stáb tagjainak és a klubnál dolgozóknak, valamint természetesen a szurkolóknak és a városnak is megköszönni az elmúlt majdnem kilenc évet. Soha nem felejtem el az itt eltöltött időt és a közösen elért sikereket" - mondta Vinícius Paulo.

"Tavaly nyáron ültünk először tárgyalóasztalhoz Vinivel, de nem sikerült a megegyezés, védőnk úgy döntött, hogy inkább új kihívásokat keres. Nem maradt emiatt senkiben tüske, Vinire továbbra is csapatkapitány-helyettesként számított a szakmai stáb. Ezt követően sajnos súlyos sérülést szenvedett, de támogattuk a felépülésében és sikerült is visszatérnie a pályára. A koronavírust követő leállás után, minden tényezőt figyelembe véve újabb szerződésajánlatot kapott játékosunk, aki végül jelezte, hogy azt nem fogadja el, így június 30-a után szabadon igazolható labdarúgóként távozik. Vini a klub történetének egyik meghatározó alakja, akit mindig szívesen látunk majd Sóstón a jövőben is. Köszönjük a munkáját, amellyel számtalan sikerből vette ki a részét, további pályafutásához sok sikert kívánunk - nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató.

Vinícius Paulonak ezúton is köszönjük mindazt, amit az elmúlt 9 évben a pályán és a pályán kívül tett klubunkért. Pályafutásához és magánéletéhez is további sok sikert kívánunk!