magyarfutball.hu

2018.10.01 Holender Filip bekerült a Magyar Válogatott keretébe!

Vasárnaptól készül Telkiben a magyar válogatott a Görögország (október 12.) és az Észtország (október 15.) elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig négy Budapest Honvéd-játékosra számít: klubunk korábbi edzője Baráth Botondot, Gróf Dávidot Holender Filipet és Nagy Gergőt is meghívta a nemzeti csapatba.

„Ezúttal egy kicsit bővebb keretet állítottam össze, hiszen mindkét mérkőzésünket idegenben játsszuk, így gondolnom kellett arra, hogy az első mérkőzésen akár sérülés is előfordulhat, vagy valaki sárga lapok miatt nem léphet pályára Észtországban – mondta a szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak. – A nagyobb keretnek köszönhetően ilyen esetben nem a két meccs között kell az esetleges pótlásról gondoskodnunk. A kerettagok kiválasztásakor ezúttal is a fizikai állapot, az edzettség, illetve a szezonban eddig lejátszott meccsek száma volt az elsőszámú szempont, vagyis a nagyjából ötven folyamatosan figyelt játékosból a legjobb állapotban lévők kaptak meghívót.”

A négy játékosnak gratulálunk a meghívóhoz, és reméljük, sikerélményekkel gazdagon térnek majd vissza!



A magyar válogatott kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gróf Dávid (Budapest Honvéd), Gulácsi Péter (RB Leipzig)

Védők: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Le Havre), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Lang Ádám (CFR Cluj), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orban (RB Leipzig), Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)

Középpályások: Kalmár Zsolt (DAC), Kleinheisler László (FK Asztana), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna FC 1909), Nagy Dominik (Legia Varsó), Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)

Támadók: Eppel Márton (Kajrat Almati), Gyurcsó Ádám (Hajduk Split), Holender Filip (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Sallai Roland (SC Freiburg), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim), Varga Roland (Ferencváros)