magyarfutball.hu

2022.01.06 Lencse László a Haladáshoz igazolt!

Új évre Lencse! Igazi gólvágót szerződtetett a Szombathelyi Haladás együttese: a vasiakhoz másfél évre aláírt az NB I-es Gyirmót FC Győr csatára, Lencse László.
kép
A 33 éves támadót nem kell különösebben bemutatni a honi futballrajongóknak: egy ízig-vérig gólszerző játékosról van szó. A győri születésű Lencse az ETO utánpótlásában nevelkedett, majd a Sándor Károly Akadémián pallérozódott és az MTK-ban debütált a felnőttek között. Idehaza szerepelt az élvonalban a Videotonban, a Kecskemétben, a Puskás Akadémiában, Újpesten, majd 2017-ben újra az MTK-ba szerződött. A kék-fehérektől egy éve, tehát 2021 januárjában Gyirmótra szerződött. Nagy szerepe volt abban, hogy a gyirmótiak feljutottak az élvonalba: Lencse ugyanis tavasszal 16 bajnokin 11 gólt szerzett. Az első osztályban ősszel 12 bajnokin játszott, mindannyiszor csereként. Lencse eddigi pályafutása során az NB I.-ben 215 bajnokin 68 gólt szerzett és mellé kiosztott 38 gólpasszt is. Az NB II-ben 115 meccsen 62 gól és 21 gólpassz a mérlege. A támadó az MTK-val (2008-ban) magyar bajnoki címet, a Videotonnal (2010-ben) ezüstérmet, 2011-ben pedig bajnoki címet szerzett. Szerepelt külföldön is, 2012-ben az akkori izraeli bajnok Ironi Kirjat Smóna csapatában légióskodott, majd a görög Aszterisz Trípoliszban futballozott. A nemzetközi kupaporondon is megmutatta magát, az Európa-ligában hat mérkőzésen lépett pályára, a Bajnokok Ligája selejtezőjében – a Kirjat Smóna gárdájában - négy meccsen futballozott és két gólt is szerzett. Korábban szerepelt az U21-es válogatottban is és Bernd Storck kapitánysága idején 2016-ban válogatott kerettag is volt.

Lencsét hosszú tárgyalások után sikerült Szombathelyre csábítania Séllei Árpád ügyvezető igazgatónak, a csatár csütörtök reggel aláírta másfél évre szóló szerződését, majd délelőtt már újdonsült társaival tréningezett.

- Már nyáron felmerült a nevem a Haladásnál, ám akkor még maradtam Gyirmóton - mondta Lencse László a kontraktus aláírását követően - Ősszel viszont sajnos kevesebbet játszottam az NB I-ben. Most télen pedig újra felmerült a nevem Szombathelyen - és fel is vették velem a kapcsolatot. Jólesett, hogy nagyon ragaszkodtak hozzám a Halinál, kitartóak voltak és mindenképpen szerették volna, hogy Szombathelyre szerződjek - ez is sokat nyomott latba a döntésemben.

- Milyen emlékeid vannak a Haladással kapcsolatban?

- Mindig olyan benyomásom volt, hogy nagyon nehéz itt ellenfélként futballozni. Mindig is egy jó csapat volt Szombathelyen, amelyet nagy számú és lelkes szurkolótábor támogatott. Persze vannak szép emlékeim is, hiszen sokszor sikerült gólt szereznem a Haladás ellen.

- Mik az egyéni és csapatcéljaid?

- Komoly céljaim vannak - aki végignézi NB II-es pályafutásomat, láthatja, hogy mindig feljutottam aktuàlis csapatommal.

- Hány gólt ígérsz tavaszra?

- Most már kicsit idősebb vagyok, úgyhogy nem szeretnék ezzel konkrétan foglalkozni, ígérgetni. Inkább azt mondom: ha minden mérkőzés után úgy jövünk le a pályáról, hogy a csapat jó eredményt ér el és ehhez én is hozzátettem a részem, akkor elégedett leszek. Nyilván csatárként az a legfontosabb feladatom, hogy gólt szerezzek, ez tesz jót egy támadó lelkének. De ha sikeres velem a csapat és mondjuk egy-egy meccsen gólpasszokkal segítem a csapatot, akkor is elégedett leszek. Első és legfontosabb a csapat eredményessége. Habár a jelenlegi keret tagjai közül korábban senkivel sem futballoztam együtt, ellenfélként szinte mindenki ellen szerepeltem. Nem lesz gond a beilleszkedésemmel.

- Nagyon örülük, hogy sikerült megszereznünk Lencse Lászlót, már karácsony körül megkezdtük a tárgyalásokat vele - mondta Séllei Árpád. - Nem volt egyszerű, de küzdöttünk érte, hiszen benne van a gól. Olyan játékost akartunk szerződtetni, aki tudja, milyen az NB II-.ben futballozni és sok gólt szerezni - reméljük tavasszal nálunk is megmutatja képességeit. Próbálunk még játékosokat igazolni és komoly erősítésekkel elérni a céljainkat.