magyarfutball.hu

fénykép helye
nemzetiség
Magyarország
életkor
75 éves
poszt
középpályás
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Vasas SC
1968 - 1980
Royal FC Antwerp
1980 - 1981
Hercules Alicante
1981 - 1983
Vasas SC
1983 - 1984
FC Leopoldstadt
1984 - 1988
eredmények / elismerések
Magyar bajnok (Vasas SC 1976-1977)
Magyar kupagyőztes (Vasas SC 1973)
Közép-európai Kupa-győztes (Vasas SC 1970)
fénykép helye

Vasas SC, 1968-1980

...

Royal FC Antwerp, 1980-1981

Volt bennem egy kimondhatatlan belső szorongás, mert 32 évesen belecsöppenni egy jó belga bajnokságba, nyelvtudás nélkül... Ráadásul egy 14. helyen tanyázó csapathoz kerültünk. Rákényszerítettek a komoly munkára, ami jó és rossz is volt! A jobb oldalon irányító középpályást játszottam, Fazekas Lacitól pedig elöl gólokat vártak. Velünk együtt került az Antwerpenhez a kitűnő fiatal jugoszláv edző, Davidovics, és a kilencedik helyre hozta fel a csapatot. Néhány meccs kivételével végigjátszottam a bajnokságot. Nem a legszerencsésebb feltételekkel írtam alá a szerződést. A játékos-közvetítő valószínűleg arra gondolt, hogy nem fogunk sokszor nyerni és csak a negyedéért játszottam. A szezon végén egyébként kértem a vezetőket, hogy tüntessük fel a szerződésen, mennyi pénz jár nekem nettóban, de nem mentek bele.1


Hercules Alicante, 1981-1983

Közben hazajöttünk szabadságra, és Budapesten találkoztam egy Spanyolországban élő játékos-közvetítővel, aki előnyös feltételekkel ajánlott szerződést a Hercules Alicante első osztályú csapatához. A két klubnak sikerült megegyeznie, így két évre a spanyol üdülővárosba költöztünk. Egy újabb országot ismertünk meg, ahol csillagászati összegeket fizetnek ki a labdarúgókért, gyakran meggondolatlanul! Belgiumban gépies az élet, a labdarúgás, Spanyolországban tudnak nevetni az emberek, a futball játékosabb, igaz, durva is. A Hercules egy olyan csapat, amelyik ki-be járkál az első osztályba. Mindkettő légköréből volt részem, sőt a második évben majdnem eladtak Svájcba. Talán érdekes: harmadik csatárt játszottam, idegenben nem kellett embert fognom, hazai pályán viszont igen. A második év vége felé gondok voltak a fizetésemmel. Puskás Öcsi bácsi segítségével a játékosok szakszervezetéhez fordultunk, és azonnal megkaptam a pénzemet. Az ilyen eljárásnak persze egyetlen klub sem örül és utána már nem tanácsos ott maradni.1


Vasas SC, 1983-1984

Amikor visszatértem, Mészöly közölte, hogy nem leszek kezdő ember. Az indiai túra után pedig egyesek kijelentették: rossz hatással voltam a fiatalokra. Természetesen kértem, hogy engedjenek el a Fáy utcából. Nem tartóztattak.1


FC Leopoldstadt, 1984-1988

Amolyan levezetésként Ausztriában a harmadosztályú bécsi FC Leopoldstadtnál rúgom a labdát. Az Austria egykori válogatottjával, Pirknerrel már a hatodik helyre "húztuk" fel a csapatot. Hetente egy edzésre és a bajnoki mérkőzésre utazom ki. Változatlanul szeretek játszani...1
forrás
Készült az
1 - Pálfalvi Gábor: Idegenlégiósok
írásainak, interjúinak felhasználásával.
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: Longinus
    2022.01.26, 17:56
    képMüller egy 1980-as bajnokin. Kép: Herbst Rudolf FB oldala
     
  2. avatar: Longinus
    2019.11.23, 06:50
    képMüller átugorja a becsúszó Juhász Pétert egy 1974-es Vasas - Ú.Dózsa mérkőzésen. Kép forrása: Magyar retro sport Facebook
     
  3. avatar: heimo
    2015.12.28, 16:59 (szerk.: 2017.04.24, 17:06)
    Nagyon drága volt az az egy szál cigaretta

    Túl későn lépett ki az állóvízből

    Mai fejjel már jól látja Müller Sándor is, mi kellett volna ahhoz, hogy olyan futballista váljék belőle, mint mondjuk Michel Platini. A Vasas történetének egyik legkombinatívabb labdarúgója úgy véli, harminckét évesen már túl későn került külföldre.
    – Kilencvenben a Vasas menedzsereként ment „nyugdíjba”, azóta nem vállal szerepet a magyar futballban. Nem hiányzik?
    – Valóban kilencvenben dolgoztam legutóbb a sportágban. Meszéna Miki, a Vasas akkori elnöke kért meg, legyek a csapat menedzsere. De leginkább a pénzszerzés volt a feladatom. Az egyik barátom hozott egy bécsi biztosítót, amelynek az egyik alvezére körbenézett a Fáy utcai stadionban, de nem látott fantáziát a Vasasban, ezért nem is szponzorálta. Ezután én is visszaléptem a feladattól.
    – Ettől még más területen dolgozhatott volna.
    – Soha nem akartam edző lenni. Vezetőt is csak Miki csinált belőlem, szóval megvoltam én jól enélkül.
    – Miből élt ezután?
    – Már futballistakoromban is volt egy divatáruüzletem, azt folytattam. Aztán tizenhárom éve elváltam a feleségemtől, így ennek is vége lett. Jelenleg a családi nyomdában segédkezem, és próbálok nyugdíjba menni. Hatvanhárom éves vagyok, nem bírom már úgy a tempót, meg a közelmúltban átestem egy szívműtéten, hat eret kicseréltek. Papp Lajos professzor műtött. A rosszban az volt a jó, hogy akkor még praktizált. Ő egy zseni, ha máshoz kerülök, nem biztos, hogy itt beszélgetünk. Kímélnem kell magam.
    – Akkor már futballozni sem jár a Vasas–öregfiúk közé?
    – Néha teniszezem, és hetente másfél órát kiskapura játszom Pasaréten. Nagy pályán már nem tudom elrúgni a labdát harminc méterre, és a szívem miatt sem erőltetem a dolgot. Szóval, már kímélem magam, már amennyire tudom.
    – A maiakkal mi a helyzet? NB I.-es meccsekre azért jár még?
    – Amióta Komjáti Bandit elküldték Angyalföldről, nincs igazi kötődésem. Sok az idegenlégiós, más lett az edző, bár ezzel még nem is lenne akkora baj, ilyen lett a világ. De a helyzet az, hogy az anyaegyesület, a Vasas SC elnökén, Markovits Lacin kívül már senki nincs ott a régiek közül, akik kötődnének a klubhoz. Azért remélem, hogy lesz jobb és eredményesebb csapat is a Vasas. Tévén megnézem a fiúkat, amikor tehetem.
    – És mit lát?
    – Az akarattal nincs gond, most már csak tehetség kellene, meg eredmény. De nemcsak az angyalföldiekre, a többi csapatra meg a válogatottra is igaz ez. Ki kellene jutni valamilyen világversenyre. Persze tudom, már a mi korosztályunk is el lett rontva, de legalább mi még ott voltunk a világbajnokságokon. Biztos vagyok benne, hogy most is vannak tehetségek ebben az országban, csak fel kellene kutatni őket. Emlékszem, gyerekkoromban voltak olyan szakik, akik járták a pályákat, nézték a meccseket, és egyből kiszúrták, ha valakiben mocorgott valami. Ezek az öregurak kapcsolatban voltak a nagy klubokkal, az edzőkkel, és ők ajánlották be a gyerekeket. Sokunk így került a híres egyesületekhez. Ennek is volt köszönhető, hogy a mi időnkben még láthatott minket a világ, ám huszonöt éve már ez sincs. Szimpla nézők lettünk.
    – Hetvennyolcban ön sem volt ott Argentínában, pedig a válogatott állandó embere volt. Miért is nem ment a vb-re?
    – Akadt egy afférom Baróti Lajos bácsival. A világbajnokság előtt, ha jól emlékszem, a Juventusszal játszottunk edzőmérkőzést Olaszországban, és volt egy szabad óránk, amikor elmehettünk vásárolni. A válogatottnál akkoriban volt egy olyan szabály, hogy csak minden órában lehetett rágyújtani. Vásárláskor ezt nem néztem, és nem tagadom, elszívtam egy cigit az utcán. Lajos bácsiékat épp vitték valahova, és kiszúrta a kocsiból, hogy dohányzom, ezért kirakott a csapatból. Túlontúl szigorú volt, nagyon durvának tartottam és tartom még ma is ezt a lépését. A vb előtt, hetvenhétben az év játékosa voltam, bajnokságot nyertünk a Vasassal, és ezért a kis hibáért kirakott a csapatból! Hülyeséget csináltam, nem vitatom, de nem éreztem ezt akkora bűnnek. Évekkel később elnézést kért, belátta, hogy túl szigorú volt, s kérdezte, haragszom-e még. Mondtam, igen, mert nem ezt érdemeltem. Büntetett volna meg inkább valamekkora összegre, az lett volna az igazságos. Azt a vb-t már soha nem adják nekem vissza.
    – Négy évvel később viszont ott volt Spanyolországban. Ott mi történt?
    – Erről nem szívesen beszélek. Pechesek voltunk, negyedórán múlott a továbbjutásunk. Még ma sem tudom, hogy Mészáros megfogni vagy kiütni akarta-e azt a labdát, amiből aztán gólt kaptunk a belgáktól az utolsó csoportmeccsen. Ezzel el is úszott a továbbjutásunk.
    – A ’82-es vb-n már több idegenlégiósunk is volt a keretben, köztük ön is. Akik látták, azt mondják, teljesen más mentalitással jött haza a válogatottba. Itthon korábban miért nem küzdött ugyanígy?
    – Mert nem voltam rákényszerülve. Belgiumban, majd Spanyolországban is más focit kellett játszanom, más volt a ritmus is. Ha rossz voltál, már mehettél is, jött helyetted a következő. Itthon ez nem így ment.
    – Olyannyira nem, hogy állítólag a Vasasban a szerelését nem is kellett kimosni, mindig annyira tisztán jött le a pályáról.
    – Nem iszapbirkózó voltam. Minek essek el, ha nem muszáj? Kint aztán megtanultam csúszni-mászni. Egy hónapom volt felvenni a ritmust. De tény, hogy idehaza bérelt helyem volt a Vasasban. Azt meg el sem tudtam volna képzelni, hogy egy másik csapatba játsszam. Akkoriban nem volt jellemző, hogy ide-oda igazolgatunk.
    – Az egyik barátom azt mondta önről, ha komolyan veszi a focit, olyan játékos lehetett volna, mint Michel Platini. Mit gondol erről?
    – Talán van benne igazság. Ha hamarabb elengednek, minden másképp alakul. A magyar foci állóvíz volt, amelyből nekem csak harminckét évesen sikerült kilépnem. Mai fejjel jól látom, hogy idegenlégiósok is kellettek volna ide, és az sem árt, ha egy játékos országon belül több csapatban is megfordul. Kell, hogy megújuljon az ember, és megharcoljon a helyéért. Sokat lendített volna a játékomon is a vérfrissítés.
    – Azért így is akadt néhány emlékezetes meccse. Az egyik, amikor’68-ban újoncként egyből kezdő volt a Fradi ellen, és már a negyedik percben gólt szerzett.
    – Puskás Lajos és a Molnár Dezső is sérült volt, ezért kezdhettem én Radics Janival. Rögtön a rangadón, a Népstadionban. Szerencsém volt, nem bőgtem le, és bár a meccset az FTC nyerte, azt a gólt sosem fogom feledni.
    – Aztán pár évvel később is betalált a Fradinak épp a stadionavatón, amikor az Üllői úti pályát átadták.
    – Mindig is mondtam a Géczi Pistának, nem kell harminchárom gólt rúgni, elég egyet, de arról egy életen át beszélnek. Hát ez a Fradi elleni pont ilyen volt. Váradi Béla nem talált be azon a meccsen, forgolódott is utána este, hogy nem volt eredményes. Róla tudni kell, minden meccsen gólt akart rúgni, s ez kilencvenkilenc százalékban sikerült is neki. Hozzáteszem, mindent el is követett, hogy így legyen. Erőszakos volt, kibrusztolta, hogy helyzetbe kerüljön, és a szabadrúgásai életveszélyesek voltak. Mi inkább kiszolgáltuk őt. Sajnos Magyarországon már kihaltak az ilyen típusú labdarúgók.
    – Mi kellene, hogy visszajöjjenek?
    – Sokkal többet kéne játszaniuk a gyerekeknek. De nem akarok okoskodni, mert egy klubnál, ha az ifiedzőnek mondom el, csak megsértődik. Látom a gyerekeket, és azt, hogy a technika hiányzik a játékukból. Mi ugyanúgy játszottunk a Népstadionban is, mint a grundon. Most már van elég sok akadémiánk, de igazi spílerek nem kerülnek ki onnan sem.
    – Mi lehet a megoldás akkor, ha ez sem működik?
    – Grundok, minél több pálya. A gyerekeknél még nem a taktikára kellene helyezni a hangsúlyt, hanem a játékra. Élvezzék, amit csinálnak, és ha minél többet játszanak, úgy csiszolódnak is. Ez velünk is így volt, és most sincs másként.

    Pályakép

    Müller Sándor labdarúgó (Budapest, 1948. 09. 21.)

    Klubjai: Vasas SC (1968–80, 1983–84, 318 mérk./56 gól), Royal FC Antwerp (1980–81), Hercules Alicante (1981–83), FC Leopoldstadt (1984–88). Magyar válogatott (1970–82, 17/1). Eredményei: magyar bajnok (1977), Magyar Kupa-győztes (1973, 1982). Közép-európai Kupa-győztes (1970). Sportvezetőként 1989 és 1990 között a Vasas menedzsere.

    http://archivum.magyarhirlap.hu

    hmgy
     
  4. avatar: magyarfutball.hu