magyarfutball.hu

fénykép helye
nemzetiség
Magyarország
életkor
71 éves
poszt
középpályás
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Újpesti Dózsa
1969 - 1981
SK Lierse
1981 - 1983
MTK-VM
1983 - 1985
Gödi TSz SK
1985 - 1987
eredmények / elismerések
9-szeres magyar bajnok (Újpesti Dózsa 1969, 1970 tavasz, 1970-1971, 1971-1972, 1972-1973, 1973-1974, 1974-1975, 1977-1978, 1978-1979)
3-szoros magyar kupagyőztes (Újpesti Dózsa 1969, 1970, 1975)
BEK-elődöntős (Újpesti Dózsa 1973-1974)
fénykép helye
A pályától két sarokra laktunk, egyszerűen fel sem merülhetett, hogy más csapatnak drukkoljak. Meg hát a család. Otthon, ha a sport került szóba, csak az Újpest volt a téma. Az apám jogtanácsos volt a Balatoni Halgazdaságnál, majd az Állami Erdőgazdaságnál dolgozott, ám 1953-ban kirúgták, mert a korábbi rendszerben katonatiszt volt. Újpestre került cipészinasnak, nem az álmok munkája, de az öt gyereket el kellett tartani.

A középiskolában még nem gondolkoztam azon, hogy mi szeretnék lenni ám utána leült velem beszélni az apám. Nem sokszor fordult ez elő az életben, de ekkor úgy látta, mindenképpen meg kell tárgyalnia velem a jövőmet. Azt mondta, döntsem el, hogy foci vagy egyetem. Ő azt javasolta, tekintsem ugródeszkának a labdarúgást, s inkább tanuljak. Fél évig jártam a Bláthy Ottó Erősáramú Felsőfokú Technikumba, de aztán beláttam, nem megy a kettő együtt, és a foci nyert.1


Újpesti Dózsa, 1969-1981

Számunkra az álom kategóriába tartozott, hogy odavettek a kerethez, amikor meg már együtt edzettünk Göröcsékkel, az maga volt a mennyország. Az első mérkőzésem egy Közép-európai Kupa-meccs volt a Wiener SC ellen. Az első bajnokim Diósgyőrben volt: Göröcs Titi megsérült a bemelegítésnél, így én kezdtem helyette. Aztán már be-becserélgettek, de csak fokozatosan kerültem be. Kovács Imre bácsi azt tervezte, hogy én fogom pótolni Titit, de hát ez lehetetlen volt. Nemcsak nekem, senkinek sem sikerült volna helyettesíteni, ő igazi zseni volt. Én játszottam a magam játékát, és a Bene Feri meg a Dunai Anti igazából hozzám igazították az övéket. Fantasztikus futballisták voltak.
...
Az Újpestben, mint ahogy a többi csapatnál is, mindenkinek volt hivatalos állása. A labdarúgás, és amúgy a sport, akkor nem számított annak. 1969. március 1-jén lettem rendőr szakaszvezető, aztán őrmester, törzsőrmester, és miután elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskolát, hadnagy. S ebben a státusban hagytam abba futballista-pályafutásomat.
...
Már csak az eredmények tartották össze a csapatot. Széthúzás, klikkesedés volt az öltözőben. Mindenki elkezdett kacsingatni külföldre, a futballal, a Dózsával már kevesebbet foglalkoztunk, igyekeztünk a saját karrierünket építeni. Ezerhatszáz forint volt egy győztes meccs, ami nem volt rossz, de össze sem lehetett hasonlítani a kinti pénzekkel. Nyugaton egy-két évben megkeresett annyi pénzt az ember, mint itthon tíz év alatt.1


SK Lierse, 1981-1983

Már nem voltam fia­tal, s azzal megalapozhattam volna a jövőmet. Fazekas után én voltam a második, akit elengedtek. Százezer dollárt kapott értem az egyesület, és én is ennyit. Szép évek voltak a belga Lierse-ben, bár a vége felé egy sérülés miatt már keveset játszottam. A szerződésem lejárta után mehettem volna Amerikába, a Cosmos teremcsapatához. Évi negyvenezer dollárt ígértek, de a magyar vezetés azt mondta, annyira Nyugatra nem mehetek. Így hát hazajöttem az MTK-hoz.1


MTK-VM, 1983-1985

Újpesten már fiatalítottak, az MTK-nál nem, s ők hívtak, még két évet ott fociztam.1

...

Gödi TSz SK, 1985-1987

...
forrás
Készült az
1 - archivum.magyarhirlap.hu/
írásainak, interjúinak felhasználásával.
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: tibor6908
    2017.03.01, 08:02 (szerk.: 2017.03.01, 16:13)
    Tóth András
    kép
     
  2. avatar: pirospont