magyarfutball.hu

2006.02.15 Takács: Élveztem a játékot, nagyon várom a tavaszi rajtot!

Több hét után ismét az elsőcsapatban lépett pályára Takács Ákos.

Válogatottunk ősszel térdműtéten esett át, majd januárban visszatért a pályára - ám csak rövid időre, ugyanis csonthártya gyulladás alakult ki nála.
- Mostanra rendbe jött a lábam, sem a térdem, sem a lábszáram nem érzékeny már, így egészségesen várom a bajnokság folytatását - mondta Ákos a 100%Fradinak.

Az elsőcsapatba a Felcsút ellen tértél vissza - mégpedig gólpasszal.
- Jó iramú mérkőzést vívott a két csapat. A helyzetek alapján mi közelebb álltunk a győzelemhez, azonban a befejezéseinkre rendre hiba csúszott. Nagyon jól esett újra játszani, hiszen a hosszú hetikig végzett egyéni edzések egy idő után igen monotonná tudnak válni. Élveztem a játékot, és nagyon várom már a bajnokság folytatását.
Korábban több poszton is szerepeltél, úgy tűnik, Gellei Imre a középpályán számít rád.
- Igen, ahogy a Felcsút elleni találkozón is, jobboldali középpályásként számít rám a szakmai stáb. A legfontosabb azonban az, hogy végre újra számíthatnak rám, hogy újra játszhatok!