magyarfutball.hu

fénykép helye
alias
Váradi Béla
Ágyúlábú
Béluska
A XIII. kerület bombázója
nemzetiség
Magyarország
életkor
† 60 évesen elhunyt
(66 éve született)
poszt
csatár
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Ózdi Kohász
1970 - 1971
Vasas SC
1971 - 1983
FC Tours
1983 - 1985
Vasas SC
1985 - 1986
Váci Izzó
1986 - 1988
UFC Pama
1988 - 1989
Magyar Kábel SC
1989 - 1990
eredmények / elismerések
Olimpiai ezüstérmes (Magyarország 1972)
Magyar bajnok (Vasas SC 1976-1977)
2-szeres magyar kupagyőztes (Vasas SC 1973, 1981)
Magyar gólkirály (1976-1977)
Ezüstcipős (1976-1977)
fénykép helye
Édesapám tanárként, édesanyám élelmezésvezetőként dolgozott, én pedig reggeltől estig itt, Putnokon koptattam a cipőmet és a füvet. Engem semmi nem érdekelt, csak a futball. Kijöttem reggel és sötét volt, amikor hazamentem, emiatt aztán sokszor megvertek otthon.2

A Putnoki Bányászban kezdtem a karrierem, tizenöt éves voltam, amikor kupameccset játszottunk az Ózdi Kohász ellen, 2-1-re nyertünk a góljaimmal. A meccs után megvárt az öltözőnél az ellenfél edzője, a Ferencváros korábbi középpályása, Vilezsál Oszkár. Eljött velem Putnokra, és meggyőzte a szüleimet, hogy folytassam Ózdon a pályafutásomat, tizenhat évesen már ott voltam kezdőjátékos a másodosztályban.1


Ózdi Kohász, 1970-1971

Már gyerekkoromban erőseket lőttem. Ózdon komolyabb edzőim voltak, akik foglalkoztak velem, megtanították, hogyan tartsam a lábam, miként rúgjam meg a labdát.1

...

Vasas SC, 1971-1983

Időközben tagja lettem a Machos Ferenc által irányított ifjúsági válogatottnak, ahol jól ment a játék. Machos akkoriban a Vasas vezetőedzője volt, így kerültem az angyalföldiek látókörébe 1971-ben.
Gyerekkoromban mindig azt hallottam: Farkas Jancsi leszek, Albert leszek, Bene leszek, erre 18 évesen egy öltözőben vagyok Farkassal, Puskás Lajossal, Mészöllyel. Én megadtam a tiszteletet, ők pedig hamar befogadtak. Szerencsés voltam, mert megkaptam a bizalmat, a gólok gyorsan jöttek, a sérülések pedig elkerültek. Az Illovszky, Lakat páros bízott bennem, és tizenkilenc évesen válogatott lettem. Kiutazhattam az 1972-es müncheni olimpiára. Mindenki elkönyvelte, hogy 52, 64 és 68 után újabb arannyal térünk haza, de az ezüstöt nagy csalódásként élték meg. Illovszky Rudi bácsi ellen fordultak. Fiatal fejjel ezt másképp éltem meg, mint pédául Dunai Antal, aki már nyert korábban olimpiát. 1

...
A Hollandiába igazolás is sikerülhetett volna, ha más típusú ember lennék, hiszen vannak olyanok, akiknek azért összejött a határon túli klubváltás. Portugáliába is mehettem volna, a Sportinggal játszottunk nemzetközi kupameccset, és Lisszabonból már kész szerződéssel tértem haza, de az MLSZ-ben nem engedélyezték, mert csak 28 éves voltam. 1977-ben disszidálhattam volna, egy európai sztárcsapat akart leigazolni, három napon keresztül tárgyaltak velem. Még akkor is kitartóak voltak, amikor hazafelé már a kezemben volt a beszállókártyám, még a gép ablakán is kopogtattak, de itthon futott a szekér a Vasassal.1


FC Tours, 1983-1985

Akkoriban volt egy szabály, hogy magyar játékos csak úgy igazolhat külföldre, ha betöltötte a 30. életévét és legalább 25 alkalommal szerepelt a válogatottban. 1983-ban a Fradi ellen játszottunk hazai pályán, 2-1-es vezetésnél büntetőt rontottam, végül 4-3-ra kikaptunk. Azon a meccsen figyelt meg a Tours, amely a látottak ellenére leigazolt. Csodálatos volt az első évem, megnyertük az akkoriban két csoportból álló másodosztályt. A Tours-ban egyébként olyan profizmus fogadott, amely fényévekre volt a magyar viszonyoktól. Az edzéseken mindent labdával csináltunk, és nem csak a tréning végén lehetett vizet inni. A nyáron az elnök szólt, hogy a holland Feyenoordhoz kell mennem. A feleségemmel két hónapra Hollandiába költöztünk, minden rendben ment, szórtam a gólokat a felkészülési meccseken. Aztán az OTSH levele keresztülhúzta a terveket, megvétózták a Hollandiába igazolásomat, pedig már kinéztük a házat, a gyerekeket beírattuk a francia nyelvű iskolába. Visszakerültem a Tours-hoz, ahol árulóként tekintettek rám, és csúnyán rám csúsztak az edzéseken, pedig nem az én ötletem volt a Feyenoord.1


Vasas SC, 1985-1986

...

Váci Izzó, 1986-1988

Két szép évet töltöttem el Vácott. Feljutottunk az NB I-be, a második év végén pedig szerveztek nekem egy búcsúmeccset, amelyen egy félidőt a Vácban, egy félidőt a 78-as világbajnokságon szerepelt magyar válogatottban játszottam.1

...

UFC Pama, 1988-1989

...

Magyar Kábel SC, 1989-1990

...
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: heimo
    2015.12.28, 15:07 (szerk.: 2016.05.14, 23:19)
    A rettegett bal láb már nem a régi

    Rigmust költöttek a hetvenes évek nagy bombázója, Váradi Béla biztatására egykoron a Vasas-szurkolók: Béla, Béla, Béluska, úgy lő, mint a géppuska. A volt válogatott futballista jó ideje sehogy nem lő, rokkantnyugdíjas, kijár a Vasas-pályára, és várja, mikor köszönt már a magyar futballra szebb világ.

    – Mit csinál, mivel foglalkozik manapság?

    – Rokkantnyugdíjas vagyok, a családommal élek, van öt unokám. Jó néhány éve már, hogy leszázalékoltak, a bal térdemet meg kellene operálni, de ameddig csak lehet, halogatom a műtétet.

    – Úgy tudtam, hogy teherautósofőrként keresi a kenyerét.

    – Valóban így volt. Egy nagy teherautóval dolgoztam, konténerszállítással foglalkoztam majd tíz éven át. Miután kiöregedtem a futballból, el kellett valahogy tartanom a családomat. Nagyon nehéz munka volt, a teherautó üresen tizennégy, megrakva pedig huszonnégy tonnát nyomott. De kedveltem, sőt mondhatnám szerettem is csinálni, ám nem bírta a térdem, leszázalékoltak.

    – A labdarúgással van valamilyen kapcsolata?

    – Igen. Ha csak tehetem, ott vagyok a Vasas mérkőzésein. Az eredményjelző melletti kanyarban szoktunk a régi barátokkal, játékostársakkal összejönni.

    – Amikor Ózdról felkerült a Vasasba, több csapat is szívesen látta volna. Miért döntött mégis a Vasas mellett?

    – Tejfölösszájú gyerek voltam, bizonyos mértékig nem is az én döntésem volt. Akkoriban Machos Ferenc volt az ifjúsági válogatott és a Vasas edzője is, leginkább talán ez döntött.

    – Megbánta?

    – Dehogy bántam meg. Tizenhárom gyönyörű évet töltöttem a klubnál, és szinte minden meccsre úgy emlékszem, mintha csak tegnap játszottuk volna.

    – Akkor bizonyára fel tudja idézni azt a Csepel elleni bajnokit, ahol majdnem a félpályáról rúgott gólt.

    – Hogyne. Öt-kettőre nyertünk, a félpályánál volt szabadrúgás, és Kiss Laci odaszólt nekem, hogy rúgjam kapura. Nagyon bambán nézhettem rá, mert azt mondta, hogy „akkor meg rúgd fölé”. Na mindegy. Nekimentem, és a labda a felső lécről az egyik kapufára vágódott, majd onnan a hálóba. Hát felejthetetlen gól volt. Annál is inkább, mert a válogatott Kovács Attila volt a csepeliek kapusa.

    – Nyilván ezen kívül is sok szép sikeremléke maradt meg.

    – Tényleg sok. Például az, hogy tizenkilenc évesen Münchenben olimpiai ezüstérmes lettem, bár akkor nem csak engem bántott, hogy nem lett arany. Aztán 1974-ben a Népstadionban megnyertük a huszonhárom éven aluliak Európa-bajnokságát. Bajnok és kupagyőztes voltam a Vasassal, s ugyanabban az évben átvehettem az európai ezüstcipőt, amelyet az 1976–77-es bajnokságban szerzett harminchat gólomnak köszönhettem.

    – Elég korán ünnepelt sztár lett. Jól kerestek már akkor is a futballisták?

    – Maradjunk annyiban, hogy nem kerestünk rosszul. Ezerhatszáz forint volt a győztes mérkőzések utáni prémium, a rangadókon a Fradi, a Honvéd és a Dózsa elleni meccseken ennek a duplája.

    – És mennyibe került, hogy a katonaságtól való leszerelésekor a cigányzenészek a Balatonban húzták önnek, önöknek?

    – Nekem ugyan nem húzták, még akkor sem, ha történetesen Végh Antal azt írta a könyvében. Mindig vállaltam, amit csináltam, de ezt csak rám verték, hogy én küldtem be a zenekart a tóba, és a barátaimmal a parton daloltam. Nos, ez valóban megesett, csak nem velem, hanem a Csepel legendás kapusával, Hajdu Hippivel, így ünnepelte, hogy leszerelt a katonaságtól.

    – És az is legenda, hogy egy-egy viharos kimaradás után Biszku Béla, az MSZMP egyik KB-titkára hívatta önöket a szobájába?

    – Ez részben igaz, de nem Biszku Béla, hanem Gáspár Sándor SZOT-főtitkár volt. Az edzőnkkel, Illovszky Rudi bácsival kettesben mentünk be hozzá. Nem sokat beszélt. Elmondta, hogy ez volt az utolsó lehetőségem, és ha nem változtatok, huszonhárom évesen búcsút mondhatok a futballnak. Nem volt vita, tudomásul vettem.

    – Nem gondolt arra, hogy akkor klubot vált?

    – Az nem volt olyan egyszerű. Ha nem enged el a csapatod, akkor egy évig nem futballozhatsz. De ki bírta volna ki egy évig futball nélkül? Az egyik év végén mégis odaálltam a Vasas vezetői elé, hogy szeretnék elmenni. Gyorsan lehűtöttek, azt mondták, majd akkor megyek bárhova is, amikor ők mondják.

    – A sok balhé ellenére azért harminchatszor szerepelt a válogatottban, s rúgott tizenhárom gólt. Erre hogy emlékszik?

    – A válogatott volt karrierem csúcsa. Komolyan mondom, minden válogatott meccs olyan megtiszteltetés volt számomra, hogy az öltőzőben meghatódtam. Akkor is majdnem elsírtam magam, amikor az 1978-as világbajnokság előtt, a Tunézia elleni reklámmeccsen elszakadt a combizmom, így aztán csak nézője lehettem a vb-nek. Négy évvel később pedig már nem tudtam kijutni.

    – Említette, hogy minden Vasas-mérkőzésen ott van. Megismerik, megsüvegelik még a szurkolók?

    – Igen. A Fáy utcában mindig megveregetik a vállamat az idősebb szurkolók. És, bár igen meglepő, még mindig nagyon sok levelet kapok, s ezekben általában fényképet és auto­gramot kérnek tőlem.

    – Úgy látszik, minden megszépül, mert bizony annak idején már önök is rengeteg kritikát kaptak. Most meg úgy beszélnek a hetvenes–nyolcvanas évek magyar futballjáról, mint aranykorról.

    – Bizonyos tekintetben tényleg az volt, mert akkor még nagyon szerették nálunk a futballt az emberek. Istenem, milyen volt a Népstadionban nyolcvanezer néző előtt játszani, a kettős rangadók, a válogatott meccsek, mind-mind csupa futballünnep. Kicsit sajnálom is a mai futballistákat, hogy ez nekik manapság már csak igen ritkán adatik meg. Nálunk még egy sima, hétköznapi bajnokin is szinte tele volt a nézőtér. Ma pedig mi van? Kimegy néhány száz mindenre elszánt szurkoló, de higgyék el, nehéz ilyen langyos hangulatban, alulmotiváltan jó teljesítményt nyújtani.

    – Mit szól a válogatott szerep­léséhez?

    – Engem is elkapott a láz, amikor reális esélye volt a csapatnak, hogy kijusson a dél-afrikai vb-re. De aztán az élet és az ellenfelek kijózanítottak. Nagyon ránk férne már egy világversenyen való szereplés, nagy kár, hogy a csapat csak ennyire képes. Így aztán jöhet ide a világ legjobb edzője is kapitánynak, ha csak ennyit tudunk. És milyen hülye is az ember? Mint oly sokan, ennek ellenére én is mindig optimista vagyok, s minden vb-t és Eb-t úgy várok, hogy na majd most. És mindig itthon maradunk.

    – Ötvenhét éves. Mit szeretne még megélni?

    – Hát elsősorban azt szeretném, ha a családom egészségben és ilyen harmóniában élhetne együtt még nagyon sokáig. Ami meg a magyar futballt illeti, úgy hiszem, az eddigiekből egyértelmű, hogy mi a vágyam.

    Váradi Béla 1953. április 12-én született Gömörszőlősön. Pályafutását 1970-ben az Ózdi Kohásznál kezdte, majd 1971-től 13 éven át a Vasas játékosa volt. Pályafutása vége felé két évig a francia Tours játékosa volt, majd hazatérve két évet a Váci Izzóban futballozott. 1976–77-ben magyar bajnok a Vasassal, és 36 góljával gólkirály. A magyar válogatottban 1972 és ’82 között 36-szor lépett pályára, 13 gólt szerzett. A müncheni olimpián, 1972-ben az ezüstérmes válogatott tagja volt.

    http://archivum.magyarhirlap.hu/sport

    hmgy
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
    2014.01.23, 12:32
    Bélát anno mi, az ellenfél szurkolói is szerettük és rettegtünk amikor a Vasas szabadrúgáshoz jutott a kapunktól 30 méteren belül!
    Már megint a jók mennek el és a selejtek maradnak...


    "Béluska, úgy lő mint a géppuska!" :'(


    Mindig ott volt a hazai meccseken még ezekben a legalja időkben is. Ég Veled Bélus!


    Olyan bal lába volt, hogy már a szabadrúgása megkezdése előtt lehetett állítani az eredményjelzőn.Nyugodjon békében!


    Valóban olyan szabadrúgásai voltak hogy annak hatékonysága felért egy 11-es rúgáséval. Diósgyőrben volt szerencsém látni . Nagyon sajnálom .


    Amikor 83-ban a kezdőkörből gólt rúgott a Csepelnek, akkor nagyon utáltam... Nyugodjék békében, részvétem a családnak!


    Isten nyugosztaljon, Béla !
    Pici gyerek voltam, amikor az 1978-as VB-re kijutott a válogatottunk.
    Annak a csapatnak a számomra legszimpatikusabb tagja / Nyilasi és Törőcsik mellett / Váradi Béla volt.
    A mai napig őrzöm azt a képeslapot, amin a magyar keret tagjai szerepelnek.
    Jól írta itt valaki : Váradit senki sem utálta... pedig én sem a Vasasért szorítottam anno...
    Talán azért, mert egy őszinte egyenes és egyszerű ember volt... és nem mellesleg nagyon jó labdarúgó!
    Szomorú, hogy elment.


    Megkockáztatom, hogy talán a valaha élt legnagyobb lövőerejű játékos volt a világon. Tele volt a gatya az ellenfélnél, ha a szabadrúgásainál sorfalat kellett állni. Egyszer a nyolcvanas évek közepe táján a Csepel ellen kettős kapufás gólt lőtt a félpályáról, és persze ezen kívül megfelelő játékintelligenciával is rendelkezett.


    Szédületesen erős bal lába volt. Emlékszem egy Fradi elleni meccsre, mikor a szabadrúgás előtt senki nem akart beállni a sorfalba.A legmagasabb ember,Nyíl meg elbújt a sorfal mögött.Abból ugyan nem lett gól,de ha kaput talált,ott nem volt mese.És a rengeteg gólja mellett, igazi csapatember volt.Isten nyugosztalja.


    Egyszer hallottam vele kapcsolatban egy történetet:szabadrúgáshoz jutott a csapata,nekifutott a labdának,majd bevágta a felsőbe.A bíró vissza fújta valamiért,megismételte még egyszer,pontosan ugyanúgy.Megint gól.Mindenki csak bámult....Nyugodjon békében...


    Haverom, nagy Vasas drukker, a Népstadionban egy szabadrúgás előtt mondja nekem, a fradistának: "Józsi nézd a jobb felsőt" És Béla bevágta. Isten nyugtassa! Nagy klasszis volt!


    Gyermekkorom nagy kedvence. Valóban egy közvetlen, barátságos ember távozott a személyében. vasárnap reggelente többször találkoztunk Vele a Rudasban, de nehéz volt észrevenni. Nem különösebben hívta fel magára a figyelmet, ellentétben a kor más játékosaival. Akik jártak ott és akkor, azok tudják miről beszélek.
    Na igen, az a bizonyos csepeli gól... Olyan messze volt, hogy Kovács Attila sorfalat sem kért.
    Nagyon le vagyok sújtva...
    Isten nyugosztaljon, Béla!
    Imádkozom Érted.


    Azt a jobb felsőt, egyszer Tatabányán úgy lőtte ki Várady, hogy kiszakadt a háló, és a lelátó nagy része a bírót hülyézte, hogy miért adja meg a gólt. Persze aztán a körkapcsolásból és/vagy az esti híradó sporthírekéből kiderült, hogy csak a háló nem bírta Béla hatalmas erejű lövését. Azóta sem láttam ilyet.


    Még egy történet vele kapcsolatban. Meghalt az édesapja, ő azonban másnap, fontos tévés bajnoki meccsen vállalta, hogy pályára lép. Gólt lőtt, és csapata egyik legjobbja volt. Rám ez kisgyerekként óriási hatást gyakorolt.


    Vasas - Pécs, Bajnoki, Fáy u. 24 m -ről szabadrúgás, melyet Várady Béla végzett el. A végeredmény : Gól , fel a pipába. Szegény Rapp Imre jobb kezének egyik ujja bánta, a laszti eltörte. Béla volt az első, aki a gólörömét azonnal megszakította, és a kapushoz rohant. Segíteni. Nyugodjék békében.

    http://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2309843
     
  3. avatar: NNS
    2014.01.23, 10:56
    Elhunyt Várady Béla. Nyugodjon békében!

    kép
    forrás: http://www.vasassc.hu/news_more?news_id=4558
     
  4. avatar: pirospont
     
  5. avatar: magyarfutball.hu