magyarfutball.hu

fénykép helye
alias
Oláh I. Géza
nemzetiség
Magyarország
életkor
† ? évesen elhunyt
(93 éve született)
poszt
kapus
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Salgótarjáni SE
1943 - 1944
Csepeli MTK
1945 - 1945
Salgótarjáni BTC/Salgótarjáni Tárna/Salgótarjáni Bányász SK
1945 - 1960
Slavia Lucenec
1946 - 1947?
eredmények / elismerések
?
fénykép helye
A Salgótarjáni Bányász kapusa, 1954-ben és 1955-ben 3 mérkőzésen őrizte a nemzeti tizenegy hálóját. – A tarjániak zömök labdarúgóját nagy ruganyosság, biztos labdafogás, jó ütemérzék és vakmerőség jellemezte. Kifutásra is bátran vállalkozott. Olykor szinte „negyedik hátvédet" játszott.

Salgótarjáni SE, 1943-1944

1940-ben kezdte sportpályafutását, előbb bokszoló, majd birkózó volt. 1943-ban mutatkozott be az SSE csapatában a fiatal, 18 éves kapus, aki azonnal kitűnő védéseivel hívta fel magára a figyelmet. Rövid SSE pályafutását az 1944-es év szakította félbe. A háború idején elhurcolták, majd fogságba került.

Csepeli MTK, 1945

...

Salgótarjáni BTC, 1945-1960

1946-ban került újra haza, s amikor megtudta, hogy az SBTC-nél már évek óta kapusgondokkal küzdenek, a bányászoknál jelentkezett. Aztán a bányász csapat kapujából évekig nem lehetett „kirobbantani”. 318 alkalommal őrizte az SBTC kapuját, és 3 alkalommal az ötvenes évek Aranycsapatában is helyet kapott.
forrás
Készült az
1 - Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
2 - http://skseoldboys.extra.hu/contents.php?id=17
írásainak, interjúinak felhasználásával.
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: fgymat
    2019.04.21, 07:20
    kép
    Szabad Nógrád
    1956.08.01.
     
  2. avatar: HSV
    HSV
    2016.02.15, 10:05 (szerk.: 2018.10.01, 17:32)
    1988 februárjában hunyt el, valószínűleg Budapesten.
    Örökre elment a kapus

    Bár 1962 óta a fővárosban élt, mégis egykori csapatának szinte minden hazai bajnoki mérkőzésén megjelent Oláh Géza, az SBTC volt háromszoros válogatott kapusa. Talán már a tavaszi mérkőzésekre gondolt, amikor közbeszólt a kíméletlen sors: Oláh Géza 62 esztendős korában váratlanul elhunyt.

    Sportpályafutását a második világháború előtt ökölvívóként kezdte, majd a birkózók között folytatta. Amikor a háború után haza került a német hadifogságból, jelentkezett az SBTC labdarúgócsapatánál. Gólerős csatár volt, s csak egy véletlennek köszönhetően került a kapuba, ahonnan majd másfél évtizeden keresztül senki sem tudta kiszorítani. Biztos pontja lett a csapatnak, s kiváló teljesítményét a válogatott szakvezetői is honorálták: háromszor ölthette magára a nagyválogatott mezét, többször volt kispados. Tizennyolcszor szerepelt a B válogatottban, s tagja volt a szakszervezeti, valamint a Bányász-válogatottnak is.

    A Stécétől nem kívánkozott el, pedig neves, nagy múltú NB I-es csapatok többször csábították. A fekete-fehér színek iránt érzett szeretet pályafutása befejezése után is megmaradt. Gyakran kereste meg az egykori játékostársakat, vezetőket, barátokat és ismerősöket. Egy-egy hazai találkozó után mindig azzal búcsúzott, hogy a következőn újra jelen lesz. Ezt mondta az elmúlt őszi utolsó hazai meccsen is. A márciusi idénynyitón azonban már nem lehet közöttünk.
    Oláh Géza temetése ma, kedden délután 14 órakor lesz Üjpesten, a Megyeri úti temetőben. Emlékét megőrizzük.

    Forrás:
    Nógrád, 1988.03.01
     
  3. avatar: Longinus
    2015.07.07, 15:29 (szerk.: 2017.04.30, 14:57)
    képOláh Géza. Forrás: labdarugo.be