Még ifistaként eladott a Fradi bennünket Hamar Sanyival és Tímár Krisztiánnal együtt az MTK-nak. Emlékszem, a régi fradisták, Dalnoki Jenővel az élen nehezteltek is az illetékesekre, pontosabban az utánpótlás akkori vezetőire emiatt.³

Felemás érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Önkritikusan el kell ismernem, hogy nem ütöttem meg azt a szintet, amit megkívántak. Kint voltam próbajátékon, és ott megfeleltem. Félre ne értse, nem voltam annyira fogalmatlan, hogy belefejeljek a guruló labdába, ám a Real B-csapata akkor a másodosztályban játszott. Az egy bivalyerős bajnokság volt, amilyen birkózás, ütés, verés ment ott, arra én húsz évesen, a magyar NB II-ből érkezve nem voltam felkészülve. Talán, ha még van egy-két évem, többet elértem volna, de a Realnál is tudták, hogy nem vagyok egy második Guti vagy Redondo.¹

A királyi klub rögtön kölcsön is adott a Toledo együttesének, hiszen a Real és a Toledo elnökei régi barátok voltak. Hivatalosan azért tartoztam a Realhoz, mert a spanyol III.osztályban nem játszhatott külföldi. Később szerettem volna Spanyolországban maradni, ám a vezetők hibájából kifutottunk az időből, s már mindenhol betelt a keret.³

Hatszor szerepeltem a nemzeti csapatban, és őszintén bevallva, voltak rossz meccseim. Ezek közül is kiemelkedik a Moldova elleni összecsapás, amelyen az én hibámból kaptunk gólt. Bár egyszer Gellei Imre még Ciprusról is beválogatott, nem csodálkozom, hogy elfelejtettek. Talán ha százötven játékost kipróbálnának, akkor én is kaphatnék meghívót, de így is többet értem el, mint amire számíthattam. Helyén tudom kezelni a dolgokat, és ami a fontos: a családom, a barátaim így is büszkék rám.¹

Az Omoniánál először én is védő voltam, de az edzőm úgy vélte, hogy a középpályán többet tudok hozzátenni a játékhoz. Ugyan többet kellett hajtani, de ez egyáltalán nem baj, jól éreztem magam ebben a szerepkörben.¹

A vezetőedző a tudtomra adta, hogy már nem férek bele az elképzeléseibe. Artner Tamás korrekt volt, amikor szemtől szembe közölte velem, mi a helyzet. Úriemberek módjára beszélgettünk, nincs miért haragudnom.²