magyarfutball.hu

2010.04.14 Balul sült el az MU-verő magyar ázsiai kalandja

A somogysportja.hu beszámolója szerint mindössze két hónap után hazatért Iránból Koplárovics Béla. A ZTE színeiben korábban a Manchester Unitednak győztes gólt lövő csatár februárban fogadta el egy iráni másodosztályú klub ajánlatát, ám egy sérülés is hátráltatta és a klubnál anyagi problémák is felmerültek, így a kétszeres válogatott futballista hazatért.

A somogysportja.hu beszámolója szerint Koplárovics bemutatkozását egy sérülés is hátráltatta, majd a klubnál anyagi problémák merültek fel, így a korábbi kétszeres válogatott futballista a hazatérés mellett döntött.
- A z új környezetben jók voltak a körülmények. Tizenötezres stadionban kiváló edzéslehetőség volt. Török és brazil játékosok is voltak a csapatban, az edző is brazil volt. Egy-két játékos kiváló adottságokkal rendelkezett, technikás játékot játszottak, ami a fizikai erővel párosult. Az első osztályban nem ritka a 100 ezer néző a bajnoki mérkőzésen. A második osztályban is 2-3 ezren látogatnak ki a mérkőzésekre. A vallásból eredően más életszokás volt. Szigorú rend szerint élnek az emberek.. A társkapcsolatban és főleg az étkezésbe jelentkezett különbség, de meg lehet szokni. Érkezésemig egy DVD alapján leadott anyagból ismertek meg. Már vártak a csapatvezetők. Ennek ellenére szakmailag nem volt szerencsés az Iráni szerződésem, csak gazdaságilag lett volna eredményes. Időközben kiderült, hogy a csapat anyagi helyzete rossz volt, a játékosok három hónapja nem kaptak fizetést. Így az én helyzetem is bizonytalanná vált. Annak ellenére, hogy az egyesület elnöke marasztalt, a hazautazás mellett döntöttem - összegezte iráni kalandját Koplárovics a somogysportja.hu-nak.
A játékos jelenleg az NB II-es Barcs edzéseit látogatja és reméli, hamarosan lehetőséget kaphat a magyar élvonalban.