magyarfutball.hu

fénykép helye
alias
Kis Csikar
nemzetiség
Magyarország
életkor
63 éves
poszt
csatár
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Komlói Bányász
? - 1975
Pécsi MSC
1975 - 1979
Újpesti Dózsa
1979 - 1986
Cartagena FC
1986 - 1987
Zalaegerszegi TE
1987 - 1987
Oroszlányi Bányász
1987 - 1988
Espoo BK
1988 - 1990
Hanko IK
1990 - 1992
Pécsi EAC
1992 - 1992
eredmények / elismerések
2-szeres magyar kupagyőztes (Újpesti Dózsa 1982, 1983)

edző

pályafutás
Kozármisleny SE
? - ?
Pécsi EAC
? - ?
Pécsi VSK
? - ?
Komlói Bányász
? - ?
Siklós
? - ?
eredmények / elismerések
?
fénykép helye
Gyermekkoromban Komlón laktam a szüleimmel és ott, már egészen fiatalon szerettem meg a labdarúgást. Gyerekkoromban engem úgy hívtak Komlón, hogy „Kis Csikar” mivel apró voltam, kisebb, mint a többiek és nagyon jól cseleztem, így hát a Sándor Károly „Csikar” után – aki az MTK és a Magyar válogatott kiválósága volt – kaptam a becenevemet, ebből adódóan ő egy példakép volt a számomra. Aztán volt néhány játékos, akiért még rajongtam, ilyen volt például Albert Flórián, Tichy Lajos, Bene Ferenc, Göröcs János és Farkas János.1


Komlói Bányász, ?-1975

10 éves sem voltam, amikor már igazolt labdarúgónak mondhattam magam, majd a lépcsőfokokat végigjárva jutottam el egészen a felnőtt csapatig. Hozzá kell tennem, hogy annak idején nagyon jó edzők foglalkoztak velünk a Komlói Bányásznál. Engem az „Aranycsapat” egykori kiválósága Lantos Misi bácsi karolt fel. Ő nagyon sokat segített nekem, sőt az ő ajánlására hívtak meg az ifjúsági válogatottba is. 1975-ben pedig, Garami József közbenjárásával kerültem a Komlói Bányásztól a PMSC-hez.1


Pécsi MSC, 1975-1979

Szinte csak szép emlékeim vannak a PMSC-nél eltöltött esztendőkről. Az első év nehéz volt, hiszen akkor esett ki a Pécs az NBI-ből, mi fiatalok odakerültünk a csapathoz és a kezdetekben még nem volt meg az összhang, az igazi csapategység, köztünk és az „öregek” között, ezt az is alátámasztja, hogy nem sikerült az azonnali visszakerülés az első osztályba. A következő szezonra Kovács Imre lett az edzőnk, akinél összecsiszolódott a gárda, melynek eredményeképpen fölényesen nyertük a bajnokságot és feljutottunk az NBI-be. A magyar első osztályban, 1977 szeptemberében debütáltam és véleményem szerint nagyon jól ment a játék, hiszen az első szezonban 17 bajnoki gólt szereztem. Nagyon szerettem a PMSC-ben futballozni, jó érzéssel gondolok a Pécsen eltöltött évekre.1


Újpesti Dózsa, 1979-1986

Úgy gondolom, hogy a Pécsen nyújtott jó teljesítményemnek köszönhetően figyelt fel rám és igazolt le az Újpest. A kezdeti időszak nagyon nehéz volt a számomra, mivel az akkori Újpest tele volt jobbnál-jobb labdarúgókkal, akik 5-ször, 6-szor, 7-szer voltak bajnokok, így nehezen kerültem be a csapatba. Nem volt egyszerű feladat az idős játékosok közé beszállni, hiszen hiába volt valaki tehetséges és jó futballista, az „öregek” rafináltak voltak és nagyon sokat kellett azért dolgozni, hogy elfogadjanak. Én eleinte a sérült Törőcsik helyén kaptam lehetőséget. Az első egy-két év után már kellő rutin birtokában, óriási akarat, elszántság űzött engem és dolgozott bennem, hogy megmutassam, igenis képes vagyok felnőni a feladathoz és megoldani a rám bízott dolgokat, a játék irányítását és a góllövést. Én azt gondolom, hogy a rám bízott feladatot sikeresen megoldottam, nyilván voltak buktatok, problémák, gondolok itt arra, amikor megműtötték a gerincemet, de úgy érzem, hogy azon is sikerült hamar túltenni magam, hiszen szerencsés kimenetelű volt az egész és így könnyebben átvészeltem a dolgot. Összességében azt mondom, hogy nagyon szép és sikeres volt számomra az Újpesten eltöltött hét év.
A válogatott keretbe 1982 szeptemberében hívtak meg először, a Törökország elleni barátságos mérkőzés előtt. Végül a törökök ellen csereként debütáltam és gólt is lőttem az 5-0-ra megnyert mérkőzésen. Utána sokáig csak kispados voltam, hiszen olyan játékosok voltak előttem a sorban, mint Fazekas Laci, Nyilasi Tibi, vagy éppen Törőcsik Andris. Nagyon nehéz volt abban az időben bekerülni a csapatba! Nekem a második szereplésemre több mint egy évet kellett várnom. 1983 októberében itthon játszottunk Eb-selejtezőt a Dánia ellen, ahol kezdőként léptem pályára és az én találatommal nyertünk 1-0-ra. A válogatott keretből végérvényesen akkor estem ki, amikor 1984-ben az osztrákok ellen játszottunk Vb-selejtezőt és én az előtte lévő hétvégén a Tatabánya elleni bajnoki mérkőzésen bokaszalag szakadást szenvedtem. Másnap megyek a válogatott összetartásra és Mezey Gyuri bácsi – látva a bokámat – megállapította, hogy így nem tudok játszani egy jó ideig, ezért behívta a keretbe Kiprich Józsit, aki olyan nagyszerűen játszott, hogy „bent ragadt” a csapatban, nekem pedig már soha nem sikerült visszakerülnöm a keretbe.1


Cartagena FC, 1986-1987

Az utolsó újpesti szezonban már nem volt olyan a viszony a klubvezetés és köztem, mint korábban. Nem akarok ebbe mélyen belemenni és nem szeretnék én ezzel bárkit megbántani, úgyhogy csak annyit emelnék ki az egészből, hogy a vezetőség úgy gondolta, hogy én kiöregedtem, egyszóval „leöregeztek”. Próbáltak fiatalítani, beépítettek több fiatalt is a csapatba, akikkel én már nem találtam meg úgy, de még fele annyira sem az összhangot, mint a Törőcsikkel. Tehát több összetevője is van a dolognak, én úgy gondolom, hogy akkor és ott vezetői problémák voltak. A szerencsém az volt, hogy külföldön ismertek és az Újpest külföldi útjait egy spanyol menedzser szervezte, így az ő segítségével találtam magamnak csapatot, de mivel még nem töltöttem be a 30. életévemet, így itthon egy különleges engedélyre volt szükségem, hogy külföldre igazolhassak, amit aztán a Göröcs János közbenjárásával, a BM-en keresztül megkaptam. Hát így kerültem a Cartagena-hoz. Az egy érdekes szerződés volt, hiszen olyan megállapodást köttetett, hogy a spanyolok négy egyenlő részben, félévente fizetik ki az Újpestnek a vételáramat. A probléma már ott kezdődött, hogy a spanyol klub részéről a vételáram első negyedét sem fizették ki. A klubnál a tulajdonos üzleti vállalkozásai csőd közeli helyzetbe kerültek, így mi játékosok sem kaptunk fizetést, enyhén fogalmazva is mostoha körülmények voltak. A pályánk sem volt a legjobb állapotban, sőt a lakást is magunknak kellett rendeznünk, az orvosi ellátás pedig olyan rossz volt, hogy a terhes feleségem szó szerint hazamenekült, így 1987 év elején hazajöttem.1


Zalaegerszegi TE, 1987

Az Újpest sem ragaszkodott hozzám és én sem éreztem azt, hogy szükségük van rám, tehát úgy döntöttem, hogy máshol folytatom. Kérőben nem volt hiány, több csapat is keresett. Végül a Zalaegerszeg ajánlatát fogadtam el, ahol a tavaszi szezonban csak néhány mérkőzést játszottam. Érdekes dolog volt számomra, ami csak később derült ki, hogy nem azért szerződtettek, hogy játsszam, hanem azért, hogy a rivális csapatok közül egyiket se erősítsem.1


Oroszlányi Bányász, 1987-1988

Annak idején volt egy olyan szabály, ami tömören így szólt: aki az NBI-ből az NBIII-ba igazol, az után a klubja nem kérhet pénzt. Mivel nálam az volt, hogy az Újpest mindig pénzt akart értem kérni és ezáltal velem is rendszeresen kiszúrtak, ezért úgy döntöttem, hogy több társamat követve az NBIII-as Oroszlányi Bányászhoz igazolok. Úgy egyeztem meg velük, hogy bármikor elmehetek, ha találok magamnak másik csapatot. Fél évig voltam az Oroszlány labdarúgója, majd Finnországba igazoltam.1


Espoo BK, 1988-1990

A volt játékostársam, Kolár Endre kint játszott Finnországban és az ő segítségével próbajátékon vettem részt, ahol megfeleltem. A színvonal gyengébb volt, mint nálunk, de erőlétben felvették velünk a versenyt. Finnországban bíztak bennem, amit én sok-sok góllal háláltam meg. A kint töltött négy év alatt nagyon jól éreztem magam és anyagilag is megtaláltam a számításaimat.1


Hanko IK, 1990-1992

...
Felajánlották a finnek, hogy maradjak, mint játékos-edző, később pedig edzőként számítottak volna rám, de én úgy döntöttem, hogy hazajövők és belevágok a vendéglátóiparba és nyitottam egy sörözőt, levezetésként pedig közel fél évet még játszottam a PEAC csapatában.1


Pécsi EAC, 1992

...
forrás
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: heimo
    2015.12.24, 06:32 (szerk.: 2016.11.02, 11:20)
    Kiss Sándor ma már szimpla szurkoló

    A korábbi pécsi játékos azért választotta az Újpesti Dózsát, hogy együtt játszhasson Törőcsik Andrásékkal

    A legendás Újpesti Dózsa aranykorának a végén került a klubhoz Kiss Sándor. A csatár hamar megtalálta a hangot a nagy sztárokkal, és szolidan, de szorgalmasan termelte a gólokat. Pályafutásával kapcsolatban hiányérzete csak a kevés válogatottság miatt van. A focitól mára eltávolodott, de ha teheti, két korábbi klubja, a Pécs és az Újpest meccseit megnézi.

    – Valahol azt olvastam, élete a labdarúgás, ehhez képest meglehetősen messze került a futballtól. Jól tudom, hogy már nem is edzősködik?
    – Igen, így van. Már felhagytam azzal is. Meg a játékkal is, pár éve még az öregfiúkkal focizgattam itt, Pécsett, ahol élek. Ám be kell látni, megöregedtem. Egy meccs után most legalább három nap pihenés kell. Már itt is fáj, ott is fáj. A szeretet azért még megvan. Ha tehetem, a Pécs és az Újpest meccseire kijárok, meg persze a válogatottra is.

    – Egykori klubja, a Pécs most eladó. Nem akarja megvenni, ha ennyire szereti a focit?
    – Annyi pénzem azért nincs, ahhoz százmilliók kellenének évente.

    – Tényleg, miből él manapság?
    – Én már aktív pályafutásom alatt is gondoltam a jövőmre. Gyűjtögettem a kis pénzemet, és amikor abbahagytam a focit, ’88-ban vettem itt Pécsett egy üzletet. Előbb sörözőt csináltam, aztán jöttek az ingatlanok a városban. Ma már ez a megélhetési forrásom, az ingatlanok bérbeadása.

    – Az edzősködést miért hagyta abba?
    – Beteg lett a feleségem. Három évig ápoltam szegényt, de sajnos meghalt. Ezután már nem volt kedvem edzősködni. Azt tapasztaltam, hogy a kemény munkát nem díjazza ez a közeg. Pedig anélkül nincs eredmény. És, hát én erre vezetem vissza, hogy az utóbbi évtizedekben csak vegetál a magyar futball. Eredményünk nincs, de jókat mondani mindig tudunk, meg kitalálni valami újat, ami persze aztán nem jön be. Pedig nem túl bonyolult ez a sportág. Egyszerű: meg kell tanítani a gyerekeket futballozni. Meggyőződésem, ügyes gyerekek ma is születnek, csak a környezet, az ingerek, amik érik őket… Azok miatt nem lesz belőlük focista. Sajnálattal mondom, a miénk volt a utolsó jó korosztály. Még nagyon erős volt a válogatott, és a klubcsapataink is jól szerepeltek külföldön. És akkor még rang volt futballistának lenni. Ezt bizonyítja az is, hogy Pécsett még mindig felismernek, rám köszönnek, ha bemegyek a belvárosba.

    – Pedig Újpesten lett igazán neves játékos. Hogyan került a Dózsához?
    – Várhidi Pali bácsi hívott, aki már az ifiválogatottból is ismert. Megjegyzem, a Fradi is vitt volna meg a Videoton, ahol korábbi mentorom, Lantos Misi bácsi volt az edző.

    – Mi döntött az Újpest mellett?
    – Törő játéka. Imádtam, amit csinált, s óriási megtiszteltetés volt számomra abban az Újpestben focizni.

    – Nem tartott attól, hogy nem fér be, háttérszereplő lesz csak a sztárok mögött?
    – Azzal tisztában voltam, hogy egy ideig csupán epizodista lehetek a nagyok mellett. De úgy gondoltam, az idő nekem dolgozik, fiatal vagyok, később átvehetem az ő helyüket. Igazam lett. Sikerült magamnak helyet szorítani Nagy Laciék között. Eleinte a sérült Törőcsik helyén kaptam lehetőséget. Szenzációs csapat volt még a nyolcvanas évek Dózsája is. Élmény volt hétről hétre ott játszani.

    – Elég volt önnek annyi, hogy a nagy Újpest hívta, vagy kapott lakást, kocsit, jól fizető állást?
    – Lakást mindenki kért, lakni csak kell valahol. Akkor nem volt nehéz dolog kiutaltatni egyet, főleg a BM-n keresztül. De nekem nem ez volt a főnyeremény, hanem az, hogy a Dózsában játszhattam. Ez volt pályafutásom, meg talán egész életem aranykora. Rengeteget kaptam a focitól.

    – Esetleg valami belügyi rangot is?
    – Nem, ez nem érdekelt, mi már nem foglalkoztunk vele. Szimpla BM polgári alkalmazott voltam, nem kellett bejárnom sehova, a Megyeri úton volt a munkahelyem. A lényeg az volt, hogy az Újpestben játszhattam.

    – A Dózsában termelte is becsülettel a gólokat, a válogatottban mégsem tudott megragadni. Mi volt ennek az oka?
    – Kevesen „büszkélkedhetnek” olyan mutatókkal, mint én. Két válogatott meccs, két gól, két győzelem. Tehát százszázalékos vagyok. Ugyanakkor vitathatatlan, lehettem volna többször is válogatott. Sokáig csak kispados voltam, hiszen olyan játékosok voltak előttem a sorban, mint Fazekas Laci, Nyilasi Tibi vagy éppen Törőcsik Andris. Megesett, hogy a Törővel a kispadon kezdtünk, végül aztán Andrist becserélték, engem pedig nem. A miért nemre pedig azt tudom mondani, hogy a szerencse, pontosabban a szerencsétlenség is közrejátszott abban, hogy csak két meccsig jutottam. A válogatott keretből végérvényesen akkor estem ki, amikor 1984-ben az osztrákok ellen játszottunk vb-selejtezőt, és én az előző hét végén a Tatabánya elleni bajnokin bokaszalag-szakadást szenvedtem. Mezey Gyuri bácsi a helyemre behívta Kiprich Józsit, aki olyan parádésan játszott, hogy bent ragadt a csapatban, nekem pedig már soha nem sikerült visszakerülnöm. Bánkódtam emiatt. Olykor egy ilyen apróságon is múlhat az ember karrierje. Lehettem volna többszörös válogatott, de így sikerült.

    – Később Újpesten sem úgy mentek a dolgok, mint ahogy szerette volna. Még nem volt harminc, amikor elküldték. Mi történt, hamar kiégett?
    – Á, dehogy. A nagyon okos vezetők azt mondták, ez a Kiss hét éve itt van, már öreg játékos. Pedig én nem így éreztem. Szívesen maradtam volna a Megyeri úton, de végül külföldre igazoltam. Bár ez nem ment könnyen, mivel még nem töltöttem be a harmincat, így egy különleges engedélyre volt szükségem, amit aztán a Göröcs János közbenjárásával, a BM-en keresztül megkaptam.

    – Abban az időben nem tűnt előrelépésnek az Újpestből a spanyol másodosztályba szerződni.
    – Volt svájci lehetőségem is, ám mégis a Chartagena FC-t választottam, az jobbnak tűnt. De csalódtam. Engem meglepett az a káosz, ami kint fogadott. Nem gondoltam volna, hogy a mesés Nyugaton előfordulhat a csőd és a pénztelenség. Velem pedig ez történt kinn. Fél év után haza is jöttem.

    – Miért nem a Dózsához tért vissza?
    – Mert nem ragaszkodott hozzám. Tettem egy kis kiruccanást Zalaegerszegre, majd jött az Oroszlány, ahonnan ingyen mehettem Finnországba.

    – A finn bajnokság még ma sem tényező Európában, akkor sem volt az.
    – Igen, aki nincs benne, az ezt gondolja. Tényleg nem csúcsbajnokság, de mentálisan és fizikailag is előrébb vannak, mint mi. Én voltam az egyetlen profi, és jó pénzt lehetett keresni. Négy évig játszottam kint, és ennek is köszönhetem, hogy ma vannak a befektetéseim, s nincsenek gondjaim. Ha kell, a gyerekeimet is tudom segíteni.

    – Róluk mit lehet tudni? Sportolnak?
    – A lányom, Barbara énekesnő lett. A közelmúltban jelent meg lemeze az Egyesült Államokban, de Pesten él. A fiam budapesti, és a szállodaiparban dolgozik. Egyik sem sportoló. Látták, mekkora lemondással jár a sport, ezért nem akartak komolyabban belemerülni. De nem baj, a célom az volt, hogy értelmes, megbecsült emberek legyenek. Úgy érzem, ez sikerült. Többet nem is kívánhattam az élettől.

    Kiss Sándor
    Szekszárd, 1956. 11. 02. NB I.: 224 mérk./82 gól. Magyar válogatott: 2/2. Csapatai: Pécsi MSC (1975-79), Újpesti Dózsa (1979–86), FC Cartagena (spanyol, 1986 ősz), ZTE (1987), Oroszlányi Bányász (1987 ősz), Espo BK (finn, 1988–1989), Hanko IK (finn, 1990–1991), Pécsi EAC (1992). Eredményei: Ifjúsági Eb-bronzérmes (Svájc, 1975), NB I.-ezüstérmes (1979-80), kétszeres MNK-győztes (1981-82, 1982-83), MNK-ezüstérmes (1977-78), KEK-negyeddöntős (1983–84). Klubjai edzőként: Kozátmisleny SE, Pécsi EAC, PVSK, Komlói Bányász, Siklós.

    http://archivum.magyarhirlap.hu/kiss-sandor-ma-mar-szimpla-szurkolo

    hmgy
     
  2. avatar: Longinus
    2014.10.20, 19:36 (szerk.: 2017.04.04, 14:46)
    képKiss Sándor 2 válogatott mérkőzésén 2 gólt szerzett, nem rossz arány. Ki tudja miért nem játszott többször...? Forrás: Facebook/ Foci retro képek