magyarfutball.hu

2023.06.01 Kádár Tamás az MTK-hoz igazolt!

Kádár Tamás hosszú nemzetközi karrier után tavaly tért vissza Magyarországra, korábban többek között a Newcastle, a Lech Poznan és a Dinamo Kijev játékosa is volt. Az elmúlt idényben a Paksi FC alapembere volt, amelyben 30 tétmérkőzésen lépett pályára, előző klubjával az élmezőnyben, a negyedik helyen zárt.
kép
Kádár közel egy évtizeden át volt a magyar válogatott erőssége, 57 alkalommal játszott a nemzeti együttesben, remek játékkal járult hozzá a mieink csoportgyőzelméhez a 2016-os Eb-n.

Kádár Tamás játékjogát végleg megszereztük, ezzel párhuzamosan az is eldőlt, hogy Mezei Szabolcs Paksra igazol. A 22 éves középpályás nyolc éven át volt az MTK kötelékében, előbb az akadémián, majd a felnőtt csapatnál (ebből egy évet Békéscsabán szerepelt kölcsönben). Összesen 108 felnőtt mérkőzésen játszott a mieinknél, négy gólja mellett tizenkettőt készített elő. Klubunkból került be az U21-es válogatottba, de ezt megelőzően is folyamatosan tagja volt a korosztályos együtteseknek.

Szabinak köszönjük a nálunk töltött éveket, és további sok sikert kívánunk neki a pályafutásához! Az MTK TV alábbi videójával szeretnénk megköszönni neki a nálunk töltött időszakot: