magyarfutball.hu

2017.02.09 Kádár Tamás az ukrán Dinamo Kijev csapatához igazolt!

A magyar légiós 74 alkalommal lépett pályára a Lech színeiben, Lengyelországban bajnoki címet és Szuperkupát is nyert.
A kijeviek 18 fordulót követően a második helyen állnak az ukrán élvonalban, 13 ponttal elmaradva az éllovas Sahtar mögött, és hárommal megelőzve a harmadik helyen álló Zoriát. A nemzetközi kupaporondon tavasszal már nem lesz kötelezettsége a Dinamónak, miután BL-csoportjában a Napoli (11 pont), a Benfica (8) és a Besiktas (7) mögött egy győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel a negyedik helyen végzett.
Az együttes vezetőedzője a klub korábbi ikonja, a 42 éves Szerhij Rebrov. A Dinamo keretében jelenleg nyolc védőt találunk: öten belső védők, ketten a jobb oldalon bevethetők, a bal oldalon viszont alapesetben egyedül Vitorino Antunesre számíthatnak. A 29 éves portugál légiós biztos kezdőnek számított a szezon elején, aztán kiszorult a csapatból. Szeptember óta csak három meccsen játszott, igaz, azokon végig pályán volt.
Kádár Tamás a Nemzeti Sportnak korábban elmondta: „Úgy tudom, más érdeklődő is van, konkrét ajánlattal azonban csak a Kijev jelentkezett, nem tehetek mást, bízom benne, hogy megegyezik egymással a két fél.” Kádár és a Dinamo között egyelőre csak sajtóhírek szerint történt meg a megállapodás – az ukránoknál jobb anyagi feltételek mellett tudna játszani, mint a lengyeleknél –, élő szerződéssel bíró futballistaként nem is lehetne másként.
Korábban az ukránok által kínált és a lengyelek által kért (helyi sajtóhírek szerint 2-2.5 millió euró körüli) összeg között nagy volt a különbség, de a tárgyalások végül eredményre vezettek. Arról is lehetett olvasni később, hogy elsősorban nem a kialkudott vételár volt baja a lengyeleknek, hanem a kifizetés ütemezésével, továbbá a garanciáival. A poznaniak nem titkolták: aggasztják őket a kijevi klub pénzügyi nehézségeiről érkező hírek.
Kádár téli távozására ősztől folyamatosan utaltak a poznani vezetők, a felkészülési időszak mérkőzésein nem lépett pályára, elkerülendő a sérülést, ami akadálya lehetett volna az eladásnak.