magyarfutball.hu

1934.05.15 Elhunyt Jeszmás József!

forrás: Nemzeti Sport
Ki volt Jeszmás József? Bécsben született 1897-ben. A KAC-ban tűnt fel mint futballista. A maga idejében kitűnő centercsatárnak bizonyult s amikor a KAC-ból átkerült az UTE-be, kétszer a válogatott csapatunk tagja is lett.
Amikor a magyar futball áttért a profizmusra, Jeszmás az Ujpesthez szerződött s 1926 szeptember 19-én harmadszor öltötte magára a válogatott mezt. Bécsben állt ki ekkor a válogatott csapatunk. Ez volt a gyerekcipőben járó magyar profizmus első válogatott mérkőzése.
Az első meccs nagy diadalt hozott: 3:2 arányban megvertük az osztrákokat. Jeszmás ennek a diadalnak részese volt. A magyar csatársor Braun, Mészáros, Holzbauer, Tritz, Kohut összeállításban állt ki ugyan, de Tritzet az I. félidő 37. percében ki kellett tenni a csapatból s ekkor került be Jeszmás. 1:2-re állt a mérkőzés amikor Jeszmás a II. félidőben egyenlített, majd Kohut bevágta a győztes dugót.

Jeszmás egyébként már a profizmus bevezetése előtt profi lett. Tagja volt ugyanis annak a magyar proficsapatnak, amely évekkel ezelőtt Berlinben alakult. Az Ujpestből régi sikerei színhelyére, Kispestre került vissza Jeszmás, majd a Vasas játékosa volt egészen 1929 augusztus 15-ig. A Vasasban súlyosan megsérült s egy szerencsétlen operáció következtében az egyik lába béna maradt. Jeszmár az operáció miatt pert indított, a pert megnyerte s szép évi járadékot ítéltek meg neki.

Emellett Jeszmás Csepelen mint edző működött s mint lakatos is állásban volt. Életkörülményei tehát a béna lába ellenére is jól alakultak. - Az volt a baja, hogy nem voltak gondjai - mondják a szövetségi emberek - ez okozta a tragédiát is!
Jeszmás Józseftől most búcsúzunk. Attól a Jeszmástól, akit valamikor ezrek bíztattak egyszerűen csak így:
- Jeszi, Jeszi!!!...