magyarfutball.hu

2020.06.25 Huszti Szabolcs visszavonul!

Huszti Szabolcs 1983. április 18-án, Miskolcon született, azonban nem ott, hanem a Veszprém megyei Gógánfán nőtt fel és a Tapolcai Bauxit serdülői között kezdte pályafutását. Mindössze 14 esztendős volt, amikor szerződtette a Ferencváros, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, majd még a 19. születésnapja előtt, 2002 februárjában bemutatkozhatott az első csapatban – egy ciprusi edzőtáborban a Mladost Apatin ellen lépett pályára. Az NB I-es bemutatkozásra még várnia kellett, 2003 őszén debütált Garami József csapatában, majd a 2003/2004-es szezon felénél Sopronba került kölcsönbe.

A 2004-es év remekül sikerült Husztinak, hiszen a Matáv Sopron együttesében 14 mérkőzésen 6 gólt szerzett az NB I-ben, Lothar Matthaus pedig a válogatottba is meghívta a fiatal szélsőt. Első mérkőzésén, Japán ellen rögtön győztes találattal mutatkozott be, de nem csak ő, hanem egy másik ifjú labdarúgó is góllal debütált – ő Juhász Roland volt, aki ugyancsak ezen a héten fejezte be profi pályafutását.
Szabolcs a soproni kölcsönjáték után tehát válogatottként került vissza a Ferencvároshoz, ahol ekkor már természetesen meghatározó emberként számítottak rá, 23 bajnokin háromszor, 8 nemzetközi kupameccsen kétszer volt eredményes, majd a francia élvonalban szereplő FC Metz gárdájához igazolt (egy bajnoki arany-, és egy ezüstéremmel hagyta el a Ferencvárost). A német határhoz közel fekvő városban 21 tétmeccsen egy gólt szerzett, majd egy évvel később a Bundesligában érdekelt Hannover vásárolta meg.

Németországban remekül ment Husztinak, első szezonjában 31 bajnokin négy gólt szerzett és hét gólpasszt osztott ki, a Borussia Dortmundnak kétszer, a Bayern Münchennek egyszer talált be, a következő szezonban pedig 31 bajnokin 10 gól és 7 assziszt került a neve mellé – duplázni tudott a VfB Stuttgart és a Schalke 04 ellen is. Még fél évet Hannoverben töltött (17 bajnoki, 3 gól, 6 gólpassz), majd a Zenit Szentpétervár szerződtette 2009 februárjában.

A Zenit akkor az UEFA-kupa (az Európa Liga elődje) címvédőjeként igen erős kerettel rendelkezett, Huszti Szabolcson kívül akkoriban került a klubhoz a két portugál válogatott, Danny valamint Fernando Meira is, nem sokkal később pedig olyan kaliberű támadók csatlakoztak az orosz együtteshez mint az olasz válogatott Alessandro Rosina, vagy éppen a két szerb válogatott csatár, Mateja Kezman és Danko Lazovics. A ballábas szélső három és fél év alatt 82 tétmérkőzésen 12 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott, kétszeres orosz bajnokként és orosz kupagyőztesként tért vissza 2012-ben Hannoverbe. Ehhez az időszakhoz kötődik a válogatottság lemondása is, 2004 és 2010 között 51 mérkőzésen 7 alkalommal talált be a nemzeti csapatban.

Huszti Szabolcs második hannoveri időszaka talán még az elsőnél is jobban sikerült, két év alatt 51 bajnokin 19 gólt és 18 asszisztot jegyzett, de a Hannover 10 Európa Liga találkozóján is betalált öt alkalommal. 2014 nyarán a kínai első osztályban szereplő Csangcsun Jataj vásárolta meg, keleten másfél év alatt 39 bajnokin 9 gól és 10 gólpassz volt a mérlege, majd 2015 elején a Budesligás Eintracht Frankfurt szerződtette. Frankfurtban is alapemberként számítottak rá, első félévében 17 mérkőzésen egy góllal járult hozzá ahhoz, hogy az élvonalban maradjon a csapat – ekkor már többször a középpálya közepén számoltak játékával. A 2016/2017-es szezon első felében 15 bajnokin 2 gólt szerzett (talán írni sem kell, hogy a Bayern és a Dortmund ellen volt eredményes), majd ezt követően ismét a Csangcsun Jataj csapatát választotta, ahol 16 bajnokin négy gól és öt assziszt fűződött a nevéhez.

A Vidibe 2018 januárjában szerződött és az elmúlt két és fél év alatt bajnoki aranyérmet és Magyar Kupát nyert csapatunkkal, valamint az EL-csoportkörébe is bejutottunk Huszti Szabolccsal. Visszavonuló középpályásunk összesen 67 tétmeccsen szerepelt a Vidiben (43 bajnoki, 9 Magyar Kupa, és 15 nemzetközi tétmeccs) ezeken pedig 14 gólt szerzett és kiosztott 21 gólpasszt is.

„Nagyon sokat köszönhetek a labdarúgásnak, nehéz szavakba foglalnom azt, hogy mennyire fontos ez számomra. De már nem a legfontosabb. A legfontosabb, hogy egészségesen láthassam a gyermekeimet felnőni. Őszintén éreztem, sőt a mai napig is érzem magamban az erőt a folytatáshoz, el is kezdtem az edzéseket, de a szervezetem jelzett – itt az ideje befejezni. Köszönöm mindenkinek a Vidinél, hogy 2018 januárjában bízott bennem. A bajnoki cím, a főtéren az ünneplések, a kupagyőzelem, az Európa-liga csoportkör mind-mind olyan élmény, amelyet nem felejtek el soha. Természetesen szeretném a labdarúgás világában folytatni az életemet, bízom benne, hogy lesz lehetőségem arra, hogy a tapasztalataimat valamilyen formában átadhassam az utánam következő generációknak. Csodálatos karrierem volt, minden úgy történt, ahogy annak történnie kellett” - nyilatkozta honlapunknak Huszti Szabolcs.

„Az egész magyar futballtársadalom örült annak, hogy Huszti Szabolcs hazatért két és fél éve, hiszen az elmúlt húsz év egyik legkomolyabb légiósmúltjával rendelkező játékos igazolt vissza Magyarországra. Mindannyian büszkék voltunk arra, hogy a Vidit választotta. Az azóta elért eredményeink is azt igazolják, hogy ez egy remek döntés volt. Bajnoki cím, kupagyőzelem, EL-csoportkör – Szabi mindegyikből kivette a részét játéktudásával és karakterével is. Tudtuk, hogy nem az igazi a lába a műtét után, de ezzel együtt is nagy meglepetésként ért, hogy csütörtökön délután az irodámban közölte velem a döntését – amelyet természetesen tiszteletben tartunk. Bármilyen szerepet is vállal az életben, az ő mentalitásával és emberi kvalitásával biztosan sikeres lesz benne. Személy szerint én külön is szeretném megköszönni neki, hogy együtt dolgozhattunk!” - nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató.
Huszti Szabolcsnak köszönjük a Vidiért tett erőfeszítéseit, jó egészséget és sok sikert kívánunk neki a továbbiakra!